Gróf úr, cseréljünk helyet! Hangzott el csütörtök délelőtt a Magyar Írószövetség fűtetlen, ám zsúfolásig megtelt előadójában a mondat. Könyvbemutató volt ugyanis, Adonyi Sztancs János arisztokratákról írt szociográfiáját mutatták be. A kötetet meg is lehetett venni a helyszínen, becsületkassza volt, egy hófehérkés ajándék zacskó mellett gyűlt a pénz, miközben a teremben pedig gyűltek a vendégek – és a pótszékek. Közben a szerző dedikálta művét, szinte kivétel nélkül ugyanaz volt a koreográfia: határozott kézfogás és szelíd mosoly kíséretében vették át a példányokat a vásárlók. Vagyis egy pillanat alatt meggyőződhettünk arról, hogy az arisztokrácia egyáltalán nem az a monoklis, raccsoló, affektáló társaság, amelynek a mai napig hiszik ezt a társadalmi réteget.
És miközben még elhangzanak az utolsó szervuszok, megérkezik Jankovics Marcell meghívott vendég is, aki javasolta, hogy leheljünk sokat, hátha melegebb lesz. Nem lett, viszont a később kialakult egészséges vita hevében talán nem is fázott senki a teremben. Szondi György, a kötetet kiadó Napkút vezetőjének méltató bevezetése után Adonyi Sztancs elmesélte, hogy miként bukkant az arisztokráciára. Gróf Károlyi László – aki egyébként 85 évesen lovasbalesetet szenvedett, ezért nem tudott megjelenni a Bajza utcában – elmesélte neki, hogy ki volt Károlyi Mihály valójában. Ezen az akkori újságíró annyira felbátorodott, hogy elhatározta: felkeresi a főnemesi családok leszármazottait. Az arisztokraták nem nyíltak meg könnyen, meséli Adonyi Sztancs, ám miután kiderült, hogy nem ügynök, megmutatták albumaikat, fényképeiket. Ezekből a találkozásokból született meg az Arisztokraták ma első és második része – a harmadik előkészületben van.
A fényképes riportkönyvnek ezért értelemszerűen nem folytatása a csütörtökön bemutatott Elprédált elit, hanem egyfajta átfogó elemzése a főnemesek leszármazottainak és bemutatása mai életüknek. Sőt: a szerző elmondása szerint a grófokkal, bárókkal, őrgrófokkal folytatott beszélgetések során olyan bizalmas történeteket is megtudott, amit még a szociográfia műfaja sem bírna el, ezért gondolkodik, hogy valamiféle irodalmi változatban látnak majd ezek napvilágot. A témát pedig azért tartja ma is izgalmasnak, mert képtelennek tartja azt a helyzetet, hogy egy közel ezeréves hagyományokkal rendelkező elitről alig száz év alatt ilyen torz kép alakuljon ki.
Valóban: nem hallottunk még gróf Pongrácz Istvánról sem – szintén lovasbaleset miatt volt igazoltan távol –, aki amellett, hogy önellátó erdőgazdaságot tart fenn, ellátja a ljubljanai rendőrlovakat is takarmánnyal. Persze az író-újságíró negatívumot is tudna említeni az arisztokráciáról: nem politizálnak, nincs semmiféle hajlamuk az önreklámra, és nem tartanak eléggé össze.
Széchenyi menni akart, Zsiga maradni
Jankovics Marcell szerint azonban Adonyi Sztancs még így is elfogult a főnemességgel, „bár ezt lehet csak a köznemesi származásom mondatja velem” – tette hozzá a rendező. Jankovics vitatta a szerzőnek azt a könyvben állított tézisét, amely szerint a főnemesség nemzeti elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen. Szerinte ez akkor következett be, amikor az arisztokrácia 1918 óta húzódó kálváriája során elveszítette azt a természetes nemzetköziségét, amely például a vegyes házasságokból fakad. Ezt a kettős identitást gróf Széchenyi Zsigmond anekdotájával illusztrálta: a híres vadász saját elmondása szerint azért nem disszidált, mert a Széchenyi ugyan menni akart, de a Zsiga meg maradni. „Ami velük megtörtént, az megtörtént mással is” – mondta Jankovics, példaként azt hozva fel, hogy ugyan egy kastély feldúlása nemcsak egy nemesi család ellehetetlenítése volt, hanem egy nemzeti kincs meggyalázása is, de ugyanezen végigment az a paraszt is, akinek lesöpörték a padlását.
Felszólalt Zichy László is, aki elmondta, hogy neki bizony a magyarságot sosem kellett tanulnia, és az arisztokrácia számára nem a grófi cím viselését jelenti, hanem feladatot. Szerinte egyébként ma a kormányé az lenne, hogy segítse a történelem megértését, és hogy felszámolja azt a tudásbeli hiányt, amely már jó ideje sújtja a főnemesek mai leszármazottait. Helyeslő taps fogadta szavait.
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
