– Bár a könyvbemutatón röviden kitért rá, mely témát vállalta magára a kötetben?
– A gazdasági növekedéssel foglalkozó utolsó rész az enyém. Haladás vagy lemaradás, ez a fejezet címe. A 2000-es években régiós éllovas Magyarország visszacsúszott, ennek okait boncolgattam a könyvben. A pesszimista része arról szól, mi lesz, ha semmit sem teszünk ez ellen, és marad a stagnálás, az optimista pedig arról, hogy nem vagyunk bukásra ítélve. Megfelelő átalakításokkal vissza lehet térni a növekedési pályára. Ez az üzenete az én fejezetemnek. Örömteli, hogy a témáknak, amelyekkel a kötetben foglalkoztunk, nincs napi aktualitásuk. Ez nem Magyarország politikai évkönyve, nem egy pillanatfelvétel, hanem egy elemzés.
– Mennyire illeszkedik a Földobott kő a gazdasági kerekasztal által korábban kiadott elemzések sorába?
– Egyértelműen folytatásról van szó. 2007-ben kiderült, hogy azok a nehézségek, amelyekkel az országnak szembe kell néznie, messze túlmutatnak a konjunkturális problémákon. Érdemes tehát az aktualitásokat hosszabb távú folyamatokba illeszteni. Egyfelől mert a rövid távú gondolkodás nem vezet sehova, másrészről hosszabb távon könnyebben felszínre bukkannak az ellentmondások. A pénzügyi egyensúly, az unióval való párbeszéd és a gazdasági növekedés problematikája, vagyis a rövid távú kérdések is fellelhetők a kötetben, a hangsúlyok viszont ezúttal máshol helyezkednek el.
– Hogy látja, az uniós pénzügyi paktum és a mélyülő integrációs törekvések kifelé vezetik Európát a válságból?
– A pénzügyi paktum arra mutat, hogy fiskális unió nélkül, de egy, a korábbinál lényegesen erőteljesebb, előzetes költségvetési fegyelem alakuljon ki. Amit évtizede már feltételeztünk, az most előírássá vált. Őszintén szólva a bürokrácia ellenfeleként nem hiszek abban, hogy ha valamit előírnak, akkor az egészen bizonyosan meg is fog valósulni. Inkább arról van szó, hogy ha van egy elköteleződés, akkor annak a paktum keretet szabhat. Ha a válságnak van haszna, akkor az az, hogy egyre több ország ismeri fel a fegyelmezett költségvetési politika szükségességét. Csak példaként említem: a magyar alaptörvénybe iktatott adósságfék most kötelezettségként jelenik meg, a sokak által vitatott adósságcsökkentés immár előírássá vált. Az előírt fiskális politika azt az irányt igazolja vissza, amelyben a magyar kormány stratégiailag halad. Hogy a rövid távú rögtönzések milyen eredményt hoznak, nem lehet tudni, de autóvezetés közben is sokszor teszünk olyat, ami nem illeszkedik bele az előzetes stratégiába. A kisebb, jobban működő állam, fegyelmezettebb államháztartás, csökkenő adósság, a munka előnyben részesítése a segélyezés helyett mind olyan kormányzati törekvés, amelyeket a fiskális paktum visszaigazol. Minden jóban van valami rossz, így lesz, amit most számon kérnek tőlünk, mint uniós tagállamtól. Jól kell tudnunk kommunikálni az elvégzett munkát, hiszen olyan szent tehenekhez nyúlt hozzá a kabinet, mint a szociális rendszer, a munkapiac rugalmassága vagy az adórendszer. Ennek szükségessége nem mindig „megy át” Brüsszelbe.
– Jobban kellene magyaráznunk?
– Előfordult, hogy amikor befektetőkkel tárgyaltam, teljesen félreértelmezték a magyar kormány törekvéseit. Ja, hogy ez nem is erről szól? – kérdezték csodálkozva. A fegyelmezett fiskális politika és a megfelelő kommunikáció mellett a harmadik létfontosságú fogalom a növekedés. Ha nincs növekedés, akkor marad a hiány passzírozása, újraelosztása, a hiány újraelosztásából pedig nem lehet előrejutni.
– A magyar kormánynak van nagyobb felelőssége abban, hogy késik az IMF-megállapodás, vagy a valutaalapnak?
– Azt gondolom, ha valaki pénzt kér, nehezen tud feltételeket szabni. A hitelnyújtónak ki kellene jelölnie a delegációját, és meghatározni a feltételeket, de erre, mint tudjuk, nem került sor. Bízom benne, hogy a miniszterelnök úrnak kedden mindkét kérdésben sikerül majd előrelépnie Brüsszelben. Ezek után kezdődhet meg az érdemi tárgyalás. A kormányfő, a nemzetgazdasági miniszter, a fejlesztési miniszter, de az MNB elnöke is már többször elmondta, hogy Magyarország kész a tárgyalásra, innentől az Európai Bizottságnak kell megadnia a zöld jelzést, hiszen neki van felhatalmazása konkrét kérdésekben. Ez nem történt meg, így annak ellenére, hogy a valutaalappal alig van vitánk, nem kezdődhetnek meg a tárgyalások. Az IMF-fel egyébként egy hét alatt meg lehetne egyezni.
– Kinek állhat érdekében késleltetni a megegyezést?
– Ez egy politikai játszma. Az Európai Bizottság mindenféle szempontok alapján, a maga pozíciójának megerősítése mellett igen szélesen értelmezi saját hatáskörét. Van olyan passzusa az európai alkotmánynak, mely alapján ezt megteheti, csak eddig nem értelmezték azt ilyen kiterjedten. Most úgy vélik, hogy a kis egyházaktól az adó mértékén át a nyugdíjazásig mindenben állást foglalnak. Nem azt mondom, hogy nincs joguk hozzá, de ezeknek a kérdéseknek semmi köze az üzletkötéshez. Amint megkezdődnek a tárgyalások, lehet majd arról beszélni, hogy elképzelhető-e egy demokratikus országban, hogy a jegybank elnöke nem tesz esküt az alaptörvényre. Egyelőre csupán a „tárgyalás a tárgyalásról” szakaszban vagyunk.
– Várható áttörés kedden Brüsszelben?
– Az ilyen jellegű alkuk általában a felsőszintű találkozókat követően szoktak megköttetni. Hitelt adok annak, ami az ötoldalú találkozó után elhangzott. Eszerint mind az öt fél látja a haladást. Oli Rehn szóvivője úgy vélekedett, hogy jelentős haladást sikerült elérni. Egy ilyen pont után szokott többnyire pozitívra fordulni a tárgyalások menete. Mindkét félnek kell majd engedményeket tennie, Magyarországnak talán többet.
