Létezhet az MSZP-s feketekassza

Németh: A Jókai utcai pártszékház negyedik emeletén van a páncélszekrény, amelyről korábban Zuschlag is beszélt.

Katona
2014. 09. 26. 3:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh Gábor azt állítja, a fővárosi Jókai utcai pártszékház negyedik emeletén, a pártigazgatói irodában egy páncélszekrényben pénzt őriznek, úgy fogalmaz: a belső szleng szerint a „lopott holmit”.

Németh írása szerint ő és kollégái is tucatnyi megbeszélés előtt vagy után láttak már abból kifizetéseket, néhány hónapja például – a jelenleg is országgyűlési képviselő – Harangozó Gábor távozott onnan hárommillió forinttal.Azt is hozzáteszi, a pénz forrása és célja szinte mindig ismeretlen. A blogjától állítása szerint a szocialisták által megfosztott Németh megjegyzi azt is, a pártszékház negyedik és ötödik emelete előtt egy plexilapnak tűnő szerkezet a pártigazgatói irodát és a felette lévő elnökségi tárgyalót védi a lehallgatástól. Azt ígérte, hamarosan további gyanús ügyeket is nyilvánosságra hoz.

Velez Árpád, az MSZP volt pártigazgatója a Hír TV kérdésére tagadta a feketekassza létezését, és azt mondta, nem szeretne „Németh Gábornak a mesedélutánjával” foglalkozni. Felidézte, hogy több alkalommal tettek már feljelentést rágalmazás miatt, s így tesz a mostani írásban megnevezett Harangozó Gábor is.

Nem Németh az első, aki rejtélyes szocialista páncélszekrényről ír. Néhány hónapja az egykori MSZP-s Zuschlag János beszélt, illetve írt a könyvében egy olyan széfről, amely a régi pártszékház második emeletén állt, rajta egy MSZMP-emblémával. „Tele volt pénzzel, volt benne vagy pár száz millió forint” – idézte fel. A szocialisták akkor hazugságnak nevezték Zuschlag állításait, és többször is azt hangoztatták, a könyv megjelenése a tavaszi országgyűlési kampány része.

Szakértőjük szerint manipulált volt a felvétel, ezért feljelentést tesz az MSZP a Kőrös Péter XVIII. kerületi frakcióvezetőjüknek tulajdonított hangfelvétel ügyében – írta az Origo. A felvételen Kőrös arról is beszélt, „ellenzékből nem kell reálisnak lenni”, továbbá, a fele sem volt igaz annak, amit korábban a fideszes polgármesterről terjesztettek. (MN)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.