Magyar Péter bizalmi körből építkezik, ezért kap kulcstárcát a sógora

A Tisza Párt vezetője a legszűkebb köréből választja ki leendő kormánya minisztereit. Kiszelly Zoltán, a Századvég elemzési igazgatója szerint ez nem véletlen, hanem tudatos hatalomkoncentráció. Többek mellett Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszterré való jelölésével Magyar Péternek az a célja, hogy minden fontos döntés felett meg tudja őrizni az irányítást.

2026. 05. 01. 20:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Erre például majd azt fogják mondani, hogy ők egyszerűen csak az unió bíróságának határozatait hajtják végre – jegyezte meg.

Az elemző felhívta a figyelmet arra is, hogy júniustól indul az unióban a migránskvótarendszer. Szerinte ha Magyar Péter ügyesen tárgyal, akkor – Donald Tusk kormányához hasonlóan – akár Magyarország is felmentést is kaphat a kvóta alól, de erre csekély az esély.

Így valószínűleg lesznek még meglepetések, mert ha nem kapunk felmentést, akkor meghatározott kvóta alapján évente bizonyos számú embert kellene átvenni a frontországokból

– emelte ki, hozzátéve: ha viszont nem vesszük át őket, akkor személyenként 20 ezer eurót kell fizetni azoknak az országoknak, amelyek befogadják őket. Vagyis ki lehet váltani, hogy fizikailag idejöjjenek, de ebben az esetben ezt az összeget a magyar költségvetésből kell kifizetni.

 

Kreatív feladatvégrehajtás

Szerinte a fizikai határzár valószínűleg megmarad, ugyanakkor a jogi határzárat el fogják törölni, mert az unió bírósága így döntött. Jelenleg napi egymillió euró büntetést fizetünk, mert fenntartjuk a jogi határzárat. Az új kormány várhatóan nem fogja ezt fenntartani, de ez nem jelenti, hogy teljesen megnyitják a határokat.

A magyar emberek többsége ugyanis továbbra is ellenzi a migránskvótát, és a Tisza-szavazók többsége sem támogatja nagyszámú migráns érkezését. Inkább az a megoldás körvonalazódhat, hogy a húszezer eurós „fejpénzt” fizetik ki: így a migránsok fizikailag nem érkeznek meg, viszont a pénz elmegy.

– Összességében tehát a migráció kezelése nem azt jelenti, hogy ráeresztik a társadalomra a migránsokat, mert ezt a magyarok többsége elutasítja, hanem azt, hogy kreatívan végrehajtják azokat az intézkedéseket, amelyeket Brüsszel elvár – hangsúlyozta.

Borítókép: Melléthei-Barna Márton és Magyar Péter (Forrás: YouTube)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.