Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényről a Sebészeti Szakmai Kollégiummal nem folytatott egyeztetést az Egészségügyi Minisztérium, továbbá a kollégium tiltakozik az „intézményesített” orvosellenesség, az orvosokat lejáratni szándékozó kampányok ellen, és kijelenti, hogy a rendszerváltás óta ez az első egészségügyi kormányzat, amely folyamatosan rombolja az orvosi tekintélyt – olvasható a kollégium állásfoglalásában, amelyet csütörtökön juttatott el a távirati irodához.
„Az egészségbiztosítási törvényről állítólag társadalmi vita zajlott le, és a kérdések a szakmai fórumokkal egyeztetésre kerültek. Kijelentjük, hogy az egészségügyi kormányzat velünk semmiféle egyeztetést nem folytatott, sőt az általunk benyújtott mintegy negyven szakmai javaslatunkra, amely felölelte az ágyszám- és kapacitáscsökkentés, a progresszív betegellátás és a szakorvosképzés kérdéseit, egyetlen esetben sem kaptunk érdemi választ. Ugyanakkor írásban felajánlottuk a segítségünket” – olvasható az állásfoglalásban, amely a kollégium február 14-i ülése után született.
A kollégium továbbá tiltakozik „az intézményesített és a média segítségével gerjesztett” orvosellenesség, az orvosokat lejáratni szándékozó kampányok ellen. Mint írják, a rendszerváltás óta ez az első egészségügyi kormányzat, amely folyamatosan rombolja az orvosi tekintélyt, és szinte ellenségnek tekinti az egészségügyben dolgozókat. Rendkívül bántó minden becsületes orvos és ápoló számára, hogy az egészségügyi tárca vezetői és tanácsadói a rendszerben dolgozókat alapvetően korruptnak és velejéig romlottnak tartják. A sajtóban elhangzó vélemények pedig rendkívül bántók, és „mérhetetlen szakmai hozzá nem értésről és rosszindulatról tesznek tanúbizonyságot”, amelyek csak arra alkalmasak, hogy az embereket szembefordítsák az orvosokkal, akik megalapozott szakmai indokokra hivatkozva tiltakoznak az egészségügyi reform elhibázott lépései ellen – írja a kollégium.
Az állásfoglalás kitér arra a különbségre, ami a magyar és a nyugat-európai orvosok fizetése között van. Egy nyugat-európai orvos többszörösét keresi annak, ami egy magyar orvos nettó fizetése. „Ennek dacára a hálapénz felvetésével igyekeznek elfedni azt a kiáltó igazságtalanságot, ami az orvosi fizetések terén jelenleg van” – fogalmaznak az állásfoglalásban, hozzátéve: a vezető orvosoknak és specialistáknak leginkább az az érdekük, hogy a munkájuk értékén legyen megfizetve, és megszűnjön a hálapénz.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!