Megbukott Gyurcsányék pártszavazása

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció szerint hétfő estig mintegy 6-7 ezren vettek részt az általuk kezdeményezett pártszavazáson, s ez a többszöröse annak, mint ahányan a platformtagok közül az MSZP-nek is tagjai. Ahhoz, hogy a pártszavazás kedden eredményesen záruljon, 8 ezer azonos szavazatra volna szükség. • Érdektelenségbe fulladt a voksolás • Világossá vált, hogy a párt nem kér többet a „gyurcsányizmusból”• A „nyílt szószegés” után is kitartanak Gyurcsányék• Elkezdődött az MSZP-s pártszavazás, Gyurcsány bizakodik• Gyurcsányék vesztésre állnak• Mesterházy nagyon-nagyon elrontotta Török Zsolt napját

MNO
2011. 06. 28. 14:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Demokratikus Koalíció az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében magasnak értékelte a részvételi arányt, és úgy ítélte meg: „a valóban aktív tagság” többsége kinyilvánította véleményét a platform által feltett kérdésekben, amelyek az MSZP „szervezeti, morális és finanszírozási megújítását célozták”. A voksolás eredményét – vagyis hogy hányan szavaztak igennel a Demokratikus Koalíció kérdéseire – a választmány szombaton ismerteti. Ezzel kapcsolatban a Demokratikus Koalíció közleménye úgy fogalmaz: „kérjük az MSZP vezetőit, hallják meg a változást akarók hangját”.

Gyurcsány Ferenc a Facebookon már a voksolás megkezdésekor, majd kedden ismét arról írt, hogy várakozása szerint a pártszavazás politikai értelemben sikeres, de eredménytelen lesz, mivel az MSZP tagjainak alig harmada-negyede aktív, a voksolás eredményességéhez pedig a 32 ezer regisztrált MSZP-tag több mint negyedének, vagyis nyolcezer párttagnak kellett volna azonosan válaszolnia.

A múlt szerdán kezdődött pártszavazáson az MSZP tagjai arról dönthettek, hogy közvetlenül válasszák-e a párt elnökét és a megyei elnököket. Véleményt mondhattak arról, hogy az országos elnökség tagjainak, a megyei, választókerületi és helyi vezetőknek, valamint a választmány tisztségviselőinek is kötelező legyen-e az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú bevallást tenni, s azzal kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson-e. Szintén a voksolás tárgya volt, hogy biztosítson-e az MSZP a törvényi előírásoknál szélesebb nyilvánosságot a gazdálkodásáról. A tagság arról is határozhatott, egyetért-e azzal, hogy az MSZP-ben országos és megyei szinten csak egy választott párttisztséget tölthessen be valaki.

A pártszavazás részleteiről Molnár Zsolt, az MSZP szervezési igazgatója kedd este sajtótájékoztatón számol be.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.