Hajnalban ismét leállnak a vonatok

Hétfőn hajnali három órától folytatódik a vasutassztrájk - jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke vasárnap. A szakszervezet elnöksége azért döntött ismét a munkabeszüntetés mellett, mert a VDSZSZ előzőleg eredménytelen egyeztetést folytatott az érdekképviselet bérköveteléséről a MÁV Zrt.-vel és a MÁV-START Zrt.-vel • Vasutassztrájk: eredménytelenek voltak a tárgyalások

MNO
2008. 02. 04. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A VDSZSZ a MÁV Zrt.-vel hétfőn 11 órakor, a személyszállító céggel pedig 16 órakor folytatja a tárgyalást. A sztrájk folytatását a hétvégi megbeszélésektől tette függővé, amelyek eredménytelenül zárultak.

A VDSZSZ pénteken hajnal 3 órakor meghatározatlan idejű sztrájkot kezdett a MÁV Zrt.-nél, a MÁV-Start Zrt.-nél és a MÁV Gépészeti Zrt.-nél a MÁV-dolgozók bérköveteléseinek kikényszerítése érdekében, majd délben ezt felfüggesztette.

Gaskó kiemelte: azt javasolták, hogy állapodjanak meg a minimális vasúti szolgáltatásban, ami azt jelentette volna, hogy reggel 8 és 10 óra, valamint 17 és 19 óra között 360-450 vonat közlekedett volna naponta. A MÁV vezetése azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a nemzetközi vonatok is közlekedjenek, ami naponta mintegy 2.000 vonat közlekedését jelentette volna, ám ez a VDSZSZ számára elfogadhatatlan volt.

A kialakult helyzetet a munkaadók idézték elő, ezért a felelősség is őket terheli – jelentette ki Gaskó István. Bertók Judit, a VDSZSZ vezető jogtanácsosa cáfolta a MÁV jogi szakértőjének azt a közlését, miszerint a társaságoknál van érvényes kollektív szerződés és bérmegállapodás 2008-ra. Bertók Judit véleménye szerint a 2007. december 28-án aláírt kollektív szerződés jogszerűtlen, mert azt a VDSZSZ nem írta alá. Álláspontja szerint a kollektív szerződés csak akkor lenne jogszerű, ha azt minden reprezentatív szakszervezet aláírta volna.

A VDSZSZ vezető jogtanácsosa a MÁV jogi szakértőjének azzal az állításával sem értett egyet, miszerint jogszerűtlen a sztrájk, mivel a még elégséges szolgáltatásról nem állapodtak meg a felek. Gaskó István cáfolta a munkáltatók vezetőinek azon kijelentését, miszerint "a VDSZSZ azért tárgyalt velük rövid ideig, és jelentett be vasárnap délután 14 órára sajtótájékoztatót, mert nem is akart megállapodni". Hangsúlyozta: a VDSZSZ akár a tárgyalások alatt is tarthatott volna sajtótájékoztatót, mint ahogy ezt a múltban többször tette.

A munkabeszüntetés és a felfüggesztés váltakozva alkalmazott technikájával jobb tárgyalási pozíciót és gyorsabb megegyezést remél a szakszervezet. A VDSZSZ a sztrájkban érintett három társaság munkavállalói részére munkavállalónként nettó 250 ezer forint kifizetését követeli a MÁV Cargo Zrt. privatizációs bevételéből. Ezen felül a 2008. január 1-jén az önálló társaságba vitt MÁV Gépészeti Zrt. és a 2007. július 1-jén kiszervezett MÁV-Start Zrt. munkavállalói részére 10 százalékos alapbérfejlesztést követel.

Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója szerint irreálisak és nem jogosak a VDSZSZ követelései. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke pénteken sajtótájékoztatón közölte: bár felfüggesztették a sztrájkot, a munkáltatókkal folytatott tárgyalások eredményétől függően szombaton, vasárnap és hétfőn is folytatódhat a határozatlan idejű vasúti sztrájk.

A vasút közölte: ha valaki a várható vonatkésés miatt az utazás megkezdése előtt lemond az utazásról, a fizetett menetdíjat, IC/IP pótjegy árát kezelési költség levonása nélkül visszatérítik neki. A sztrájk miatt elmaradó IC, IP vonatokra megváltott helyjegyek, pótjegyek árát kezelési költség levonása nélkül térítik vissza.

(MTI, Lánchíd Rádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.