Visszaütött az a mulasztás, ami 25 éve terhel minket, nincs Magyarországnak olyan kincstári rendszere, amely megfelelően biztosítaná a közpénzek parkoltatását. Hiányzik egy modern kincstár, ami távol tartaná a közpénzeket az ilyen manőverektől – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című reggeli műsorában a Quaestor-botránnyal kapcsolatban.
Minisztériumi részről a Quaestor-ügyben államkötvényekről van szó, melyeket brókercégeken keresztül vásároltak. A kormányfő szerint nem hazardíroztak, biztos papírba fektették a pénzt, de rossz helyen.
Az első ügy a Buda-Cash-ügy volt, amikor a Honvéd Egészségpénztár és néhány önkormányzat pénze beszorult, akkor kezdtünk el foglalkozni a problémával. Akkor merült fel, hogy ezt fel kell számolni – közölte.
A miniszterelnök megerősítette, hogy kapott levelet a Quaestortól a brókercég csődje előtt. Ugyanazon a napon fordultak hozzá, amikor az MNB-nél is bejelentették, hogy baj van, és mindkét levél ugyanazt tartalmazta. Ezután Orbán beszélt a gazdasági miniszterrel, hogy lépjen kapcsolatba a brókercéggel. De már korábban megszületett a döntés, hogy a kormány kivonja a közpénzeket a brókercégektől.
Orbán elmondta azt is, megérti, hogy az ember kockázatot vállal nagyobb pénz reményében, de ez senkit sem jogosít fel arra, hogy ezzel a helyzettel visszaéljen. A „kőgazdag” emberek világa a brókereké, amit nem sajnálnak tőlük, ha másokat is pénzhez segítenek, de ha ellopják mások pénzét, akkor kinyílik a bicska az ember zsebében. Ezt az elmúlt időszakban általában meg szokták úszni, nagy kihívás egy olyan korszakot nyitni, hogy ezt ne lehessen megtenni. A Fidesz nemrég benyújtott vagyonzárolási törvényjavaslata egy lépés ehhez – mondta.
Az igazságszolgáltatási rendszert illetően korlátozottak a kormány eszközei, ezért nem lehet csak úgy utasításokat adni, a kormány az igazságszolgáltatás teljesítményéért nem tud felelősséget vállalni. Azonban az emberekben felmerült népi igényt meg kell fogalmaznia, ahogy ezt a brókerügyben meg is tette. Minden magyar emberhez eljutott az a hír, hogy brókercégnél pénzt tartani kockázat, már a Quaestor-ügy előtt is – mondta a miniszterelnök.