A jótékonysági akcióról megtudtuk, hogy az MNB jó minőségű, „barnaszénnel egyenértékű fűtési brikettet” állít elő a megsemmisített bankjegyekből, évente 70-100 tonna mennyiségben, és e bankjegybrikettek fűtési célú hasznosítására írt ki pályázatot. A pályázatban a leendő nyertesek helyzetét és műszaki felkészültségét az MNB szigorúan és precízen meghatározta. Eszerint kizárólag belföldi székhelyű magyarországi közösség, illetőleg a határon túli magyarság érdekében működő szervezet kaphat ingyen a bankjegybrikettekből, ha van meghatározott teljesítményű vegyes tüzelésű kazánja, rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel, és igazolni tudja a rendszeres tüzeléstechnikai karbantartást. A sikeres pályázathoz előnyös a közhasznú tevékenység, különösen, ha a szervezet az „egészségmegőrzést, betegségmegelőzést, egészségügyi rehabilitációs tevékenységet” szolgálja, vagy „a szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, a nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztésben részt vevők, a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítését” tűzi zászlajára. Eddig körülbelül 30 közhasznú és kiemelten közhasznú szervezet indult a tenderen, nyertest a tervezettekhez képest kissé később, a jövő héten hirdetnek. Az MNB úgy véli, a nyertesek költségei jelentősen csökkenhetnek, hiszen az elhasznált bankjegyek „akár egy egész fűtési idényre kiválthatják az igen költséges fa vagy szén fűtőanyagot”.
A jegybanknak a „társadalom iránti komoly elkötelezettségét” jelzi az is, hogy nem áll meg az elégetendő brikett gyártásánál, eztán a hulladékgyűjtésből is kiveszi részét. „A Magyar Nemzeti Bank az utóbbi években fokozott hangsúlyt fektet az intézmény társadalmi felelősségvállalására. Ennek jegyében a bank szelektíven gyűjti a papír-, üveg- és műanyagpalack-hulladékokat, valamint a szárazelemeket. Az MNB dolgozói önkéntes munkában több ízben segédkeztek, segítettek jótékony szervezeteknek” – fogalmaznak a jegybanki szakemberek.
Nagyszerű! Így már megérthetjük, mennyire fontos nekünk a 100 százalékos állami tulajdonban lévő pénzintézet. Igaz, a rendszerváltás óta olyannyira, hogy fő tevékenységének ellenőrzése elől még a tulajdonosa, a nemzet és a nemzetet képviselő parlament is el van tiltva. A széles nyilvánosság a központi bank tevékenységéről szinte semmit sem tud, pedig itt keletkeznek a polgárok – banki nyelven a rezidensek – életét érintő legfontosabb döntések. Ne tévedjünk, nem az Országgyűlésben, nem a Pénzügyminisztériumban, nem a kormányzati szervezetekben, hanem a nemzeti bankban születnek a pénzünk mennyiségére ható döntések.
