Jelenits István nyolcvanéves

Jelenits István Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus, tanár, hitoktató, író, a Corvin-lánc kitüntetettje ma nyolcvanéves.

Jelenits István (eredeti családneve Jelenitz) 1932. december 16-án született Berettyóújfalun. 1951-ben érettségizett a budapesti Piarista Gimnáziumban, 1955-ben végezte el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakát, majd 1959-ben a Hittudományi Akadémiát. 1955-ben lépett be a piarista rendbe, négy év múlva szentelték pappá Egerben.

Tágabb család

Arra az időszakra később így emlékezett vissza: „Kamaszkorom a háborúra esett. Nagyváradon éltünk, édesapám tisztviselő volt, és amikor néhány kézipoggyásszal el kellett menekülnünk, a hátam mögött ottmaradt a gyerekkorom. Budapesten rátaláltam a piarista iskolára, és abban egy új otthonra, olyan környezetre, ahol jól éreztem magam. Az akkori háborús időben, abban az élethelyzetben a gyerekek számára többet jelentett maga az iskola, mint bármikor máskor. Mi minden megpróbáltatást közösen viseltünk, az iskola mint egy tágabb család szerepelt az életünkben. Nem voltak gazdag szórakozási lehetőségeink, nem volt élménykínálata a világnak, minden, ami eljutott hozzánk, az az iskola által jött el, és mi az osztálytársainkkal együtt fedeztük fel a világot.”

1960-tól hittant, valamint magyar nyelvet és irodalmat tanított a kecskeméti, később a budapesti piarista gimnáziumban. 1965-től bibliai tárgyakat is oktatott a fővárosban a rend Kalazantinum hittudományi főiskoláján, 2000-től annak utódintézményében, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. 1985 és 1995 között a piarista rend magyarországi tartományfőnöke volt. 1992-től tanított a gödi, illetve 1994-től a váci piarista iskolákban, később a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán is. 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának esztétikatanára, tanszékvezetője, majd emeritus professzora. 1993-1997 között tagja volt az Országos Köznevelési Tanácsnak, 1998-2003 között a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. igazgatóságának. 1995 óta elnöke a Pilinszky János Társaságnak, később Pilinszky János Irodalmi és Művészeti Társaságnak.

Janus Pannoniustól Pilinszkyig

Számos írása jelent meg a Szentírásról, Janus Pannonius és Pilinszky János költészetéről, irodalomról, nevelési kérdésekről és más témákról, elsősorban a Vigilia és az Új Ember folyóiratokban. Összegyűjtött műveit az Új Ember Kiadó 1999 és 2001 között öt kötetben adta ki, hetvenedik születésnapjáról az Útjaidon című ünnepi kötettel emlékeztek meg 2002-ben. Öt éve jelent meg Ha valaki beszél... című interjú- és verseskötete, amelyben a Vigilia és a Jelenkor hasábjain 1951-1967 között publikált, Tótfalusy István álnéven írt költeményei is olvashatók. Rendszeresen tart pedagógiai, irodalmi és bibliai tárgyú előadásokat a budapesti piarista kápolnában és szerte az országban.

Tevékenységét 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel ismerték el. 2001-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki példaértékű teológusi munkájáért, filozófiai mélységű műveiért, pedagógusi és lelkipásztori működéséért, a katolikus oktatás újjászervezésében vállalt szerepéért, a piarista rend szellemének és hagyományainak megmaradásáért és megerősítéséért vállalt fáradhatatlan munkálkodásáért.

Számos egyéb elismerésben is részesült, 1999-ben Eötvös József-, 2000-ben Trefort Ágoston-díjban, 2001-ben Magyar Örökség Díjban, 2003-ban Prima-díjban (magyar oktatás és köznevelés kategória), 2005-ben Fraknói Vilmos-, 2007-ben Stephanus-díjat kapott. 2012 májusában a magyar kultúra és tudomány öt kiemelkedő képviselőjének egyikeként Corvin-láncot vehetett át, novemberben a főváros Pro Urbe-díjjal tisztelgett „közösség- és lélekerősítő munkája” előtt.