A megterhelő feladatokat a hét második felére időzítsék

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Vizet osztanak a rendkívüli meleg miatt a nagyobb vasútállomásokon, eközben fokozottan ellenőrzik a sínpályát és a felsővezeték-hálózatot.

tt
2012. 06. 18. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szóvivő elmondta: arra készülnek, hogy a következő napokban – a tapasztalatok alapján – akár 20–30 százalékkal is több riasztásuk lehet. Ezért ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy aki teheti, különösen a meleg által leginkább veszélyeztetettek – idősek, szív- és érrendszeri, más súlyos betegségben szenvedők – a nagyobb megterhelést jelentő feladataikat a hét második felére időzítsék.


Kánikula és hőségriasztás

A tartós kánikula miatt a hétfő déltől csütörtök estig tartó időszakra másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos. A napi középhőmérséklet legalább három napon keresztül az ország jelentős részén 25 Celsius-fok felett lesz. A legfrissebb előrejelzések szerint keddtől egyes területeken a napi középhőmérséklet már tartósan 27 fok felett is lehet, csütörtök éjjel azonban várhatóan eléri az országot egy hidegfront, amely több fokkal mérsékelheti a meleget.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre kilenc megyére – Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom és Pest –, valamint a fővárosra piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetést adott ki. E szerint ezeken a területeken a napi középhőmérséklet tartósan 27 Celsius-fok felett alakulhat. A többi megyére másodfokú figyelmeztetést rendeltek el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.