Szekeres: Nagyon kockázatos ez a világ

Szekeres Imre szerint atomveszélyre is fel kell készülnie a magyar honvédségnek. A Honvédelmi Minisztérium hosszú távú katonai stratégiája szerint a magyar alakulatok például egy atomtámadás után takaríthatnának. A stratégiai tanulmányért 25 millió forintot fizetett a tárca.

MNO
2008. 09. 12. 18:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szekeres Imre tagadja, hogy a Honvédelmi Minisztérium internetes oldalán cenzúrázva hozták nyilvánosságra a tárca felkérésére készült stratégiai tanulmányt. Azt elismeri, hogy az eredeti anyag jelenleg megcsonkítva olvasható, de Szekeres szerint nem a kritikai megjegyzéseket húzták ki belőle. A honvédelmi miniszter egyébként úgy véli, megérte 25 millió forintot fizetni a 18 oldalas tanulmányért. Szekeres elmondta: öt nagy kutatóintézetet kértek fel, mindegyiknek öt millió forintot fizettek.

A honvédelmi stratégia szerzői között szerepel többek között Gyarmati István, a Horn-kormány helyettes-államtitkára, Deák Péter nyugállományú ezredes és Szenes Zoltán, egykori vezérkari főnök is. A tanulmány szerint a magyar hadseregnek új kihívásokra kell felkészülnie, ezért leginkább a külföldi missziókra alkalmas csapatait, valamint egy atomháború utáni takarítást végző alakulatait kell fejlesztenie.

Szekeres Imre elmondása szerint több szakmai javaslat is arra mutat rá, hogy a legnagyobb veszélyt egy biológiai, vegyi vagy atomkatasztrófa jelentheti, ami lehet háborús, vagy ipari jellegű is.

„Mindegyiket meg kell vizsgálnunk, ez a kötelességünk, és aztán el kell döntenünk, hogy melyikre fordítunk nagyobb erőforrást. Nagyon kockázatos ez a világ” – nyilatkozta a hírTV-nek a honvédelmi miniszter.

A minisztert egyébként a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem nyílt kiképzési napján érte el a hírTV, ahol azonban még a hagyományos stratégiákat gyakorolták.

A Nemzetbiztonsági Bizottság kereszténydemokrata elnöke szerint a hosszú távú katonai stratégiáját már régen ki kellett volna dolgozni, de nem úgy, hogy közben leépítik a hadsereget.

„Azt már megtapasztaltuk, hogy a kormány hogyan tudja felszámolni a különböző fegyvernemi kultúrákat (...) Dehogy ezt még deklarálják is, és stratégiai célként is megfogalmazzák, hogy nem kell nekünk országvédelmi képességeket fenntartani, ezzel nem tudunk egyetérteni.” – válaszolta a hírTV-nek Simicskó István.

Magyarország átfogó 10-15 éves katonai stratégiájáról előreláthatólag novemberben hoz határozatot a kormány.

(hírTV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.