Átlátható és kiszámítható finanszírozási rendszert szeretnének

Megjelent a magyar kultúráért és oktatásért nyílt pályázat; a határon túli magyar szervezetek 1,2 milliárd forintos keretre adhatnak be kérelmet a Bethlen Gábor Alaphoz. Az alap az elmúlt egy hónapban közel 7 milliárd összegű pályázati kiírást bonyolított le.

MNO
2011. 05. 20. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a pályázatot az átalakuló támogatáspolitika jegyében már új elvek mentén hirdették meg, s a nagyobb szervezetek a jövőben meghatározott, világos kritériumok alapján normatív támogatást kapnak majd. Kifejtette: azt szeretnék, hogy ezek a szervezetek ne erre a programra pályázzanak és ne vonják el a forrásokat a kisebb tömörülésektől és programjaiktól. A nagyobb, nemzeti jelentőségű intézményeket és programokat jelentő szervezetek számára előre kiszámítható, hosszú távú finanszírozást szeretnének biztosítani – mondta, hozzátéve: ennek feltétele azoknak a kritériumoknak a teljesítése lesz, amelyet a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagszervezetekkel közösen dolgoznak ki. Ebbe a körbe a MÁÉRT tagszervezetek ajánlhatnak majd intézményeket, tagszervezeteket.

A helyettes államtitkár felidézte, hogy április 30-án elindult a Határtalanul! tanulmányi kirándulások program, és május 4-én megjelent az oktatási-nevelési támogatásokról szóló Szülőföldön magyarul program. Utóbbi szintén új rendszerben indul – jelezte, hozzátéve: áttekintették az elmúlt 10 év tapasztalatait, és megpróbálták a mai viszonyokhoz igazítani. Ennek jegyében a kifizetéseknél áttérnek a banki rendszerre, ami nemcsak modernebb, hanem sokkal olcsóbb is lesz. Partnerszervezetül szakmai szervezeteket választottak, hogy „ne a politikai befolyás érvényesülhessen”, hanem valóban szakmai szempontok.

Alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez

Répás Zsuzsanna – az MTI kérdésére – az RMDSZ-politikusok kritikájára, miszerint a kormány megsértette a magyar–román kormányközi szerződést azzal, hogy az ottani magyar pedagógusszervezetnek adta át a program koordinálását – azt mondta, hallotta ezeket az aggodalmakat és értetlenül fogadta őket. Mint mondta, értelmezésük szerint Magyarország a szerződést nem sérti meg, mert nem történik más, mint alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez: nagyon hosszú idő telt el az oktatási-nevelési támogatások folyósításának kezdetétől, és azóta mind a két ország uniós tag lett.

Fontos volt a rendszer megújítása, hiszen az utalási költségek nagyon magasak voltak, több milliárd forintot tettek ki, és ezt a forrást sokkal jobb célokra is el lehet költeni – mondta, hozzátéve: a helyi lebonyolítók feladatköre is megváltozik, kifejezetten szakmaivá alakul, s az ő dolguk az lesz, hogy iskolákkal, tanulókkal tartsák a kapcsolatot, az igényeket felmérjék. Megjegyezte: visszatérnek a korábbi helyzethez, hiszen eredetileg is a pedagógusszövetséget kérte fel a kormány a közreműködésre.

A helyettes államtitkár a megújult, határon túli támogatáspolitikával kapcsolatban kiemelte: az a cél, hogy egy helyre koncentrálják a forrásokat és azt a szakmai tudást, amellyel elérhető, hogy ezek a források a megfelelő helyre kerüljenek. Átlátható és kiszámítható finanszírozási rendszert szeretnének létrehozni – hangsúlyozta.

Hangsúlyos az oktatás támogatása

Ulicsák Szilárd, a Bethlen Gábor Alapkezelő elnök-vezérigazgatója elmondta: az 1,2 milliárdos kereten belül 200 millió forint áll rendelkezésre kis összegű, határon túli pályázatokra, azaz itt 600 ezer forint a legnagyobb kérhető összeg, ez a helyi pályázatokra elegendőnek bizonyult korábban is. A központi pályázatoknál 600 ezer és 5 millió forint között lehet kérelmet beadni. Pályázni lehet nyári programokra, hosszabb, egy éven túlhúzódó programsorozatokra, és működési költségekre. A legnagyobb súlypont az oktatás támogatása, emellett kiemelten kezelik a kulturális és egyházi programokat, valamint az ifjúsági szervezetek programjait. A kiírás során figyelembe vették a MÁÉRT-szakbizottságok ajánlásait is – jelezte.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy a nyári, szeptember 30-ig záruló programokra június 10-ig lehet pályázni, a döntések július elején megtörténnek, innentől folyamatosak a szerződéskötések és utalások. Ezzel párhuzamosan a többi programelemre is lehet pályázni június 30-ig. Itt augusztustól, szeptembertől várhatók a szerződések és az utalások.

Kitért arra is, hogy a határon túli pályázók számára nyílt tájékoztató napokat szerveznek majd. Új elemként említette, hogy a helyszíni lebonyolítású pályázatoknál a lebonyolítókkal központilag szerződnek, tehát innen utalják ki a forrásokat helyszíni bankszámlára. Ezzel is átláthatóbbá teszik a rendszert.

Az alapkezelő bejegyzése óta eltelt egy hónap alatt közel 7 milliárd forint értékű pályázati kiírást bonyolítottak le. A Határtalanul! programot 500 millió forintos kerettel hirdették meg, míg az oktatási-nevelési támogatások várhatóan mintegy 5 milliárd forinttal kerülnek kifizetésre.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.