„A magukat magyarnak valló kommunisták által a magyarságnak okozott sebek a legfájdalmasabb magyar sebek közé tartoznak” – mondta a házelnök, megjegyezve: a magyarok saját sorsukon keresztül tapasztalták meg annak az igazságát, hogy „a kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem”.
„Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret” – idézte Alekszandr Szolzsenyicint Kövér László. Hozzátette: mi, magyarok saját bőrünkön tanulhattuk meg, hogy a magyarságnak még a kommunistákból is a legalja jutott, akik nemzetárulásban, hazaárulásban és nemzettársaik megnyomorításában mindig élen jártak Kun Bélától Rákosi Mátyáson át Kádár Jánosig.
Kövér László a hortobágyi kitelepítéseket a magyar történelem egyik tragikus, de még mindig kevéssé ismert fejezetének nevezte. Szavai szerint „először az öntudatos keresztény magyar értelmiség és középosztály esett áldozatul a kommunisták ténykedésének, majd következett a földművelő magyar parasztság és a munkásság azon része, amely ösztönösen vagy tudatosan, de ragaszkodott a saját múltjához, függetlenségéhez. Voltak, akiket meggyilkoltak, voltak, akiket börtönbe vagy munkatáborokba zártak, voltak, akiktől elrabolták a családjukat és a becsületüket, a vagyonukat és a megélhetésüket, a jelent és a jövőt, a hitet és a reményt” – sorolta a politikus.
A házelnök a nemzet számára a legnagyobb veszteségként értékelte, hogy sokaknak a két világháborút átélt idősek közül utolsó napjaikat embertelen körülmények között kellett leélniük, hogy „a Doberdót, a Don-kanyart és Auschwitzot megjárt aggastyánokat a nép nevében fellépő kommunista államhatalom – életük alkonyán – még egyszer utoljára megtaposta. [ ] Egy egész nemzedéket vontak ki a gazdaság, az oktatás, a kultúra, a honvédelem, a családi élet legkülönfélébb területeiről, [ ] egész családokat vittek számkivetésbe.”
Kövér László a zsúfolásig telt templomban a továbbiakban arról beszélt, hogy „Hortobágy egy egész nemzedék számára lett kényszerűen egy új élet kezdete. A kitelepítetteknek meg kellett találniuk a módját, hogy miként lehet élni ilyen körülmények között. Meg kellett találniuk annak a módját, hogy miként lehet egyáltalán élni azután.”
Az Országgyűlés elnöke szerint a többség és a nemzet is megtalálta az életre vezető utat, amely lassan, de biztosan elvezetett a rendszerváltoztatáshoz. „A rendszerváltoztatáshoz, amely szinte cserbenhagyta azokat, akik a legtöbbet tették, a legtöbbet szenvedtek érte [ ], amelynek első húsz esztendejébe még az sem fért bele, hogy hitelesen deklaráltassanak a kommunizmus bűnei, hogy felelősségre vonassanak azok a konkrét személyek, akik az elvont eszme jegyében nagyon is konkrét bűnöket követtek el hús-vér emberek ellen.”
Kövér László szerint ezért kell emlékeztetni, mi történt a hortobágyi táborokban, s „amikor Magyarország megújításának feladatáért dolgozunk, azért is küzdünk, hogy a hortobágyi kitelepítetteknek legyen helyük a nemzet emlékezetében, hogy legalább megfelelő erkölcsi elégtételt kapjanak az utókortól”.
„Nélkülük nem érthetjük meg teljesen sem 1956-ot, sem a gulyáskommunizmus nagy, mindent elfeledni és megbékélni hivatott rendszerhazugsága ellenére mégis bekövetkező rendszerváltoztatást, sem az azóta megtett utat” – hangoztatta a házelnök, hozzátéve: „azért is dolgozunk, hogy többé soha senki semmilyen körülmények között ne jusson a hortobágyi kitelepítettek sorsára Magyarországon”.
Eötvös Péter, a Hortobágyi Kitelepítettek és Elhurcoltak Egyesületének elnöke emlékeztetett rá, hogy 1950. június 23-áról 24-ére virradóra egy időben ötezer családot hurcoltak el fegyveresek tizenkét hortobágyi, illetve nagykunsági táborba. Bejelentette: egyesületük június 25-én egyeztet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban annak érdekében, hogy újratárgyalják a kommunista diktatúra idején politikai okokból üldözöttek ügyét. Reményét fejezte ki, hogy a tárgyalások eredményeként azok a kitelepítettek is kapnak a jövőben nyugdíjkiegészítést, akik egy évnél rövidebb időt töltöttek el a Hortobágyon. Közölte azt is: pályázati forrásból hamarosan befejeződhet annak a félkész ökumenikus templomnak az építése, amely évről évre otthont ad a megemlékezőknek. A kitelepítettek – akinek, mint elhangzott, már csak mintegy tíz százaléka van életben –, a hozzátartozók és a résztvevők megkoszorúzták a 33-as út mellett lévő, vasúti sínből készült keresztet, amelyet a kitelepítettek emlékére a rendszerváltás után állítottak fel.
