Térképek a fővárosról

2004. 02. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Építészeknek, művészettörténészeknek, régészeknek, történészeknek ajánlják öt kötetre osztott budapesti térképkatalógusukat a szerzők. A sort bizonyára még lehetne folytatni; e fontos kezdeményezést, évtizedes kutatómunka gyümölcsét alighanem sokan fogják haszonnal forgatni. A vállalkozás nagyságára jellemző, hogy csaknem minden fővárosi könyvtárat, levéltárat, múzeumot megkerestek a katalógus összeállítói, s végül több mint hetven intézmény állományából közölték ötezernél is több térkép leírását. A legrégebbit 1660 körül készítették, a legutolsót pedig napjainkban.
Az ehhez hasonló katalógusok értékét leginkább a leírások pontosságával és a kiterjedt adatgyűjtéssel lehet mérni. Ez utóbbi szempont megvalósulása azonban még a legkörültekintőbb munka mellett is csak töredékes maradhat. Az alkotók ugyanis hiába néznek utána minden számba vehető forrásnak, ha a lehetséges adatközlők nem tájékoztatják őket az intézményük állományában meglévő térképeikről; akár kényelmességből, akár azért, mert a lehetséges dokumentumok feldolgozatlanul hevernek a limbusban. Gyakorlatilag vannak, elméletileg nincsenek.
Tökéletes munka egyébként se nagyon létezik, de ez a teljességre törekvő, méreteiben is impozáns katalógus nagy valószínűséggel hiányos. Nem nehéz megjósolni, hogy akár fővárosi, akár pozsonyi, bécsi könyvtárakból, levéltárakból előkerülnek még a Fabó Beáta és Holló Szilvia Andrea köteteiben nem közölt térképek. Megítélésem szerint a XXI. század elején a legtöbb esetben fölösleges katalógusokat nyomtatva kiadni, a célnak jobban megfelelő médium a korlátlanul bővíthető és javítható adatbázis lenne. Igaz persze, hogy az adatbázisok tudományos respektusa egyelőre nem túl nagy, ráadásul a könnyű hozzáférhetőség nem kedvez az anyagi haszonnak, viszont a felhasználók mindig az adott pillanat legfrissebb, legpontosabb, legteljesebb változatát használhatnák. És nem csupán új térképek leírásával bővülhetne az adatbázis, hanem előbb-utóbb a térképekről készült digitális képekkel is.
(Fabó Beáta – Holló Szilvia Andrea: Budapest térképeinek katalógusa. Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2003. Ármegjelölés nélkül)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.