Az állam monetáris politikájának alakításáról és arról, hogy miért nem ellenőrizheti az MNB-t senki, Boros Imre pénzügyi szakember – aki 1988-ig az intézmény devizakereskedelmi osztályának volt a vezetője – így vélekedett korábban lapunknak: ma az Állami Számvevőszék csupán az MNB intézményi gazdálkodását ellenőrizheti, azaz azt, hogy mennyit költ vécépapírra és irodaszerekre. Minden egyéb tevékenységébe, pénzügyi műveleteibe nem láthat bele még utólag sem. Az MNB elnökének csupán beszámolási kötelezettsége van az Országgyűlés felé, de éves beszámolóját a parlament csak elfogadhatja, nem kritizálhatja. Ez pedig körülbelül olyan, mintha a legújabb kutatásokat végző atomfizikusnak beszámolási kötelezettsége lenne egy takarítónőket tömörítő egyesületnek azzal, hogy a közölteket a tisztító iparosok kötelesek tudomásul venni. A parlamenti képviselőket – beleértve a szakbizottságokat is – nemhogy felkészítenék ezekre a kérdésekre, de távol tartják őket az információktól. A parlament előtt zajlott elnöki beszámolók szakmai szintje nevetségesen alacsony volt, a lényegről soha nem esett szó. Boros Imre szerint az első számú szempont a tisztánlátás lenne. Ehhez azonnal életbe kellene léptetni az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) azon jogát – kezdetben esetleg egy nemzetközi ellenőrző céget is bevonva –, hogy minden, az MNB által végzett műveletet hites könyvvizsgálatnak vessen alá. Emellett elengedhetetlen lenne az is, hogy a nemzet egészen 1986-ig viszszamenőleg megismerje a bank teljes működését, hiszen – mint ahogyan egy orvosnak is szüksége van a kórelőzményekre a diagnózis megállapításához – feltétlenül tudni kell a bekövetkezett események és a kialakult állapot okát is. Ám az MNB működését nemcsak az ÁSZ-nak kellene átlátnia, hanem az Országgyűlés költségvetési bizottságának is, amelyet fel kellene vértezni egy nagyon komoly szakértői gárdával. Végül szükséges lenne akképp megváltoztatni a jegybankról szóló törvényt, hogy lehetővé tegye a jelen idejű, közvetlen nyilvánosságot is – ha már társadalmi elkötelezettségről teszünk említést.
A szakember szavainak fényében kitűnik, hogy a pénzjegybrikettgyártás valójában cirkuszi bűvészmutatványhoz hasonlítható, aminek az az eredménye, hogy eltereli a nemzeti bank valódi tevékenységéről a figyelmet. Arról a tevékenységről, amelynek során naponta keletkezhet és tűnhet el a megszorításokkal kapcsolatban emlegetett 100 milliárdok többszöröse. Ez a pénz azonban nem a magyar embereket, a magyar társadalmat gyarapítja, ami egyértelműen oka Magyarország nyomorult helyzetének. Vajon nem kellene válaszolni a nyilvánosság előtt arra a kérdésre, miért nem hitelez egyetlen forintot is az emissziós jogú bank? Miért épp ellenkezőleg: csak betétet fogad, jókora kamatot fizetve az éppen most omló pénzpiaci játékosoknak? Avagy, miért hitelez mégis a nála számlát vezetőknek reggel úgy, hogy délután visszafizetik, napi átlag ötszázmilliárd forint mennyiségben – kamatmentesen? Amely „futamidő” nyilvánvalóan csak spekulációs ügyletekhez lehet alkalmas.
Egyszer fellebbentettük a fátylat arról, hogy mit művel állampolgárai pénzével a tőlük függetlenített Magyar Nemzeti Bank. 2000-et írunk, a jegybankelnök Surányi György volt. Lapunk ekkor tárta fel, hogy az adófizetők pénzéből milliárdok folytak el az MNB bécsi leányintézetén, a – később több mint nyolcvanmilliárd forintos hiánnyal felszámolt – CW Bankon keresztül. Surányi tudtával az MNB a rezervátumokban található indián kaszinókba fektette az adófizetők pénzét Kaliforniában. Az amerikai jogszabályok kijátszására irányuló, kockázatos üzlet végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és önmagában egymilliárd forintnál nagyobb tétellel növelte a bécsi fiókintézet veszteségeit. Surányi György letagadta, hogy tudott az ügyről, pedig a Magyar Nemzet dokumentumaiból kiderült, hogy a volt elnököt folyamatosan tájékoztatták a fejleményekről, és a kaszinóügy érintettjei között később Amerikában elindult perről.
