M7: vitatott az építési technológia
Elődje örökségének folytatását ígérte homília-programbeszédében XVI. Benedek pápa tegnap reggel a Sixtus-kápolnában. A nagyvilág eközben méltatja Joseph Ratzinger pápává választását, de az örömteli hangok mellett az aggodalom is megjelenik.
Másfél évtizeddel a gyülekezési törvény hatálybalépése után a bíróságok még mindig bizonytalanok a demonstrációk megítélésében.
Jelentős vagyoni hátrány érte egy ingatlanügylet kapcsán a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát (VPOP) – tárta fel legutóbbi vizsgálata során az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Ezért hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt eljárást kezdeményeztek az
Az utóbbi időben számos megbízást kapott közpénzből a Főpolgármesteri Hivatal házi vállalkozásának tekinthető Sawyer Miller Group. Az SZDSZ-es holdudvarhoz tartozó cég jelenleg a 4-es metró kommunikációs pályázatának lezárultát várja – jó esélyekkel
A tüntetés jogának megítélésében még most, 15 évvel a gyülekezési törvény hatálybalépése után is bizonytalan az igazságszolgáltatás. A Fővárosi Bíróság (FB) például május 10-én már másodszor kezdi meg annak tisztázását, hogy a 2002-es választások után a r
A 2003-as és a tavalyi évhez hasonlóan a Pénzügyminisztérium idei hiánycélja sem teljesül – állítják a legfrissebb államháztartási adatok tükrében a gazdaságkutatók, akik szerint a vártnál nagyobb deficitet elsősorban az államkassza elmaradó bevétel
Csaknem negyvenmillió forint értékű festményeket loptak el kedden este ismeretlenek a fóti Károlyi-kastélyból. A gyanú szerint megrendelésre dolgoztak a betörők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.
Jó néhány napig.
A város megbénult, de százezreknek dolgozni kell járni akkor is amikor a főpolgármester szinte egész nyáron szabadságon van.
Elképesztő pusztítást végzett a tombolás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.