Sólyom László: A tehetségektől függ hazánk jövője

Magyarország jövőjét, helyét Európában és a világban a kibontakozott tehetségek mennyisége fogja alapvetően meghatározni – mondta Sólyom László A magyar tehetséggondozás I. országos konferenciáján pénteken a fővárosban.

MNO
2008. 02. 22. 10:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A köztársasági elnök kiemelte: a tehetséggondozás nem függetleníthető attól a közegtől, ahol a tehetség terem, különösen nem az oktatásügy általános állapotától, az életpályákat illető esélyegyenlőtlenségtől vagy akár a kistérségek leszakadásától, a kis iskolák ellehetetlenülésétől. Ezek össznemzeti ügyek – fogalmazott. Úgy vélte, a tehetségek a támogatással jobb társadalmat alkothatnak, a tehetségeket segítő hálózat pedig a teljes Kárpát-medencei magyarságot átfoghatja. Az államfő azt mondta, a tehetségsegítő hálózatban ismeretlen a politikai megosztottság.

Sólyom kitért arra, hogy Brüsszeltől a legkisebb falu polgármesteréig vagy iskolaigazgatójáig ma már mindenki használja a tudásalapú társadalom és az innováció jelszavát, majdnem úgy, mint az ökológiát vagy a fenntartható fejlődést. A köztársasági elnök előrevetítette, hogy a kulturális katasztrófa éppúgy el fog érni bennünket, ahogy a környezet pusztulása és annak hatásai már fenyegetik életünket. Utalt a legutóbbi PISA-felmérés eredményeire, amely a magyar diákok olvasási-szövegértési teljesítményének romlását állapította meg, és szólt arról is, hogy a felnőtt lakosság nyolcvan százaléka gyengén vagy rosszul olvas.

Magyarország változatlanul azon országok közé tartozik, amelyekben a legmagasabbak a szociálökonómiai háttér okozta teljesítménykülönbségek, azaz a diák otthoni környezetéből adódó hátrányokat az iskola képtelen kompenzálni – szögezte le. Az államfő szerint minden területen és szinten szükség van átlag feletti teljesítményekre. Mint mondta, óriási jelentősége és haszna van, ha egy-egy iskolában általános tehetségfejlesztés folyik a motivált diákok körében, és óriási szükség lenne tehetséges szakmunkásokra. Ugyanakkor – fejtette ki – ezek a célok semmiképpen nem szoríthatják háttérbe a tehetséges kutatók kiválasztódását. A piramis alapja a megbízható minőségű általános iskola, a jól képzett, megbecsült és megfizetett általános iskolai tanító és tanár.

Az államfő méltatta a középiskolákban és az egyetemeken folyó tehetséggondozást. Hangsúlyozta: óriási az egyetemek felelőssége, rajtuk múlik, beérik-e a tehetség.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.