Megújuló energiaforrás pályázat Hárskúton

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) által meghirdetett, a megújuló energia felhasználását támogató pályázat iránt nagy az érdeklődés, a beadványok között azonban sok a formai és tartalmi hibás, ennek kiküszöbölésére a jövőben fórumokat szervez a szaktárca – mondta Dióssy László, a KVM szakállamtitkára.

MNO
2008. 02. 08. 15:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakállamtitkár emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió előírásai szerint a teljes energiafelhasználáson belül a megújulók arányát 2020-ig 13 százalékra kell növelniük a tagországoknak, a teljes üzemanyag-felhasználáson belül pedig a bioüzemanyagoknak 10 százalékos részarányt kell elérniük. A szén-dioxid-kibocsátást illetően 18 százalékos csökkenést kell elérni az 1990-es adatokhoz képest – tette hozzá a szakállamtitkár. Radzik Károly, a hárskúti Megújuló Energia Központ Kft. ügyvezető igazgatója beszámolt arról, hogy a bakonyi településen megvalósuló 800 millió forintos ökoprojekt keretében elkészült a központi ökoház 30 millió forintos beruházással. Ennek energiaellátását négy napkollektor, nyolc napelem és két szélturbina biztosítja. Közlése szerint tovább bővítik az idén a faaprítéküzemet és a szárítót – eddig 50 millió forintba került a fejlesztés –, s onnét évente 8-10 ezer tonnányi faaprítékot szállítanak majd az erőművekbe.

Az ügyvezető ismertetése szerint terveik közt szerepel egy 400 kecskéből álló ökofarm létesítése is: már tartanak a telepen 80 kecskét, továbbá tejfeldolgozót és sajtüzemet létesítenek. Megjegyezte, hogy házilag már most is készítenek kecskesajtot és juhtúrót. Az ökofarmon a kecskék mellett kisebb számban tartanak majd rackajuhokat, mangalica sertéseket és szürke marhákat is – tette hozzá az igazgató, és hangsúlyozta, hogy Bakony kincsei elnevezéssel biolekvárokat, szörpöket és befőtteket is forgalomba hoznak. Radzik Károly rámutatott, hogy a folyamatosan kiépülő biogazdaságban már 40 embernek biztosítanak munkát. A 800 millió forintos projekt 40 százalékát európai uniós támogatásból tervezik megvalósítani, a többit pedig saját erőből fedezik.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.