A tanúk szerint Kaiser Edének nincs köze a móri bankrabláshoz + Képek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tanúként hallgatta ki a Fővárosi Bíróság a móri bűncselekménnyel kapcsolatban Weiszdorn Róbertet és Hajdú Lászlót Kaiser Ede perújítási eljárásában szerdán. Mindketten azt mondták, hogy a nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás miatt korábban jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Kaisernek semmi köze a történtekhez. A bíró tájékoztatása alapján Kaiser Ede perújítási eljárásában heteken belül ítéletet hozhatnak.

MNO
2008. 10. 08. 12:35

Kaiser Ede a tárgyaláson bírói kérdésre beszélt arról is, hogy az előző eljárás lezárulta óta többször mértek nála magas vérnyomást, erre gyógyszereket is kapott, és különböző vizsgálatokat végeztek rajta. A vádlott az egészségi problémáit „a korábbi időszak stresszhatásával” hozta összefüggésbe, amely állítása szerint „lejött róla”, és a vérnyomásproblémák jelenleg csak akkor jönnek elő, ha tárgyalásra kell mennie.


A szerdai tárgyaláson a bíró azt mondta, hogy az egy héttel későbbre kitűzött, következő tárgyaláson a tanúmeghallgatásokat követően az ügyészi perbeszéd is elhangozhat. Ha ez megtörténik, Kaiser Ede perújításában heteken belül ítélet születhet. Kaiser Ede két és fél éve töltötte a móri ügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztését, amikor áprilisban perújítást rendeltek el, az újabb bizonyítékok szerint ugyanis feltehetőleg mégsem ő követte el a móri bűncselekményt, hanem Weiszdorn Róbert és társa, aki időközben öngyilkos lett az előzetes letartóztatása során. A tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés végrehajtását szeptember 24-én függesztette fel a Fővárosi Bíróság, de a végzés nem lett jogerős, mert az ellen az ügyész és a védő is fellebbezett.

Fotók: Máté Péter


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.