Bontják a magyar futball szentélyét

Még két (ha szépet, azaz pótkvalifikációt álmodunk, három) labdarúgó Eb-selejtező, és lebontják a Népstadiont. Amit ma már természetesen Puskás Ferenc Stadionnak hívnak, de lebontani igenis a Népstadiont fogják. Hiszen ötvennyolc esztendeje, 1953 augusztusában e néven adták át, a válogatott mérkőzések és kettős rangadók kitörölhetetlen emléke is ehhez kötődik, maga Puskás Öcsi is ide tért haza 1981 júniusában, az angolok is a „Stadium Nep”, a latinok pedig az „Estadio Nep” hallatán estek révületbe. Már amíg abba estek. Mert ahogyan foszlani kezdett a varázs, úgy fogytak el a hívek is, így akár szimbolikus értékűnek is tekinthetjük, ha a magyar futball után annak szentélye is az enyészeté lesz.

A Népstadionnak egy hivatalos és több százezernyi személyes története van. Éppen annyi, amennyi szurkoló valaha megfordult benne. Rajtam kívül például talán már senki sem emlékszik rá, hogy rendeztek egyszer egy magyar–görög utánpótlás, magyar A válogatott–Vojvodina kettős meccset is. Bennem is csak azért él, mert apám ekkor vitt ki először a stadionba, és azt sem feledem, hogy a második félidőben a hazai bíró jóvoltából a „nagycsapat” két büntetőt is kapott, ám amíg Fazekas laposan, középre gurított labdáját leguggolva vette ölbe a kapus, addig Váradi löketét már csak a vasról visszapattanva észlelte. Váradi jó focista, Fazekas rossz – rögzült ekkor egy kissrácban, aki utóbbi tételt természetesen többször felülvizsgálta. Végérvényesen akkor, amikor a 8:3 alkalmával „Kapa” egymaga ötöt rúgott a Fradinak, majd amikor 1981 májusában az ő góljával vertük 1-0-ra vb-selejtezőn a románokat.
Minden jelenlévő számára örök élmény volt, mint a kettős rangadó, e szenzációs, tipikusan magyar találmány is. Kellett persze hozzá négy klasszis fővárosi gárda; mert bár a kettős rangadónak számos fajtáját próbálták, az igazi a Fradi, Dózsa, Honvéd, Vasas négyes volt. A kettős rangadó presztízséről mindent elárul, hogy amikor Győrből, az első lépcsős laktanyából két héten belül másodszor akartam hazautazni, és századparancsnokom „Meg van maga őrülve, Ballai, mit akar már megint otthon?” kérdésére azt feleltem, hát szombaton kimenni a Népstadionba, megenyhülten mondta: Na jó, menjen, de úgyis az ETO lesz a bajnok.
A csodák egészen 1986 tavaszáig tartottak. Ám az „Itt a Húsvét, itt a nyúl, magyar–brazil 3-0”, után sajnos hamarosan jött Mexikó is, a kettős rangadóval együtt a magyar labdarúgás napja is leáldozott. Ez persze már a történet vége, úgyhogy kezdjük az elején!
Az 1948. július 13-án indult építkezésnél Budapest lakossága mellett az Aranycsapat tagjai is hordták a sittet, hogy aztán 1953. augusztus 20-án, a hivatalos nyitányon a Budapesti Honvéd 3:2-re verhesse a Szpartak Moszkvát. Érdekes, az ugyanezen apropóból rendezett magyar– norvég atlétikai viadalt mennyivel kevesebben idézik, és az is csak kortünetnek tekinthető már, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak az avatásra megjelent elnökét, Avery Brundage-ot a sajtóteraszra kellett száműzni, mert Rákosi Mátyás nem volt hajlandó egy imperialistával osztozni a díszpáholyon.
A gaz kapitalistákkal a pályán is rendre elbántunk. Az évszázad mérkőzése, a londoni 6:3 1954. májusi „odavágóján”, a 7:1-en született ugyebár az „angolok egy hétre jöttek és hét: egyre mentek” aforizma, 1955 októbere pedig arról nevezetes, hogy az osztrákok feletti, „csak” 6:1 alkalmával regisztrálták a nézőcsúcsot, 104 ezer embert. Ne feledjük, ebben az esztendőben a stadion parkettjén – furán hangzik, de így volt – férfi kosárlabda Európa-bajnoki címet nyertünk, Kovács József 5000 méteren nemcsak a szovjet Kucot verte meg, de Iharosékkal egyre-másra döntögették a rekordokat is.
A Népstadion persze mindenekelőtt a futball szentélye volt. A válogatott mellett az Üllői út átépítése miatt az FTC otthona is, de 1956 augusztusában a Vasas, ismét százezres publikum előtt, itt semmisítette meg 9:2-re a bécsi Rapidot, ezzel megnyerve a Közép-európai Kupát. Az Újpest is itt vívta 1974 áprilisában minden idők legrangosabb magyar vonatkozású BEK-meccsét, és bizony csalódásként hatott a világbajnokok sorával, Maierrel, Schwarzenbeckkel, Beckenbauerrel, Breitnerrel, Uli Hoenessel, Gerd Müllerrel felálló Bayern Münchennel szemben az 1-1.
Az aréna történetének valószínűleg legsúlyosabb traumáját 1973 júniusában a svédek elleni 3-3-as vb-selejtező és ezzel a kiesés jelentette – pénteken itt az utolsó lehetőség, hogy immár a Puskás-stadionban végre legyűrjük a skandinávokat, mert aztán már csak a finnek jönnek és a munkagépek.
A bontásban Budapest lakossága épp- úgy nem fog segédkezni, mint ahogyan válogatott labdarúgóink sem, az elmúlt negyedszázadban egyébként is egészen különös együttesek uralták már a gyepet: az Illés, az Omega, a Queen, a Genesis, a U2, a Guns N’ Roses, a Rolling Stones, a Metallica.
Hiába, az 1986-os magyar–brazil után már másról szólt a dal.

Vasárnap a Vasas–Ferencváros NB I-es bajnoki a Népstadion utolsó klubmeccse volt. Mivel e hasábokon a dicső múltat taglaltuk, helyesebbnek látjuk, ha e mérkőzésről az alaplapban számolunk be.