Válságkezelés Magyarországon és Görögországban

Kicsit korainak tartom megkongatni a vészharangot a kormány gazdaságpolitikája fölött, hiszen alig több mint egy év telt el az új kabinet megalakulása óta. A Mellár Tamás által kezdeményezett vitához az eddigi hozzászólásoktól némileg eltérően kapcsolódnék: két, gondokkal küzdő ország állapotát, hangulatát, intézkedéseit hasonlítom össze: Görögországot és Magyarországot.
Az EU tagállamai július végén mentőcsomagot hoztak létre Görögország számára. Az ország a kedvezőtlen gazdasági eredmények miatt a segélycsomag felgyorsítását kérte, s jelezte, hogy annak bizonyos számai nem tarthatók. A kormányfők által összerakott csomag élt egy hónapot.
A tavaly májusban kitört görög válság idején sokan azt jósolták, hogy Magyarország lesz a következő áldozat. Hosszú időre elveszítjük a piacok bizalmát, és a segítségért cserébe gazdasági függetlenségünk jelentős részéről kell lemondanunk. A világgazdaságban válság volt egy évvel ezelőtt is, és válság van ma is. Mégis, Magyarország váratlanul nem kérte az IMF-től újabb hitel folyósítását, és azóta is a piacokról finanszírozza magát. Görögország számára ez a lehetőség hosszú időre elúszott. Mi a különbség a két ország között? Miért sikerült nekünk, és miért nem a görögöknek?
Július végén Athénban járva nem álltam meg, hogy el ne menjek a mentőcsomag ellen szervezett tüntetésre. Nem tűnik ugyanis racionálisnak olyasmi ellen tüntetni, ami kirántja az országot a bajból. Kíváncsi voltam hát arra, vajon mivel indokolják a tüntetést, és mi az elképzelésük.
„Alternatív közgazdászok szerint…” – kezdte az egyik tüntető a már Magyarországról is ismerősen csengő mondatot. Mintegy kétszázan lehettek a parlament előtti Syntagma téren, amelyen az átvezető utat megpróbálták lezárni, de a rendőrség visszaszorította őket. A parkosított részeken sátrakban laktak az igazán kitartók. A szétdobált szemét keveredett a tüntetésben üzleti lehetőséget látó árusokkal: könyökén és térdén mászó, majd lövő játék katonától az egy eurót kóstáló tenyérnyi zacskó szotyin keresztül a villogó játékokig, és a tüntetők és turisták által egyaránt kedvelt görög zászlóig széles kínálat fogadott minden arra járót.
Az alternatív közgazdászok szerint Görögországnak ki kellene lépnie az eurózónából, és amit most adósságtörlesztésre fordít, azt a szociális hálóra kellene fordítania. Az adósságot a politikusok halmozták fel, fizessék is ki ők. E képlet talán túl egyszerű, de érezhető belőle az igény, hogy mindenki hagyja békén a görögöket. Semmi mást nem akarnak, mint úgy élni, ahogy eddig. Ez nem is csoda, hiszen a hétköznapokban a válságnak nyoma sincs. A kávéházak tele, a boltok forgalma boldog békeidőket idéz. Sokan panaszkodnak arra, hogy kicsit kevesebb a turista. Valaki megpendítette, látszik, hogy a svájciaknak és a németeknek sincs már annyi pénzük, mint régen. Béketűrésükből csak a közel 500 forintos benzinár megemlítésével lehet őket kihozni. A hétköznapokban alig érződik a válság. Így néz ki az államcsőd alulnézetből.
Ezzel szemben Magyarországot három éve elöntötte a szegénység. A svájcifrank-alapú törlesztőrészletek az egekbe szöktek, mindenkin eluralkodott a bizonytalanság. A foglalkoztatottság a mélybe zuhant, és már Budapesten is gondot jelentett munkát találni. Rég nem látott bűnözési hullám borította el az országot. Naponta rabolták ki a boltokat, megnőtt a betörések száma, vidéken egészen drámaivá váltak a körülmények. A pattanásig feszült helyzetben az emberek lassan felélték tartalékaikat, amelyeket a szocialista kormányok folyamatos megszorításai is tizedeltek.
