Szlovákia a villamosenergia-termelés tekintetében Magyarországhoz hasonlóan más országok számára követendő példa lehet annak köszönhetően, hogy például a tavalyi évben a szlovák termelés több, mint 85 százaléka klímabarát forrásból származott. Ennek oroszlánrészét, mintegy 63 százalékát a szlovák öt atomerőművi blokk adta, míg a vízerőművek részaránya 15 százalék volt.

(Fotó: /MTI/Koszticsák Szilárd)
– Szomszédunk Magyarországhoz hasonlóan az ipar, a közlekedés elektrifikációja és a háztartások növekvő fűtési-hűtési energiaigénye miatt megnövekedett áramigénnyel szembesül, a bővítésre pedig eddig is voltak már tervek – mondta el lapunknak Hárfás Zsolt mérnök, atomenergetikai szakértő Szlovákia tervezett beruházásai kapcsán. Szlovákia hosszabb távon elsősorban az atomerőművekre kíván támaszkodni. Az üzemidő-hosszabbítás, a nagy teljesítményű új blokkok mellett a jövőben kis moduláris egységek is épülhetnek. A Mohi Atomerőmű harmadik, a paksihoz hasonló VVER–440-es orosz típusú továbbfejlesztett egységét 2023 februárjában kapcsolták hálózatra és a negyedik egysége is hamarosan megkezdheti a működését.
Mindezek mellett már korábban is szerepelt a tervek között az apátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) atomerőmű bővítése is. A 2012–2015 közötti években a szlovák gazdasági minisztérium azzal számolt, hogy a Roszatom nemcsak a technológiai szállítója lehet, hanem akár befektető is. Ugyanakkor a szlovák kormány a finanszírozási/megtérülési kérdésekben nem tudott megállapodni, ezért az a projekt 2022-ben gyakorlatilag leállt.
Múlt év májusában az események teljesen új irányt, 180 fokos fordulatot vettek, miután Robert Fico szlovák miniszterelnök bejelentette, hogy a projektet folytatni kívánják, azonban a gazdasági miniszter az is hozzátette, hogy politikai okokból kizárják az orosz technológia lehetőségét. Ez nem volt meglepő, hiszen 2023-ban Szlovákia már együttműködési megállapodást írt alá az amerikai Westinghouse céggel egy AP1000 -es egység építéséről, illetve kis moduláris reaktor fejlesztésről. Most, 2025 júliusában már arról szólnak a hírek, hogy Szlovákia és az Egyesült Államok hamarosan aláírhatja azt a kormányközi szerződést, amely szerint amerikai AP1000 típusú blokk épülhet majd az országban.