Az MSZP hangfelvételeket kér és házkutatásokat vár

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szinte minden ellenzéki párt megszólalt pénteken.

MNO
2015. 03. 27. 17:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint Polt Péter legfőbb ügyésznek azonnal távoznia kell posztjáról, ha beigazolódik, hogy személyes összefonódások miatt késlekedett az eljárás megindításával – közölte a párt az MTI-vel.

Az MSZP kikéri Tarsoly Csabának, a Quaestor elnök-vezérigazgatójának Orbán Viktor kormányfőnek küldött levelét, illetve a február 25-ei kormányülés szó szerinti jegyzőkönyvét és hangfelvételét. Ezt Lukács Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke mondta pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. A politikus szerint ez a levél választ adhat arra, hogy történt-e bűncselekmény, bizonyíthatja a bennfentes információval való visszaélést. Lukács Zoltán azt mondta, gyanújuk szerint megtörtént ez a bűncselekmény, de a bizonyítékok begyűjtése a hatóságok dolga. Várják, hogy mikor tartanak a Miniszterelnökségen, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM) házkutatást, hogy a levelet lefoglalják – fűzte hozzá.

A Buda-Cash-ügy kirobbanásának másnapján, február 25-én tartott kormányülésen utasította Orbán Viktor a minisztereket, hogy vizsgálják meg, van-e pénz kockázatos helyeken, és ha igen, azokat vegyék ki – hangzott el a kormányülés emlékeztetőjére hivatkozva az M1 péntek déli híradójában. Hozzátették: a miniszterelnöki utasítás tehát két héttel a Quaestor -ügy kirobbanása előtt történt.

Orbán Viktor is úgy nyilatkozott péntek reggel a Kossuth rádióban, hogy az első ügy a Buda-Cash-ügy volt, amikor a Honvéd Egészségpénztár és néhány önkormányzat pénze beszorult, akkor kezdtek el foglalkozni a problémával. Akkor merült fel, hogy ezt fel kell számolni – közölte.

A Fidesz-frakció délután közleményben reagált az ellenzéki nyilatkozatokra. Ebben felszólították az ellenzéket, hogy „tegyék félre a politikai színjátékot, mert a saját politikai érdekeiknél most fontosabb az évtizedes pénzügyi korrupció károsultjainak kártalanítása és a felelősök felelősségre vonása. Ez nem a politikai cirkusz ideje!” Mint írták, „a kormány, a nyomozó hatóságok, a jegybank, a kártalanító alapok, a  kormánypárti  frakció mind teszik a dolgukat és véget vetnek annak az évtizedes pénzügyi korrupciónak, ami a szocialisták idején zavartalanul folyhatott.”

A Fidesz közleménye szerint „az évtizedes pénzügyi korrupcióért felelős szocialisták azt a miniszterelnököt és azt a kormányt akarják bemocskolni, amelyek elszámoltatják a felelősöket és rendet tesznek a brókerpiacon. Ha az ellenzék valóban részt akar venni az érdemi munkában, akkor a politikai színjáték helyett inkább támogassa javaslatunkat, amely lehetővé teszi, hogy az összes szélhámos összes cégének vagyonát és akár személyes vagyonát is zárolni lehessen már folyamatban lévő ügyekben is. Továbbá támogassák a kormány erőfeszítéseit azon törvények megalkotásában, amelyekkel rendet teszünk a brókerpiacon.”

„Sokakkal együtt üdvözöljük, hogy a hatóságok napról napra egyre előrébb tartanak a nyomozásban, és egymás után kattan a bilincs a brókerbotrány érintettjein, így mielőbb választ kaphatunk arra, hogy kik és hová tüntették el az emberek pénzét” – írták. A frakció arra is felhívta a figyelmet, hogy a szocialisták hamarosan vizsgálóbizottság előtt felelhetnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.