MÁV–VDSZSZ: tárgyaltak, de ma sem jutottak előbbre

Nem jutott előbbre a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a sztrájkkövetelések ügyében folytatott hétfői tárgyalásán, a következő egyeztetésre szerdán 11 órakor kerül sor.

MNO
2008. 02. 25. 19:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gaskó István, a VDSZSZ elnöke a tárgyalást követően elmondta: arról még nem döntöttek, hogy alkalmazzák-e a további sztrájkot mint nyomásgyakorló eszközt a következő, szerdai tárgyalás előtt vagy utána.

A tárgyaláson a VDSZSZ fenntartotta követelését, hogy a vasutasok részesedjenek a MÁV Cargo privatizációs bevételéből személyenként 250 ezer forint erejéig, és nem engedtek a 6,9 százalék feletti, 10 százalékos többletbérfejlesztésre vonatkozó igényből sem. A MÁV szintén nem tett kompromisszumos javaslatot.

A tárgyaláson foglalkoztak a sztrájk alatt még elégséges szolgáltatás ügyével is, ennek során a VDSZSZ vállalta volna, hogy a sztrájk ideje alatt a teljes teherforgalom közlekedhessen, de ez az ajánlat nem volt elegendő a megegyezéshez. A VDSZSZ ezenkívül azt is javasolta, hogy a sztrájk ideje alatt vonalanként két pár vonat közlekedjen, illetve Budapest elővárosában 40 vonat.

A tárgyaláson a MÁV delegációja szünetet kért az ajánlat megfontolására, a szünetet követően azonban nem tartotta elfogadhatónak ezt a javaslatot, mert a Budapest elővárosi viszonylatban legalább 323 vonat közlekedésére lenne szükség.

Sigulinszky Tibor, a MÁV szóvivője elmondta: a társaság nehezményezi azt is, hogy a VDSZSZ nem kíván hozzájárulni azon vonatok közlekedéséhez sem, amelyek forgalma a nem sztrájkoló dolgozókkal biztosítható lenne. A társaság ugyanakkor ezt szükségesnek tartja.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.