2006-os jogsértések: három ügycsoportban tettek feljelentést

Feljelentést tett a legfőbb ügyésznél a fideszes Gulyás Gergely a 2006. őszi fővárosi eseményekkel kapcsolatban.• 2006: az ügyészség a vállát vonogatta, és egymásra mutogattak• Rendőrterror: nyomozás indulhat Gyurcsány ellen• „A 2006-os történések a jogállam legnagyobb kudarcai voltak”• „Gyurcsány a történések legsúlyosabb politikai felelőse” + Képriport

MNO
2010. 11. 02. 14:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gulyás elmondta, az egyik ügy azzal kapcsolatos, hogy a rendőrség által készített jelentés ugyan meghatározott több mulasztást és törvénysértést a 2006. szeptemberi eseményekkel kapcsolatban, ám ezt követően mégsem történt fegyelmi eljárás, feljelentés.

Gulyás kifejtette, Bene László volt országos rendőrfőkapitány bizottsági meghallgatásán elmondta, hogy az Ignácz-bizottság jelentésében számtalan súlyos fegyelmi vétség, illetve bűncselekmény gyanúja vetődött fel. Bene László fel is kérte az Országos Rendőr-főkapitányság egyik osztályát, hogy az Ignácz-jelentést ilyen szempontból is vegye górcső alá.

Ez az osztály 2006 novemberében egy jelentést tett közzé, amely kilenc pontban határozott meg mulasztásokat, törvénysértéseket. Ezt követően azonban mégsem történt semmi, Bene László ugyanis akkor úgy vélte, semmilyen fegyelmi eljárást nem indíthat meg, mert Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány „politikai védelmet” élvez – mondta a fideszes politikus, aki szerint a vizsgálatok, feljelentések elmulasztása vezetett oda, hogy a felelősségre vonások, illetve a történtek teljes körű feltárása elmaradt.

A másik ügy a rendőrök azonosító számának hiányával függ össze. Az albizottság vezetője szerint a testület által meghallgatott rendőri vezetők, szakértők egyértelműen nyilatkoztak arról, hogy az azonosító szám hiánya és a rendőrök jogsértő magatartásának súlyossága, tömegessége között szoros összefüggés áll fenn. Tarthatatlan tehát a bizottsági meghallgatáson elhangzottak alapján az a katonai ügyészségi álláspont, amely szerint az azonosító szám hiányának a szolgálatra vagy a fegyelemre jelentős hátránnyal járó következménye nem bizonyított – mondta Gulyás Gergely.

A harmadik ügy a tévészékház ostromával kapcsolatos: a feljelentés szerint egyértelműen megállapítható, hogy a rendőrség a Magyar Televízió épületének elhagyását megelőzően meg sem kísérelt gondoskodni a televízió munkatársainak biztonságáról.

A legfőbb ügyésznek címzett feljelentés szerint az említett ügyek egyebek mellett felvethetik a szolgálatra vagy a fegyelemre különösen nagy hátránnyal járó ellenőrzés, illetve előjárói gondoskodás elmulasztását. A Parlamentben tartott tájékoztatón Gulyás közölte, keddi bejelentése az albizottság munkájával összefüggésben felmerültek büntetőjogi értékelése. Feljelentéséről szólva elmondta, azokra az ügyekre koncentráltak, amelyek esetében olyan új tény merült fel, amely alapot adhat a nyomozás elrendelésére vagy konkrét gyanúsításra, és amelyeknél nem merülhet fel az elévülés. „Itt a politika feladata véget ér, és a bűnüldözés feladata kezdődik” – mondta a kormánypárti politikus.

Közölte: folytatja munkáját a Balsai István, a 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott vezette csoport is. Balsai István októberben úgy vélekedett, az általa eddig áttekintett tények, valamint a további, várható bizonyítékok törvényes alapot szolgáltatnak majd bűnügyi nyomozás elrendeléséhez Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.