Kállai: A cigányság nem tudta kinevelni értelmiségét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az 1930-as évek Németországára emlékeztet napjainkban a magyar társadalomban tapasztalható kisebbségellenesség – mondta Kállai Ernő kisebbségi ombudsman pénteken Budapesten, a roma holokausztról szóló nemzetközi konferencián. Kállai szerint a cigányság is hibás, mert a századok során sem tudta kinevelni ütőképes értelmiségét. • Szili Katalin főhajtással tisztelgett a roma áldozatok előtt

MNO
2008. 08. 01. 13:20

Gabriele Mazza, az Európa Tanács oktatási igazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy a tanács szeretné terjeszteni a demokráciát az iskolafalakon belül és kívül is. Az oktatáson belül kiemelt program a romák oktatása, ezen belül is a tanárképzés. Az Európa Tanács kiemelt helyre sorolja az oktatási programjában a történelemoktatást, ezen belül is a holokauszt megismertetését. Abban reménykedünk, hogy a fiatalokkal szolidáris Európát lehet építeni – tette hozzá.

A roma holokausztról augusztus 2-án emlékeznek meg világszerte. Magyarországon 1994 óta emlékeznek meg a második világháborúban odaveszett roma származású áldozatokról. Pontos adatok hiányában szakértők félmillióra becsülik a második világháborúban elpusztított romák számát. A Magyarországról elhurcolt áldozatok számáról ellentmondásosak a történészek becslései. Van, aki ötvenezer, van, aki ötezer emberről beszél – derül ki a Roma Sajtóközpont Kiadványából.

Szita: Cigány múzeumot kell létrehozni

Létre kell hozni a magyarországi cigányság múzeumát és el kell mélyíteni a romákkal foglalkozó helytörténeti kutatásokat, amelyekbe be lehet vonni a tanulókat is – mondta Szita Szabolcs történész pénteken Budapesten, a roma holokauszt évfordulója alkalmából rendezett konferencián. A tanácskozást tanárok számára szervezte az Európa Tanács, az Oktatási és Kulturális Minisztériummal közösen. A holokauszt tanításának módszertanáról szóló rendezvényen Szita Szabolcs kiemelte: minél többet meg kell tanulnia a diákságnak a magyarországi cigányság és a magyarok közötti együttélés történetéről, valamint a roma holokausztról, ez csökkentheti a romákkal szemben a társadalom nagy részéről megnyilvánuló bizalmatlanságot.

A roma holokauszt áldozatait felsoroló, lehető legpontosabb névsor összeállítása is komoly feladat a történész társadalom számára – mondta. A történész hozzátette, hogy kulcsfontosságú a pedagógusok szerepe a romákkal szembeni előítéletek felszámolásában, a történelemtanárokon kívül nagy szükség van ebben a munkában a tanítókra, óvónőkre és szociális munkásokra is. Emlékeztetett arra, 1998-ban az oktatási tárca elrendelte, hogy ismertessék meg történelemtanárokkal A holokauszt oktatása című pedagógiai programot. A pedagógusok ennek révén ismereteket szerezhettek arról, hogyan erősíthetik a fiatalokban "a védekezést az újra és újra eluralkodó embertelen eszmékkel szemben".

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.