Amerikai kettős mérce civilügyben

Míg Magyarországra támadások özöne zúdult a civil szervezetek és a kormány kapcsolata miatt, másutt a nem kormányzati szervezetek és felszámolása sem vált ki amerikai reakciót.

Oroszországtól Kínáig és Venezueláig könyörtelen megleckéztetéseknek vagyunk a tanúi, valamint annak, hogy a jogos elégedetlenséget felforgatásnak becsmérlik. Olyan helyeken, mint Azerbajdzsán, a törvények hihetetlenül megnehezítik a civil szervezeteknek még a működését is. Magyarországtól Egyiptomig egyre inkább véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat. És szerte a világon olyan bátor férfiakat és nőket támadnak meg, sőt, ölnek meg, akik fel merik emelni a hangjukat – ezekkel a szavakkal bírálta hazánkat is a Clinton Globális Kezdeményezés szervezet éves tanácskozásán múlt ősszel Barack Obama.

Azt, hogy Magyarországot miért pont Egyiptommal említette együtt az amerikai elnök, homály fedi. Mindenesetre tény, hogy a neoliberális Economist hetilap Obama beszédének elhangzása előtt körülbelül két héttel összeállítást jelentetett meg a civil társadalom ellen hatalmi eszközökkel fellépő kormányokról. Ebben a brit médium úgy fogalmazott, hogy „Egyiptom és Magyarország csak két front egy egyre durvuló háborúban, amelyet autoriter kormányok folytatnak a liberális demokrácia nyugati vízióját, valamint a választások mellett, a plurális, nyilvános vitát népszerűsítő csoportok ellen”.

Colleen Bell, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete sem mulasztotta el, hogy kitérjen a civilek kérdéskörére. Még 2014 januárjában, első szenátusi meghallgatásakor úgy fogalmazott, hogy „ha kineveznek, fáradhatatlanul fogok dolgozni azon, hogy megőrizzem az amerikai és az európai demokratikus értékeket, indokolt esetben hangot adjak aggodalmaimnak, és arra buzdítsam magyar partnereinket, hogy e problémák kapcsán működjenek együtt nemzetközi partnereinkkel és a civil szervezetekkel”. Arra hivatkozott, a nonprofit szektorban végzett munkája ébresztette rá, hogy „egy egészséges demokráciában milyen fontos szerepe van a civil társadalomnak”. Kinevezése, majd Budapestre érkezése után az MTI-nek adott első interjúban a múlt héten úgy fogalmazott, hogy „a kormányok sok mindent meg tudnak tenni, de bizonyos kérdések kezeléséhez valóban egységes közösségi támogatásra van szükség”, közölte, tisztában van a nem kormányzati és egyéb civil szervezetek fontos szerepével, és határozottan kiáll a polgári társadalom kezdeményezései mellett. Leszögezte, hogy a közös értékek megszilárdítására fog törekedni. Ezek között sorolta a jogállamiság melletti megingathatatlan elkötelezettséget, a független demokratikus intézményeket, a fékek és ellensúlyok egészséges rendszerét, a szabad és tisztességes választásokat, továbbá az aktív civil társadalmat.

A támadások és a nyilvánvalóan nem demokratikus országokkal, így Egyiptommal való összemosás próbája hónapokkal később, a napokban érkezett el. Februárban az egyiptomi hatóságok bejelentették, hogy feloszlatnak 169, majd nem sokkal később még 112 nem kormányzati szervezetet (NGO), amiért azok „kötődnek” a Mozlim Testvériség iszlamista csoporthoz. Az intézkedés a 2013-ban terrorszervezetnek minősített (röviddel korábban Egyiptomban még kormányon levő) Mozlim Testvériség betiltására hivatkozik.

Megkerestük a kairói amerikai nagykövetséget, hogy adtak-e ki nyilatkozatot az NGO-k tömeges bezárásáról, amire Mofid Deak sajtóattasé-szóvivő nemleges választ adott. E-mailen közölte azt is, hogy ellenőrizte az amerikai külügyminisztérium washingtoni nyilatkozatait és azok között sem talált az egyiptomi civil szervezetekkel kapcsolatosat.

A Magyarországgal szembeni bírálatokra tekintettel, illetve az egyiptomi eseményekre adott amerikai reakció hiányában megkerestük a budapesti amerikai nagykövetséget is. Azt szerettük volna megtudni, hogy mely országokban ítélik jobbnak a civil szervezetek helyzetét, Magyarországon vagy Egyiptomban? Kérdésünkre tegnap délutánig válasz nem érkezett. Korábban Elizabeth Webster sajtóattasétól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a kérdésben, mivel globális, több térséget érintő ügyről van szó, Washingtonnal kell konzultálnia.

A magyar civil szervezetek véleményére is kíváncsiak voltunk, ezért megkerestük az Ökotárs Alapítványt, az Amnesty Internationalt és a Helsinki Bizottságot. Valamennyiüktől megkérdeztük, hogy miként vélekednek az amerikai kettős mércéről, illetve azt, hogy szerintük egy lapon lehet-e említeni hazánkat és olyan államokat, amelyek fizikai létükben fenyegetik az egyes NGO-k vezetőit, munkatársait. A Helsinki Bizottság nem válaszolt. Az Amnesty International részletesen beszámolt a különböző afrikai és ázsiai országok hatósági túlkapásairól, a civil szervezeteknél jelentkező állami terrorról. Példaként megemlítették az Egyesül Államokkal szoros szövetségben lévő Izraelt, ahol 2014-ben katonák és határőrök lőttek köveket dobáló tüntetőkre és másokra, akik az izraeli telepek, az elválasztó fal, illetve a hosszú izraeli megszállás egyéb eszközei ellen tüntettek. De a Washingtonnal szintén szoros viszonyt ápoló Szaúd-Arábia emberi jogi jogsértéseire is felhívták a figyelmet. Tartózkodtak azonban attól, hogy véleményt mondjanak hazánkról vagy az Egyesült Államok politikájáról.

Az Ökotárs részéről Móra Veronika leszögezte: „egy alapítvány vezetőjeként nem tisztem sem az Egyesült Államok, sem bármely más ország képviselőjének mondatait kommentálni, az egyiptomi helyzetet pedig nem ismerem olyan mélységben, hogy véleményt mondjak róla”. Aztán Orbán Viktor nyilatkozataira tért át, s leszögezte, hogy a „miniszterelnök kijelentései a civilekről mint »külföldi ügynökökről« és azok regisztrációjáról – amelyeket azóta több más hazai kormányzati szereplő is megerősített – legalábbis aggodalomra adnak okot”. Móra Veronika szerint az NGO-k zaklatása és megfélemlítése nem csak akkor következik be, ha vezetőiket bebörtönzik: a működés adminisztratív eszközökkel, például folyamatos hatósági ellenőrzésekkel is gátolni lehet. Azután hozzátette, hogy a Magyarországon zajló folyamatok valóban emlékeztetnek az oroszországi, azerbajdzsáni példákra. Az Ökotárs vezetője szerint tehát hazánk rossz irányba tart.