Éjszakai retróvadászat kétszázhúsz méteren

A Gozsdu Udvar új arcát mutatta meg: az óriási kocsmakomplexum éjszakai vásári forgatagában minden megtalálható a jojózó moncsicsitől a Zsolnay-porcelánkészletig.

Mint Juhász Mihály főszervező az MNO-nak elmondta, tavaly nyár óta rendezik meg hetente a Gozsduban az úgynevezett Nagy Budapesti Kultúrzsibit, és ennek a nappali programnak a sikerén felbuzdulva próbálkoztak meg az éjszakai vásár, a Gozsdu Night Market megrendezésével, először 2014. novemberében. A kezdeményezés igencsak sikeresnek bizonyult – számolt be róla büszkén Juhász.

Az árusok tényleg sokfélék, láttunk kézműves kis ékszereket, köztük speciális festékkel festett, fluoreszkáló darabokat árusító, civilben óvónő lányokat és régiségekkel foglalkozó idősebb hölgyet is.

Ki a novemberi kezdetektől itt árul, más csak később csatlakozott; egy biztos, az árusok felbukkanásával megélénkülő nappali forgalom újabb kézműveseket is bevonzott: a csiszolt fára transzferált vintage plakátokat, reklámokat készítő fiatalembernek például feleségével sétálva tűnt fel a forgatag, azóta árulják itt portékáikat.

Mindenesetre az egységes álláspont szerint a vevők általában az érdekesebb, különleges dolgokat keresik, és főleg külföldiek vásárolnak tőlük.

Egy harmincas férfi előtti pulton egy rakat régi fényképezőgép fekszik; mint mondja, analóg fényképezést tanult, majd médiaművészként végzett, a gépek saját gyűjteményéből vannak, a hetvenestől a kilencvenes évekig, mindegyik működőképes állapotban, bármelyikük a hipszterlakások kiváló dísztárgyául szolgálhat. Még az Instagram logóját megihlető, korabeli csúcsminőséget képviselő Polaroid OneStep Rainbow masinából is akad  egy a pulton.

A legérdekesebb figura azonban kétségkívül a csigafestő ember volt. A negyvenes, szakállas férfi, mint mondta, Indiában a Csoma’s Room Alapítvány önkénteseként vett részt Kőrösi Csoma Sándor utolsó lakhelyének felújításában a Himalájában, majd a Goa-félszigeten kipihenve a fáradalmait látta, hogy a helyiek a tengeri csigákat különböző motívumok felfestésével díszítik.

Mint fogalmazott, hazaérve Magyarországon azt tapasztalta, hogy nincs túl sok tengerpart, és így tengeri csiga sem, ezért egyszerű éti csigák meszes vázaira kezdett festeni. „Kimegyek Csepelre, kúszok-mászok a bozótban, összeszedem a csigákat, utána alapozom, kiszínezem, lelakkozom, igazi Hong Kong-i mágnest ragasztok rá, és megpróbálom eladni” – foglalta össze a készítés folyamatát a mester. Kérdésünkre – „hogy megy az eladás?” – azt válaszolja: „biztos nem veszek Trabantot belőle”.

Az árusok nagy része, mint a főszervező elmondta, főleg a korábbi, „zsibis” vagy más profilú rendezvények ismeretségi köréből származik, a Gozsdu Night Market profiljába ugyanakkor egészen vegyes felhozatal is belefér az antiktól a vintage-en át a kortárs és kézműves dizájnú műfajokig. Külföldiek és hazai vevők is látogatják a vásárt, nagyjából fele-fele arányban; a magyarok célzottabban jönnek, a külföldiek inkább csak belebotlanak a rendezvénybe, aztán megfogja őket a sajátos hangulat; mindenesetre általában pozitívan fogadják, hogy az eszem-iszom mellett pluszprogramot is találnak – mondta Juhász.

Ugyanakkor a szervező szerint egyre több a nézelődő, és kevesebb a vásárló, még a külföldiek által dominált helyeken is, „ilyen kort élünk, de így is jó” – fogalmazott. A külföldiek nagyon szeretik egyébként a Gozsdut, Juhász szerint „ilyen dózisban” nagyon kevés helyen érhető el hasonló kulturális élmény.

Juhász maga is rajong a retro tárgyakért, a hetvenes évekbeli „kacsintós” pénztárcáját és más tárgyakat is a zsibvásározásnak köszönhetően találta meg évtizedes keresgélés után; az áruk között az ilyen apróságoktól, a földgömbön át a hetvenkét részes Zsolnay-porcelánkészletig nagyon sokféle érdekesség megtalálható.

A vállalkozás alapvetően profitorientáltnak nevezhető – habár még a nullszaldót nem sikerült elérni –, de nem a mindenáron történő pénzszerzés a fő szempont, hanem inkább a jelenlét, a jó hangulat és a közösségélmény. Egyébként hetente egyszer nonprofit ingyenes „könyvbolhapiacot” is üzemeltetnek a Dob utcai sarkon, ahonnan mindenki négy könyvet elvihet, és hozhat is – az igény a közönség részéről merült fel, hogy nemcsak kapni, hanem adni is akarnak. Egyszóval a közönség megindult a közösséggé válás útján.