Keresés
Magyar Nemzet
2020. június 7., vasárnap, Róbert napja
HÍR TV – Informátor:A pofátlanságnak Kispesten nincs határa
Archívum, Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/terapia-nelkul-az-autista-gyerekek-3976746/

Terápia nélkül az autista gyerekek

Országszerte gondok vannak a fejlesztőpedagógia területén, a nevelési problémákkal küzdő diákok jó része nem kapja meg a szükséges terápiát.

A sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztése terén jelentkező hiányosságok pótlására hívta fel Székely László ombudsman az állami iskolafenntartónak és az emberi erőforrások miniszterének figyelmét. Az alapjogi biztoshoz ugyanis számos panasz érkezett arról, hogy a gyermekek nem kapják meg a szükséges terápiát, emiatt pedig jelentős visszaesés tapasztalható az érintettek egészségi és fejlettségi állapotában. Megállapítása szerint súlyos visszásságokat okoz a logopédiai, valamint az óvodai és iskolai pszichológiai ellátás területén feltárt szakemberhiány.

A problémát – amely főleg az autizmussal küzdő gyermekeket érinti – az ombudsman mellett az ágazat más képviselői is elismerik. Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának vezetősége szerint a tanítók és a tanárok képzésében nem jelenik meg erőteljesen az autizmussal élő tanulók integrációjával kapcsolatos ismeretanyag, a fenntartók pedig gyakran nem fektetnek kellő hangsúlyt arra, hogy szakirányú végzettségű gyógypedagógust alkalmazzanak, illetve nem adnak megfelelő támogatást dolgozóik továbbképzéséhez. Kifejezetten autizmussal foglalkozó továbbképzés és szakirány egyébként csak néhány éve van a felsőoktatásban, ezért még eleve túl kevés a végzett specialista az összes felvetődő igény kielégítéséhez.

Az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) személyi és tárgyi feltételek hiányosságáról számolt be a biztosnak. Kiemelték: míg korábban az iskolák saját hatáskörben dönthették el, hogy a diákok szükségleteinek megfelelően milyen szakembereket alkalmaznak, addig az oktatási rendszer központosítása óta nehézkesebb lett az eljárás, a központi irányítású rendszer már nem tud elég rugalmasan reagálni a helyi igényekre. Emellett mind az AOSZ, mind pedig az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) azt tapasztalta, hogy a gyermekek gyakran azért nem jutnak hozzá a megfelelő terápiás neveléshez, mert az állapotukat felmérő szakértői bizottságok olyan sablonos, pontatlan, hiányos szakvéleményeket állítanak ki, amelyekből sem a szülő, sem az iskola, sem a hatóság számára nem derül ki érdemben, hogy az óvodás vagy iskolás gyermek pontosan milyen fejlesztésre jogosult, milyen terápiáról, milyen óraszámban, és egyáltalán milyen intézményben kell gondoskodni számára.

– A szövetség munkatársainak az a tapasztalata, hogy sokszor a gyermekekkel foglalkozó pedagógusok, vagy maga az iskola nem hajlandó érdemi kommunikációt folytatni a szülőkkel annak érdekében, hogy az integráció sikeres legyen – folytatta a panaszokat az AOSZ, hozzátéve: gyakran találkoznak azzal a jelenséggel is, hogy a pedagógus nem akarja megfogadni a szülő vagy a terapeuta javaslatait, és ahelyett, hogy a megoldást keresné, inkább a problémás gyermek magántanulói státusba kerülését forszírozza.

Székely László szerint további probléma, hogy maguk a szakértői eljárások is rendkívül hosszúak: ha a jogszabályoknak megfelelően folytatják le őket, általában minimum két hónapig tartanak, ez pedig komolyan hátráltathatja, hogy a fejlesztésre szoruló gyermek mielőbb az állapotának megfelelő különleges bánásmódot kapjon. Ha pedig végre eljut odáig a folyamat, hogy a gyermek hozzájut a speciális fejlesztéshez, azt sokszor más tanítási órák terhére szervezik meg neki, így hatványozódik a tanulmányokban való lemaradása, hiszen utólag kell bepótolnia azt a tananyagot, amit logopédia vagy más egyéni foglalkozás miatt kihagyott.

A jelentésből kiderült: olyan esetek is vannak, amikor az SNI gyermek számára hivatalosan kijelölt intézményben nincsenek meg a gyermek speciális igényét kielégítő feltételek. Főleg az óvodáknál szokott ez előfordulni, mert az önkormányzatok sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy a számukra kötelező köznevelési feladatként előírt óvodai ellátásba beletartozik az SNI gyermekek ellátása, sőt a szakértő által előírt fejlesztések megszervezése is.

Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke ezzel kapcsolatban arra hívta fel a biztos figyelmét: az óvodákban a települési önkormányzatok kötelessége volna foglalkoztatni (akár megbízási jogviszonynyal is) az SNI gyermekek fejlesztéséről gondoskodó szakembert. A Klik utazó gyógypedagógusi hálózat működtetésével próbálja enyhíteni a szakemberhiányt, csakhogy a hálózat teherbíró-képessége is véges, nekik pedig elsősorban az iskolákat kell kiszolgálni. Az ombudsman a vizsgálata során megkereste a köznevelési államtitkárságot is, amely a felvetett problémákra válaszul jelezte: főosztályvezetői szintű egyeztetést kezdeményez a Klikkel a szakemberhiány mértékének feltérképezésére és enyhítésére, a gyógypedagógusok képzésének hiányosságai ügyében pedig a felsőoktatási államtitkársággal fognak tárgyalni a keretszámok esetleges emeléséről.

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

MEZŐGAZDASÁG

Kevés csapadék, szélsőséges hőmérsékleti értékek okoznak gondot
Az unióban 22 millió termelő érintett az éghajlatváltozás miatt, kell-e itthon is vészharangot kongatnunk?

IDÉN RENDHAGYÓ AZ ÜNNEP

Százhetvenezer nevelő fáradságos munkájáért adhatunk ma hálát
Ezen a napon már 1952 óta köszöntik Magyarországon a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat.

Kiemelt

Később lépnek hatályba a drónszabályok az unióban
Az Európai Bizottság szerint a járvány miatti intézkedések akadályozzák a rendelet bevezetését.

Poszt-trauma

„Ki bántja a magyart, téged is üt”
„Könnyes” reagálás Gyurcsányék távolmaradására.

Poszt-trauma

A krizantémok hideg mosolya
Kübekháza után alig három kilométerrel, latin nyelvű útbaigazító tábla: Triplex confinium.

Poszt-trauma

Megingott a Jeszenszkybe vetett bizalom
Nemzeti elkötelezettségű politikusnak mutatta magát.

Aktuális

A torna legfőbb esélyesei is kihagyhatják a US Opent
Az amerikai nyílt bajnokságot a jelenlegi tervek szerint augusztus 31-től rendeznék meg.

Fricz Tamás blogja

Ferenc testvéren Trianon kapcsán megint kitört az őszödizmus
Gyurcsány filozófiai fejtegetésekbe bocsátkozott a jog, az igazság és a normák viszonyáról.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!