Felelősségre vonás természetesen nem történt. 2000. október 26-án Surányi – többek között a botrányt kavaró befektetésről – sajtóbeszélgetést tartott, ahova azonban csak az MNB-vel régebbi kapcsolatban álló újságírókat engedték be. Az elnök szóvivőjének (Blahó Miklós ma a Népszabadság brüsszeli tudósítója) utasítására lapunk újságíróját, Huth Gergelyt még a sajtótájékoztató előtt a biztonsági személyzet egyszerűen kidobta a jegybank székházából. Az ügy részleteit végül teljes egészében elhallgatták. Ezek után elképzelhetjük, hogy az MNB miként kezelheti az ország devizatartalékát, a körülbelül 16 milliárd eurót. Ez a tartalék külföldön van befektetve AAA minősítésű, igen megbízható értékpapírokba. Csakhogy a most csődbe jutott AIG amerikai biztosító által kibocsátott papírok is AAA minősítést kaptak. Vajon nem kellene tájékoztatni a magyar állampolgárokat, hogy miként kezeli az MNB a privatizált vagyonért, illetve a brüsszeli támogatásként befolyt devizát? És vajon nem kellene azt az ésszerűtlen gyakorlatot megszüntetni, hogy míg a magyar állampapírok után 8,5 százalék kamatot fizetünk a külföldi befektetőknek, addig az MNB olyan külföldi papírokba fekteti a pénzünket, amelyeknek kamata ennek negyedrésze, azaz 2 százalék körüli?
Az MNB másik bűvészmutatványa a minden évben megrendezett bemutatkozó, amikor az embereket beengedik az épületbe és egy őrökkel biztosított útvonalon közlekedve megtekinthetnek pár helyiséget. Idén ma és holnap délelőtt 10 és délután 5 óra között nyílik erre lehetőség. „E hétvége külön érdekessége – a szöveg ugyanaz, akárcsak az előző években –, hogy a látogatók nemcsak végigsétálhatnak az épület különleges szépségű folyosóin, de bepillanthatnak Simor András jegybankelnök szobájába, sőt a Nagytanácsterembe is, ahol a legnagyobb titoktartás közepette döntenek a jegybanki alapkamatról. A látogatók emellett megismerkedhetnek az elemző területek tevékenységével is, így megtudhatják, mit gondolnak a szakértők az inflációról, milyen biztonsági elemek vannak a forintbankjegyeken, vagy mire érdemes használni a bankkártyákat. A nemzeti bank gondol a legkisebbekre is: nekik gyereksarkot rendez be, ahol a kicsik játékos formában ismerkedhetnek meg a pénz világával.” Lapunk tavaly ugyanilyen beharangozó után részt vett egy látogatáson. A jegybank tevékenységéről természetesen semmi sem derült ki, ellenben az idegenvezető banki alkalmazott folyamatosan és idegesítően kizárólag sületlenségeket mondott. Egyetlen, az MNB-ben dolgozók gondolkodására jellemző esetet felelevenítve: a hölgy az egyik teremben egyszer csak rámutatott a falat díszítő néhány modern festményre, s kijelentette a népes hallgatóság előtt, hogy az alkotók mindegyike híres kortárs magyar festő. Ha Deim Pál meghal – folytatta –, akkor nagyon felértékelődik majd a falat díszítő alkotás. A megütközött emberek hüledezését hallva zavartan „finomított”. Elmagyarázta, hogy személyesen nem ő várja a művész halálát, hanem a piac!
Persze, nehogy azt higgye bárki is, hogy az MNB kizárólag a fűtésszámláinkon töri a fejét, folyik ott komolyabb munka is. Az MNB a készpénztéglákból nemcsak fűt, hanem azt beosztottainak, barátainak, rokonainak és üzletfeleinek is osztogatja. Az ízléses nejlonzacskóba csomagolt brikett ajándékul szolgál. A vicces feliraton a megajándékozottak boldogan nevetgélnek… A körülbelül 2150 milliárd forintot kitevő készpénz kopik, cserélődik. De vajon tudják-e a nevetgélők, hogy az MNB elszámoló számláján évente nagyjából egymilliószor milliárd forint áramlik át, amelyből csupán pár százaléknyi szolgálja a nevetgélőt? S hogy mi van a többivel? Az a világban éppen összeomló spekuláció csekély részét képezi.
