Félfordulat az aranyrészvény felé

Meglehetősen nagy vihart aratott Peter Mandelson, az Európai Bizottság brit kereskedelmi biztosa, aki több üzleti lapnak nyilatkozva kijelentette: uniós szinten szabályozott állami aranyrészvény-rendszert tart elképzelhetőnek annak érdekében, hogy meg lehessen akadályozni külföldi kormányok megjelenését kulcsfontosságú iparágakban. Mandelson szerint ez a „blokkoló taktika” törvényes lehet, ha a külföldi kormányok az általuk ellenőrzött alapokon keresztül szereznek meg európai vállalatokat olyan „érzékeny” iparágakban, amelyek a megcélzott országokban állami védelem alatt állnak. A biztos felvetette, hogy az EU célja ettől még a viszonosságon alapuló piaci nyitottság marad, nem pedig a protekcionizmus. Az ügy mögött az a brüsszeli aggodalom áll, hogy a kínai vagy orosz állami ellenőrzésű alapok a védelmi és energiaszektorban európai vállalatokat vásárolhatnak fel „elsősorban politikai, semmint gazdasági okokból”.
Mivel a magyar államnak korábban voltak aranyrészvényei az eladott stratégiai társaságokban, ezeket azonban éppen az EU ellenkezése miatt nemrégiben meg kellett szüntetni a szabályozás átalakításával, lapunk ezzel és a biztos kijelentésének értelmezésével kapcsolatban kívánt további magyarázatokat kapni.
Peter Power, az uniós biztos szóvivője a szóbeli megkereséskor kérdéseinket meghallgatta, majd azok írásba foglalását kérte, de előre jelezte, hogy az azokra adandó válasz helyett inkább az EU-biztos sajtó számára készült szövegét küldi el. Lapunk három kérdést küldött el írásban a szóvivőnek. Elsőként azt, hogy vajon visszamenőleg helyesnek tartja-e, hogy a magyar vállalatok aranyrészvényeit uniós kényszerre meg kellett szüntetni Magyarországon. Másodszor azt, hogy ha a biztosi hivatal most Moszkva és Peking állami ellenőrzésű alapjainak mögöttes, politikai céljaitól tart, vajon nem képzelhető-e el, hogy a francia kormánynak nem csak gazdasági céljai voltak akkor, amikor felvásárolt magyar vízműveket. Harmadszor pedig azt, hogy miután Mandelson úr kétszer is kiemelte a „kölcsönösség elvét”, vajon ezt nem volna-e ajánlatos Magyarországnak is bevezetnie azon ország vagy országok állampolgárainak, illetve vállalatainak magyarországi vásárlásaival szemben, ahol magyar állampolgárok nem vásárolhatnak ingatlant. Peter Power a kérdésekre írásban elküldött üzenetében közölte, hogy mellékeli Mandelson kijelentéseit, de „nem vagyok abban a helyzetben, hogy válaszoljak kérdéseire. Hangsúlyoznom kell, hogy Mandelson úr olyan gondolatot lebegtet, amelyik egy vitához tartozik, amit a bizottság ősszel folytat le”.
A szovjet kort felidéző válaszhoz mellékelt nyilatkozat annak taglalásával kezdődik, hogy egy szuverén alap vagy állami bank befektetése piaci alapú vagy központi irányítású-e. „Ha a Barclay’s pénzintézetbe fektetnek, akkor az mindenképpen kereskedelmi célú lépés. Az ilyenfajta beruházás az európai banki szektor érdekeit szolgálhatja. De akkor mi az akadály? Semmi, amennyire én látom, főként akkor, ha az segíti az európai pénzügyi szolgáltatások nagyobb ázsiai térnyerését.” Vagyis, vonja le a következtetést Mandelson, magában véve semmi rossz nincs az állami irányítású befektetési alapokban vagy bankokban, de – figyelmeztet – vannak olyan befektetések, amelyeknél fel lehet tenni a kérdést azok céljait vagy hatásait illetően. Vagyis olyan fékeket kell beépíteni az EU szintjén – folytatta a biztos –, amelyek nem akadályozzák az egészséges befektetést, de ahhoz elégségesek, hogy korlátozzanak külföldi állami alapú befektetéseket, amelyek „hosszú távú érdekeinket veszélyeztethetik”. Erről kell vitázni, zárul Mandelson nyilatkozata, amely hozzáteszi, az egyedi esetekre szabott megoldások előnyben részesítendők a horizontális megközelítéssel szemben.

Házon belül már nincs védelem. Amikor hazánk kifejezte az Európai Unióhoz való csatlakozási szándékát, a feltételek között szerepelt a privatizált társaságokban megmaradt aranyrészvények felszámolása. Az előírásnak nem tettünk eleget határidőre, mert gyakorlatilag sem a kormány, sem az ellenzék nem értett egyet a közösségi elvárással, főleg az energetikai cégekkel kapcsolatban. Ahogyan az ügyet jól ismerő szocialista politikus, Podolák György fogalmazott lapunknak, „húztuk az időt, ameddig csak lehetett”. Végül lépni kellett. Az Országgyűlés az idén tavasszal olyan törvénymódosítást hozott, amely után július elsején az addigi aranyrészvények sima törzsrészvénnyé alakultak át.
Az állam így elvesztette azt az addig létező jogát, hogy bizonyos lépéseket, például a tulajdonosi struktúra megváltozását vagy üzletágak eladását szükség esetén megvétózza. A korábbi aranyrészvényes cégek igazgatóságában és felügyelőbizottságában – ilyen például a Mol, az OTP, a Hungaropharma vagy a Magyar Telekom – továbbra is ott ülnek az állam képviselői, de csupán javaslatokkal állhatnak elő, szavazati joguk nincs. Furcsa fintora a sorsnak, és nem mellékesen jól jellemzi a brüsszeli döntések mögött kirajzolódó erővonalakat, hogy az az unió, amelyik most az aranyrészvény visszaállítását veti fel, néhány hete még szankciókkal fenyegette meg Magyarországot, mondván, nem teljesítettük az aranyrészvények megszüntetését előíró határozatot.
A szabályozás körüli hercehurca még érdekesebb most, amikor az OMV és az osztrák állam, illetve a Mol és a magyar állam között folyik a kötélhúzás a két társaság fúziójáról. Podolák arra hívta fel a figyelmünket, hogy aranyrészvény ide vagy oda, a magyar államnak ma is van eszköze egy ellenséges felvásárlás megakadályozására – legalábbis az energetikában. A gáztörvénybe ugyanis bekerült egy olyan passzus, amely kimondja: minden öt százalék feletti tulajdonszerzést be kell jelenteni az energiahivatalnak, ha pedig egy tulajdonos huszonöt százalék fölé kerül, a hivatal megtagadhatja az üzletet. (E. Cs.)