BKV-milliárdok: a járatokon spórolnak, a tanácsadókon nem?

Öt év alatt csaknem hárommilliárd forintot fizethet ki a BKV tanácsadásra egy cégnek. Az AAM Tanácsadó Zrt.-nek keretszerződése van a közlekedési vállalattal. Volt olyan hónap, hogy 9 millió forintot számláztak jegyzőkönyvvezetésért. A BKV most készül éppen arra, hogy megtakarítási célzattal megritkítsa járatait. A közlekedési vállalat vezérigazgató-helyettese azt közölte: jelenleg vizsgálják az ügyet.

MNO
2008. 02. 27. 9:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Index a birtokába jutott szerződésekre és tenderkiírásokra hivatkozva azt írja, hogy a tanácsadó cég a BKV nagyobb projektjeinek (4-es metró, elektronikus jegykezelés) lebonyolításában segédkezik, de volt hónap, hogy kilencmillió forintot kapott „jegyzőkönyv vezetéséért”.

A szerződéseket Antal Attila, a BKV vezérigazgatója és az AAM vezető-tulajdonosa, Kornai Gábor írta alá 2007. december 22-én. Kornai Gábor annak a neves közgazdásznak, Kornai Jánosnak a fia, aki a Népszabadságban megjelent hosszú elemzésében támogatta a kormányzat megszorító intézkedéseit.

Az Index értesülése szerint a BKV eddig majdnem százmillió forintot fizetett ki a cégnek a metróprojektjében nyújtott tanácsadásért. A 4-es metróberuházással összefüggő szakértői támogatásról kötött szerződés alapján a BKV 375 millió forintot fizet ugyanis a cégnek évente, inflációkövetéssel 2012 decemberéig.

Ugyanakkor a 4-es metrónak már van projektvezetési tanácsadója: az arra kiírt tendert egy másik cég nyerte el még 2006-ban hatmilliárd forintért.

Az AAM sikerrel pályázta meg a BKV egy másik, tanácsadói tevékenységre kiírt tenderét. Az uniós tenderfigyelő szerint a cég 257-278 millió forintért adhat tanácsot az „Elektra” fantázianévre hallgató elektronikus jegyrendszer bevezetéséhez.

Egyesek aggasztónak tartják azt is, hogy az AAM munkatársai megjelennek a BKV vezetői értekezletein, jegyzőkönyveket írnak, vagyis gyakorlatilag egy titkárnő munkáját végzik, és közben a cég mindenről értesül, ami a BKV-nál történik. Állítólag így bizonyos körök percre pontosan értesülnek, ha a közlekedési cég valamilyen projektbe kezd, pénzforrást kötne le valamire.

A távirati iroda megkereste a BKV vezérigazgató-helyettesét. Regőczi Miklós azt közölte: a BKV közpénzekből gazdálkodik, és minden szerződése nyilvános.

(Index, mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.