Ilyen politikát folytatna Bajnai, Gyurcsány, Mesterházy

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz kitart a rezsicsökkentés politikája mellett, és arra kéri a kormányt, hogy a baloldal és az Európai Unió nyomása ellenére is védje meg.

PR
2013. 06. 29. 13:35

„Akiknek kilőtték a szemét, vagy akiket egy éjszakán át meztelenül térdeltettek a gyűjtőfogház udvarán, nem úgy gondolják, ahogy az Európa Tanács, hogy semmiféle visszaélés nem történt” – hangsúlyozta. Hozzátette: a 2006-os események egyértelműen a baloldal lelkén száradnak. A politikus szavai szerint „Gyurcsányék, Bajnaiék, ha kellett, a rendőrterror eszközeihez nyúltak, vagy a maffiával ültek le egy asztalhoz egyeztetni a választások elcsalásáról. A módszerekben nem válogattak, és ma is azt látjuk: képesek erőszakos cselekedetekért az utcára menni és bárkivel szövetkezni.”

Hoppál örömének adott hangot, hogy az Európa Tanács nem indított megfigyelési eljárást Magyarországgal szemben, mert úgy találta: az országban érett demokrácia van, a demokratikus intézmények jól működnek.

Hoppál arról is beszélt,  Bajnai Gordonnak Erdélyben ajándékozott póló arra figyelmeztet: nem jó, ha azok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magyarok körében, akik korábban hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen. Hoppál sajtótájékoztatón utalt rá, hogy Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak egyesület elnöke Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak, az Együtt–PM szövetség vezetőjének Kolozsváron. Ezzel a szervezet jelezte, az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz.

„Az erdélyi, külhoni magyar emberek mélyen élték meg, és nem felejtették el, hogy a baloldal mai vezetői, az egykori kormányzati szereplők nagyon csúnya hadjáratot indítottak ellenük” – mondta a Fidesz szóvivője, emlékeztetve a 2004. december 5-ei kettős állampolgárságról szóló népszavazást megelőző kampányra. Hoppál Péter úgy véli, a külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.