Horváth Ágnes: Marad a 300 forintos vizitdíj

Háromszáz forint marad a vizitdíj – hangsúlyozta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában. Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa ezzel szemben azt mondja: a nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy járulékemelés lesz a több-biztosítós rendszer bevezetése után.

MNO
2008. 02. 25. 16:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Évi 20-22 milliárd forint összbevételre számítanak a vizitdíjból és a kórházi napidíjból. További negyvenmilliárd forint egyebek mellett abból származik, hogy csökkentek az indokolatlan orvos-beteg találkozók – közölte Horváth Ágnes, az egészségügyi tárca vezetője. Hangsúlyozta: a nyilvánossággal és a versennyel pénzt lehetett teremteni az egészségügynek, az infrastrukturális fejlesztések pedig uniós forrásokból valósulnak meg.

Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa felszólalásában előzőleg hangsúlyozta: egyetértés van abban, hogy az új rendszer többe fog kerülni, mint a régi. Szerinte ez százmilliárdos nagyságrendet jelent majd, és kérdésesnek nevezte, honnan finanszírozzák majd a megnövekedett költségeket. Álláspontja szerint a nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy ezt a lakossági önrész megnövelésével érik el a magánpénztárak. A kormány azt mondja, nem lesz járulékemelés, nem emelik a kórházi napidíjat és a vizitdíjat. Viszont „arról szól a szóbeszéd”, hogy ezer forint lesz a vizitdíj – tette hozzá.

Nagy Kálmán, a KDNP frakcióvezető-helyettese felszólalásában hangsúlyozta: az új biztosítási rendszernél 40-50 milliárd forintos költségnövekedéssel lehet számolni. Nem készült terv a hosszú távú struktúraváltásra, az alapellátás egységesítésére, nincs egységes informatikai és irányítási rendszer sem – tette hozzá.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.