Felhőszakadás, kidőlt fák, épületkárok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A hőség miatt már nem adtak ki figyelmeztetést, azonban a szombati viharok miatt országszerte mintegy 200 esetben volt szükség a tűzoltók beavatkozására.

TK
2013. 06. 23. 6:13

Mintegy ötven bejelentés érkezett a szombat délutáni és esti viharok miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főügyeletére – közölte a szervezet hivatalvezetője. Tóth Gabriella tájékoztatása szerint az esetek többségében kidőlt fák eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét. Aranyosapátiban ledőlt egy lakóház tűzfala, az ingatlan hét lakóját ideiglenesen a helyi közösségi szálláson helyezték el.

Két tömegrendezvényt is félbe kellett szakítani a szombat esti vihar miatt Szolnok térségében, az időben történt riasztásnak köszönhetően személyi sérülés nem történt – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő vasárnap. S. Tóth Anikó elmondta: Szolnokon a Tiszavirág Fesztivál zárónapján, egy koncert közben érkezett a vihar. A programot megszakították, s mivel a főszervező még a viharos széltől kísért zivatar kitörése előtt a színpadról tájékoztatta a mintegy kétezer fesztiválozót az időjárási veszélyhelyzetről és befogadóhelyekről, a résztvevők tudták, hol kereshetnek menedéket.

A megyeszékhelyre a vihar óránként 100 kilométert megközelítő erősségű széllökésekkel és borsó nagyságú jéggel csapott le, személyi sérülés azonban a jól működő riasztórendszernek köszönhetően nem történt, és pánik sem tört ki a tömegrendezvényen – tudatta a szóvivő. Közölte: ugyancsak időben jelezték a közelgő zivatart Besenyszögön a helyi falunap mintegy 1500 résztvevőjének is, így a Szolnokhoz közeli községben sem okozott sérülést a vihar.

Jász-Nagykun-Szolnok megyéből szombat este óta több mint 60 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez, többnyire a hirtelen lezúduló víz és letört faágak okoztak gondot – tette hozzá S. Tóth Anikó.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.