Titokban zenét szerzett a filmrendező: a jazzt enyhén melodramatikus hangulattal keverte össze. Így született meg az az erősen dekadenciába hajló dallamvilágú sláger, amelyet az asztalfiókja mélyén őrizgetett, feltehetően a „jobb időkre” készülve. Aztán, némileg szalonspiccesen, egy zuglói zenés eszpresszóban meglepve hallotta, hogy a zongorista kisebb módosításokkal az ő dalát játssza. Érdeklődött, s megtudta, amerikai szerzemény ez, a Nancy with the laughing face, amelyet idehaza Manci, a kis pesti lány címen ismernek. Isteni jelet látott a különös esetben, zongorához ült, újabb számaira már felfigyelt a szakma is, igaz, a kritikák nem felejtették el felhívni a figyelmet a muzsikájában erősen érezhető amerikai hatásra.
Mintha az iróniába mártott sztori egy verziója ismétlődne Pintér Béláék esetében. Pincér Géza, a darabbeli társulat atyja találkozik egy komoly alkoholista fiatalemberrel, aki hasonló csodára képes: a készülő darab szövegét „egy az egyben” jól felismerhetően át tudja írni a zene nyelvére. Az (ön)gúnnyal előadott történet a darab középpontjában csodához vezet. A társulatból kinézett, a legdurvább szavakkal elküldött („vártam, hogy a tehetség majd csak kinő… És ebben tényleg én is hibás vagyok, mert neked minden színpadon töltött perced elpocsékolt idő”), majd álirgalmasságból adminisztrátornak visszafogadott Juci önmagának is váratlanul gyönyörű, a legjobb énekesekkel versenyre kelő hangjával tűnik ki, s hamarosan meghívást kap a londoni Carnegie Hallba.
A látszólagos öröm kegyetlen, rossz szándékú félreértésekkel tűzdelt bosszúvá válik. A társulat mindegyik tagja revánsot vesz rajta. A történet természetesen ismerős, jellegzetesen hazai színekkel, ízekkel rendelkezik. Lekottázható, mint bármelyik, kis változtatással ezredik verziójában is megírható amerikai slágerklisé. A Tündöklő középszer főszálához rengeteg kizsarolt motívum, közhely hozzáírható lenne. Csábító lehetőség. Ehhez képest ezek száma Pintéréknél viszonylag csekély, amely egyértelműen az erősen ironikus alapállásnak köszönhető.
Ezt erősíti, ahogy Pintér Béláéknál már megszokhattuk, a játékmód is, a társadalom legkülönbözőbb zugaiból összegyűjtött alakok, a rőzsehordó asszonynak ábrázolt megkeseredett színésznő (Roszik Hella), a levitézlett, kissé koszlott egyenruhás, az önmaga szobrává magasztosult társulatvezető (Pintér Béla), a félig-meddig pederaszta vezető színész Korpás (Turóczy Szabolcs). A Bölényt megformáló Friedenthál Zoltán talán a legjobb. Igaz, kiemelkedő volt már Pintér ezelőtti darabjában, a Szutyokban, vagy egészen más műfajt nézve a Zsótér Sándor rendezte musicalben, a Chicagóban. Talán a vendégjáték nehézségei is közrejátszottak abban, hogy a pestihez képest szétcsúszó előadást láthatott a közönség.
(Pintér Béla: Tündöklő középszer. Pintér Béla és Társulata. Rendező: Pintér Béla.)
origo.hu
Itt vannak a legfrissebb adatok, így áll a Duna tetőzése Budapesten
