Mi köze egy magyar grófnak a ljubljanai rendőrlovakhoz?

Egy közel ezeréves hagyományokkal rendelkező elitről alig száz év alatt igen torz kép alakult ki. Adonyi Sztancs János könyve azonban segíthet.

Tompos Ádám
2011. 11. 04. 6:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gróf úr, cseréljünk helyet! Hangzott el csütörtök délelőtt a Magyar Írószövetség fűtetlen, ám zsúfolásig megtelt előadójában a mondat. Könyvbemutató volt ugyanis, Adonyi Sztancs János arisztokratákról írt szociográfiáját mutatták be. A kötetet meg is lehetett venni a helyszínen, becsületkassza volt, egy hófehérkés ajándék zacskó mellett gyűlt a pénz, miközben a teremben pedig gyűltek a vendégek – és a pótszékek. Közben a szerző dedikálta művét, szinte kivétel nélkül ugyanaz volt a koreográfia: határozott kézfogás és szelíd mosoly kíséretében vették át a példányokat a vásárlók. Vagyis egy pillanat alatt meggyőződhettünk arról, hogy az arisztokrácia egyáltalán nem az a monoklis, raccsoló, affektáló társaság, amelynek a mai napig hiszik ezt a társadalmi réteget.

És miközben még elhangzanak az utolsó szervuszok, megérkezik Jankovics Marcell meghívott vendég is, aki javasolta, hogy leheljünk sokat, hátha melegebb lesz. Nem lett, viszont a később kialakult egészséges vita hevében talán nem is fázott senki a teremben. Szondi György, a kötetet kiadó Napkút vezetőjének méltató bevezetése után Adonyi Sztancs elmesélte, hogy miként bukkant az arisztokráciára. Gróf Károlyi László – aki egyébként 85 évesen lovasbalesetet szenvedett, ezért nem tudott megjelenni a Bajza utcában – elmesélte neki, hogy ki volt Károlyi Mihály valójában. Ezen az akkori újságíró annyira felbátorodott, hogy elhatározta: felkeresi a főnemesi családok leszármazottait. Az arisztokraták nem nyíltak meg könnyen, meséli Adonyi Sztancs, ám miután kiderült, hogy nem ügynök, megmutatták albumaikat, fényképeiket. Ezekből a találkozásokból született meg az Arisztokraták ma első és második része – a harmadik előkészületben van.

A fényképes riportkönyvnek ezért értelemszerűen nem folytatása a csütörtökön bemutatott Elprédált elit, hanem egyfajta átfogó elemzése a főnemesek leszármazottainak és bemutatása mai életüknek. Sőt: a szerző elmondása szerint a grófokkal, bárókkal, őrgrófokkal folytatott beszélgetések során olyan bizalmas történeteket is megtudott, amit még a szociográfia műfaja sem bírna el, ezért gondolkodik, hogy valamiféle irodalmi változatban látnak majd ezek napvilágot. A témát pedig azért tartja ma is izgalmasnak, mert képtelennek tartja azt a helyzetet, hogy egy közel ezeréves hagyományokkal rendelkező elitről alig száz év alatt ilyen torz kép alakuljon ki.

Valóban: nem hallottunk még gróf Pongrácz Istvánról sem – szintén lovasbaleset miatt volt igazoltan távol –, aki amellett, hogy önellátó erdőgazdaságot tart fenn, ellátja a ljubljanai rendőrlovakat is takarmánnyal. Persze az író-újságíró negatívumot is tudna említeni az arisztokráciáról: nem politizálnak, nincs semmiféle hajlamuk az önreklámra, és nem tartanak eléggé össze.

Széchenyi menni akart, Zsiga maradni

Jankovics Marcell szerint azonban Adonyi Sztancs még így is elfogult a főnemességgel, „bár ezt lehet csak a köznemesi származásom mondatja velem” – tette hozzá a rendező. Jankovics vitatta a szerzőnek azt a könyvben állított tézisét, amely szerint a főnemesség nemzeti elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen. Szerinte ez akkor következett be, amikor az arisztokrácia 1918 óta húzódó kálváriája során elveszítette azt a természetes nemzetköziségét, amely például a vegyes házasságokból fakad. Ezt a kettős identitást gróf Széchenyi Zsigmond anekdotájával illusztrálta: a híres vadász saját elmondása szerint azért nem disszidált, mert a Széchenyi ugyan menni akart, de a Zsiga meg maradni. „Ami velük megtörtént, az megtörtént mással is” – mondta Jankovics, példaként azt hozva fel, hogy ugyan egy kastély feldúlása nemcsak egy nemesi család ellehetetlenítése volt, hanem egy nemzeti kincs meggyalázása is, de ugyanezen végigment az a paraszt is, akinek lesöpörték a padlását.

Felszólalt Zichy László is, aki elmondta, hogy neki bizony a magyarságot sosem kellett tanulnia, és az arisztokrácia számára nem a grófi cím viselését jelenti, hanem feladatot. Szerinte egyébként ma a kormányé az lenne, hogy segítse a történelem megértését, és hogy felszámolja azt a tudásbeli hiányt, amely már jó ideje sújtja a főnemesek mai leszármazottait. Helyeslő taps fogadta szavait.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.