Veres János pénzügyminiszter a kormány által tervezett adócsökkentési csomag visszavonásáról úgy fogalmazott: ez a lépés most az ország érdeke. Kedvezőbb költségvetési egyenleg csak így érhető el.
Elengedhetetlen, hogy a parlamenti pártok megállapodjanak a költségvetési szabályok újraírásában. A közpénzügyi csomagot lehetőleg kétharmados többséggel kellene elfogadni – tette hozzá.
A kormány további feladatairól szólva azt hangsúlyozta, hogy a kabinetnek a pénzügyi válság reálszférát érintő hatásait kell csökkenteni aktív gazdaságpolitikai eszközökkel.
Szekeres Imre szerint a világgazdasági válság majdnem olyan veszélyes helyzet, mintha tankokkal támadnák az országot, mert a támadás az egész életformánkat veszélyeztetheti.
A dokumentumszerkesztő bizottság elnökeként azt kérte a kongresszustól, hogy fogadják el az eredetihez képest most átdolgozott határozati javaslatot, amely az ország védekezéséről és a világgazdasági válság következtében kialakult helyzetről is szól.
Szekeres Imre szerint ebben a helyzetben az ellenzék is vizsgázik. „Ha azt gondolják, a kibicnek semmi sem drága, akkor tévednek” – hangoztatta.
Vitányi Iván úgy látja, a válságban ki kell tartani a demokrácia mellett, ez lehet a megoldás. Elsősorban az SZDSZ-szel kell megegyezésre jutni, de nyitottnak kell lenni a konzervatív és a nemzeti erők irányában is, hiszen közösek az érdekek.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.