Pápai Imre tájékoztatása szerint a mentőszolgálat tizenegy mentőautóval és egy mentőhelikopterrel vonult a méhtámadás helyszínére, ahol a kórházba szállítottakon kívül számos gyermeket és felnőttet láttak el. Volt olyan kislány, akin szinte megszámolni sem lehetett a csípéseket.
A rendezvény 375 résztvevője egy tanösvényt járt be, amelynek egyik végére – egy virágzó repcetábla közelébe – már korábban méhkaptárakat telepítettek – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
R. Szabó Ágnes szerint a méhek támadását feltehetően az válthatta ki, hogy a kirándulók vagy túl közel mentek a kaptárakhoz, vagy pedig bekerülhettek a rovarok vonulási útjába, s megrémülve valószínűleg hadonászni kezdtek, amivel még inkább megzavarták, támadásra késztették a méheket.
Feketekaptár
A Hír TV délután 4 órakor a helyszínről úgy tájékoztatott, hogy a nagylóki turistaháztól 2-3 kilométerre egy tanösvényen történt a méhtámadás, amely után – az MTI információitól eltérően – 28 sérültet szállítottak a székesfehérvári, illetve a dunaújvárosi kórházba. Úgy tudni, volt olyan sérült, akit 50-60 méhcsípés is ért, a többség azonban megúszta egy-két csípéssel. A csoportot egyébként teljesen váratlanul érte a támadás.
A turistacsoportot szervezők úgy tájékoztattak, ezt a túrát több éve rendszeresen megszervezik, és mindig pontosan kijelölték az útvonalat, illetve a kóbor- és házőrző kutyák elhelyezkedésére is mindig felhívták a figyelmet. A méhkaptár valószínűleg engedély nélkül létesült, a szervezőknek nem is volt róla tudomásuk.
Több sérültet egyébként már a turistaház mellett felállított mentősátorban elláttak, és közülük és jó néhányan már hazamentek. A kórházban ápoltak vélelmezhetően allergiásak is a méhcsípésre – jelentette a Hír TV tudósítója.