Van úgy, hogy szabadságunk időpontja csak az utolsó pillanatban dől el. Mi lehetne kézenfekvőbb választás ilyenkor, mint a karnyújtásnyira lévő erdélyi hegyek bebarangolása, ahol a helyiektől vásárolt tej, sajt, méz íze a dús legelők virágözönét idézi, és ahol a legnagyobb forgalmi dugót a tehéncsorda átvonulása okozza? A hegyhátak meghódítását ajánlott autómentesen megkísérelni: így lesz igazán alkalmunk valódi kapcsolatba kerülni a tájjal és az ott élőkkel.
Parlagfűmentes mély légzés
Aki életében már egyszer járt Erdélyben, az tudja: a hely varázsa megkapó, és minduntalan visszahívja az utazót. A magyar turista egyszerre érezheti magát otthonosan, és tapasztalhatja meg a felfedezés izgalmát az alföldi szemnek, tüdőnek, vádlinak szokatlan magasságokat járva.
Az augusztusi nyaralás további vonzereje lehet az allergiás sorstársak számára, ha elhagyjuk a kiirthatatlannak tűnő magyarországi parlagfűmezőket, és hegyvidéki őshonos vadvirágos rétekre cseréljük őket. Nincs tüsszögés, kivörösödött szem, csak a tarka táj felhőtlen élvezete, már ha más pollenekre nem vagyunk érzékenyek. Az aszály miat kiégett, szalmasárga gyepcsomókra sem kell számítanunk, annál inkább combközépig érő, élénkzöld fűtengerre, amelyet előszeretettel dézsmál meg lovunk, ha hagyjuk. A lovasnak megmarad harapnivalónak a friss levegő, amíg el nem ér az első pásztorhoz, akitől jóféle túrót, ordát vehet.
Az időjárás szeszélyei közül a váratlan égi áldásra és annak folyományaira, az áradásokra kell odafigyelnünk. Szinte bármikor összeállhatnak a felhők, hogy alaposan eláztassák a felkészületlen kirándulót, kiadós esős időszakok után pedig egy-egy hosszabb túra esetén a medrüket elhagyó patakok miatt az eredetileg tervezett útvonal kalandosabb módosítására is kényszerülhetünk. Sose bánjuk, az emlékezetes nyaralásoknak mindig részük egy-egy előre megjósolhatatlan momentum.
Szekérre fel!
Az Úz folyó völgyében fekvő Csinód falvacska egyike azoknak a kiindulópontoknak, ahonnan szinte bármerre indulhatunk túrázni, csalódni nem fogunk. A Csíkszereda közelében található, eldugott településre kacskaringós földút visz fel, ahova az áramot is csak az ezredforduló tájékán vezették be. A gyalogos vagy biciklis túrázókat hívogatják a földutak, az ösvények, amelyek a környező legelőkre, a szomszédos falvakba vezetnek. A lovaglásra vágyók helyiektől bérelt, erdélyi tenyésztésű, nyugodt és engedelmes, kis termetű, biztos lábú munkalovakon tudják bejárni a környéket. Akár csupán egy-egy órát vagy napot, akár hosszabb időt szeretnénk a nyeregben, a szervezők készséggel vezetik a látogatókat szebbnél szebb útvonalakon.
Egy ottani szolgáltató munkatársai a kezdőket egyedi módon tanítják meg az alapokra. A lovas szekér kocsihúzó lovát nyergelik fel nekik, amelyre ülve – egy meghosszabbított segédszár segítségével – sajátíthatják el a helyes ülés és a lovas alapok egyéb fortélyait. Később lehetőségük van arra is, hogy a kirándulószekér mögé kötött vezetéklovon gyakoroljanak, így kontrolláltabb körülmények között, mégis a szabad természetben kapnak ízelítőt a lovasérzésből. Akik még így sem érzik magukban a késztetést, hogy lóhátra üljenek, belekóstolhatnak a fogathajtásba, vagy egyszerűen csak utasként élvezhetnek egy szekeres kiruccanást.
Lovas a tájban
A hegyi lovas túra nem a sebességről szól. Ritkán adódik olyan terep, ahol meg lehet ereszteni a lovakat, és az állatok kondíciójára is tekintettel kell lenni. A vágta sokat kivesz belőlük, az energia pedig folyamatosan kell a hegyre fel, völgybe le útvonalak teljesítéséhez. A sok lépésszakaszt gyakran a talaj is indokolja, de így a köves-kavicsos utak legalább módot adnak arra, hogy gyönyörködhessünk a sötét fenyvesek és világos mezők mozgalmas panorámájában, hogy meghalljuk a szajkó kiáltását, hogy lehajoljunk egy megkésett vadrózsa elnyíló szirmaihoz, vagy megszakítsuk utunkat, hogy rókagombát szedjünk a vacsorához.
Egy egész napos túrán a déli pihenő a nap egyik fénypontja, a szó szoros és átvitt értelmében is. Amikor leheveredünk egy impozáns fenyőfa árnyékába a tűző napsugarak elől menedéket kérve, és csak hallgatjuk, ahogy a lovak olyan jóízűen legelik a kövér füvet, hogy szinte mi is megkívánjuk. És amikor olyan magától értetődő, hogy a közeli forrásból merített víz az embernek, állatnak egyaránt fogyasztható, sőt felüdítő, hogy nem is gondolunk bele, Magyarországon ez épp hogy ritka kivétel lenne.
Az alapvető egy lóerő
A túrázás és a közlekedés összemosódik Erdélyben. Az, hogy átlovagolunk vagy átszekerezünk a szomszéd faluba, önmagában is felér egy ünnepi kirándulással számunkra, miközben az ott lakóknak ez egy hétköznapi táv. Sok a szekér, kevés a személyautó, tehát még ki sem lógunk a sorból. Helyi lovast már jóval ritkábban látni. Egy-egy csorda látványa azonban megszokott, jó néhány pásztorkutya vigyázza ezeket. A forgalom maradék része a fakitermelést kiszolgáló tehervontatókból áll. A lovas turistának leginkább erre kell ügyelnie, de a helyi lovak hozzá vannak szokva ezekhez a monstrumokhoz. Amikor fél méterre dübörögnek el a hátasaink mellett, azért végigfut az agyunkon, hogy az otthoni lovaink nem tűrnék ezt elsőre ilyen szenvtelen nyugalommal.
Vágtázva lassul az idő
Egy hét Erdélyben, a havasok között valódi kikapcsolódást nyújt. A távlatok messzire vezetik kutató tekintetünket a tájban, a fáradsággal megtett távokkal együtt pedig lelassítjuk az időt észrevétlenül. A nap állása elég támpont ahhoz, hogy mekkora utat járjunk még be, a karórán zakatoló percek, órák nem valók a zöld völgyek, kék hegycsúcsok közé. Excel-táblák frissítése helyett magunkat frissíthetjük a megművelt mezőgazdasági táblák között. Amikor a legfőbb gondunk az, hogy mennyire fáradtak a lovak, belefér-e még egy könnyű vágta a nap végén egy lankás mező szélén, akkor szerencsére nem jut eszünkbe törődni a leadási határidőkkel. Ekkor kapjuk magunkat azon, hogy tényleg nyaralunk. Feltöltődünk, hogy aztán újra bevethessük magunkat a hétköznapokba, a Kárpátok csúcsairól vissza a Kárpát-medencébe.
origo.hu
Péter vitéz – Bayer Zsolt verse