Az új kormány soha nem látott várakozásokkal, soha nem látott támogatással, és soha nem látott gondokkal kezdte meg működését. Az IMF diktátumai helyett válságadót vezetett be, és elkezdte újjászervezni az országot. Nem megszorításokat vezetett be, hanem egy központi cél, a munkahelyteremtés vezérelt minden átalakítást. El kellett törölni a kis adókat, csökkenteni a kis- és közepes vállalkozások terheit, rugalmassá tenni a munkaerőpiacot. Kimondták: csak azokat tarthatja el az állam, akik nem képesek munkát vállalni. Át kellett alakítani a segélyezés rendszerét, felülvizsgálni a rokkantnyugdíjakat. Az állam a munkaerőpiacot kiszélesítve elindította az új közmunkaprogramot. Mindezek mellett a takarékosság ezer formájával milliárdokkal kell lefaragni az állami kiadásokat, és mindezt az államadósság csökkentésére fordítani.
Amíg a görögök hónapról hónapra megszorítanak, addig a magyar kormány egy bizonyos logika mentén szervezi át az országot. A nyugdíjasokat és a munkahellyel rendelkezőket nem, vagy kevéssé érintik az átalakítások. A vállalkozók számára az átalakítások mérlege pozitív. Ezért nem beszélhetünk Magyarországon megszorításról, hanem újjászervezésről. Csupa olyan intézkedést hoz a kormány, amit válság nélkül is érdemes lenne meghozni.
A görögök ezzel szemben újabb és újabb elvonásról hallanak akkor, amikor ők a gazdasági válságot a saját életükben alig érzik. Nincsenek svájcifrank-alapú hitelek. Nem nőttek meg az importtermékek árai, hiszen eurót használnak. A fogyasztás lényegesen nem esett vissza. Igaz, ebben szerepet játszott az elképesztő mértékű feketegazdaság. Sokan leírták már, hogy Magyarországon nemzeti virtus az adóelkerülés. De azon még mi, magyarok is meglepődünk, ha egy étteremben nem hoznak számlát, csak bemondják a fizetendő összeget, vagy ha egy szállodában nem lehet kártyával fizetni, hogy el lehessen kerülni az adót. Görögországban ez mindennapi valóság. A nemzetközi üzletláncokon kívül a kiskereskedők alig adnak számlát, és nem félnek semmilyen ellenőrzéstől. Magyarországon a válság hatására erősebb államot akartak az emberek. Megbízható rendőrséget, nagyobb közbiztonságot. Mindenki megértette, hogy az állam és polgárai egy csónakban eveznek. Ezért az emberek elfogadják az átalakításokat.
Görögországban ezzel szemben az állam nincs jelen az emberek mindennapi életében. Az athéni turistákon kívül mindenki úgy érzi, hogy a közbiztonság elfogadható, és ezen a válság sem változtatott. A vidéki városokban szinte sehol nincsenek biztonsági őrök, sem térfigyelő kamerák, az autót bárhol ott lehet hagyni, akár nyitva is. A rablások, betörések, bolti lopások nem a mindennapi élet részei. A rendőrség nem erős. Görögországban minden össze van firkálva, még a teherautók is, mindenki ott parkol, ahol akar, a rendet nem őrzi senki, és nem is hiányzik senkinek. Valaki azt mondta, hogy ha bármiért félned kell egy rendőrtől, akkor az nem demokrácia. Komoly bűnözés nincs, a szabálysértésekért pedig nem haragszanak. Nem félnek a rendőröktől, és nincs is rend.
De ha megerősödne az állam, akkor esetleg véget vetne a feketegazdaságnak is, ami jelentős részben hozzájárul a görögök életszínvonalához. Egy erős adóhatóság több ember megélhetését venné el, mint bármilyen megszorítás. Az emberek nem érzik, hogy egy csónakban eveznének az államukkal. Az állam van csődben, nem ők. Ezért a görögök nem támogatják azt a politikai erőt, amelyik erős államot akar létrehozni.
A kormánynak lavíroznia kell. A kormányzó szocialista pártnak már se parlamenti többsége, se népszerűsége. Tíz görögből hat úgy véli, hogy előre hozott választások lesznek, és a szocialista kabinet nem tölti ki a 2013-ban lejáró ciklusát. A közvélemény-kutatások szerint kétséges, hogy az ellenzéki Új Demokrácia pártja képes lesz-e egyedül megszerezni a parlamenti többséget, tehát nem biztos, hogy érdeke kikényszeríteni az előre hozott választásokat. Politikailag instabil az ország, ami akár még két évig is eltarthat. A görög politikusok minden nemzetközi ülésen hangsúlyozzák, hogy Európa cserbenhagyta őket, és a saját választóikkal is ezt közlik.
Magyarországon ezzel szemben az emberek elfogadják az átalakításokat, amit az jelez, hogy a kormány- és ellenzéki pártok népszerűsége nem cserélődött fel. A Fidesz valamennyit vesztett támogatottságából, de azóta vissza is szerzett. Az ellenzéki pártok támogatottsága érdemben nem nőtt. Úgy tűnik, mindenki vár. Várja, hogy lesz-e bármilyen hatása az újjászervezésnek. Nemcsak az látszik, hogy a kormány feltérképezte az ország problémáját, hanem az is, hogy van ereje és akarata azt törvénnyé formálni. Ha az ország helyzete azt kívánja, a kétharmados többségével akár napok alatt be tud avatkozni. Görögországban ilyesmiről szó sincs.
Mi történne, ha Magyarország összeomlana, és mondjuk 400 forint lenne egy euró? Azt mindenki sejti. Mi történik, ha Görögország összeomlik? Sokan sürgetik, hogy zárják ki őket az euróövezetből. A kockázatos lépés szinte lehetetlen, hiszen nincsen arra szabály, hogy milyen feltételek esetén mely testületek döntenek erről. Ha bármelyik tagállam Görögország kizárását komoly lehetőségként gondolja, akkor előbb e kérdésekről kellene vitáznia, és konszenzusra jutnia az eurózóna tagállamaival, közte magával Görögországgal. Kizárni nem lehet Görögországot, így minden ballépése az eurót sújtja. Ha Görögországban nem fizetnek nyugdíjat, a németek is bajba kerülnek.
A görög kormányzati szereplők lavírozása közepette a helyzettel való szembenézés és a hosszú távú megoldások háttérbe szorulnak. A norvégiai merénylet és a londoni zavargások kapcsán sokan elgondolkodhatnak azon, hogy ha Görögországban vagy más nyugat-európai országban egyszer majd tényleg nekiállnak a munkaalapú társadalmat bevezetni, ahogy azt mi tettük, annak vajon milyen következményei lesznek a társadalomra? Nem kellene-e ezzel a kérdéssel addig foglalkozni, amíg nem kényszerítik ki a piacok a munkaalapú társadalom bevezetését? E kérdések megválaszolása vezet majd igazán fájdalmas intézkedésekhez és gyökeres átalakításokhoz. Addig maradnak a piac igényeinél mindig csak egy kicsit kisebb, és csak néhány nappal késve hozott megszorítások.
A politikusok lassan elvesztik hitelüket, hiszen a legutóbbi mentőcsomag számai egy hónap alatt váltak tarthatatlanná. Kinek lehet hinni ebben a kérdésben, ha már nekik sem? Mi pedig tudjuk, hogy ha van út, ami elkerüli az összeomlást, akkor azon mi vagyunk rajta.

A szerző országgyűlési képviselő

A magyar gazdaság helyzetéről indított vita hozzászólói: Mellár Tamás (Válaszút előtt, augusztus 26., vitaindító); Lóránt Károly (Tisztázó viták kellenek!, augusztus 29.); Csath Magdolna: Gazdaságpolitikai fordulat: de merre? (szeptember 1.)