A probléma néhány éve kezdődött, amikor a 2011-ben átadott, EU-s támogatásból elkészült, 1,8 kilométer hosszú, négy méter széles, egysávos utat egyre többen kezdték arra használni Ágfalva és Somfalva között, hogy lerövidítsék a munkába járás idejét Magyarországról Ausztriába. Az út eredeti célja az volt, hogy elősegítse a két település közti kulturális és társadalmi kapcsolatok újjászületését, lehetővé tegye a gyalogos és biciklis közlekedést. Ám mára olyan forgalomnövekedés következett be, amelyet sem a két település, sem az út nem bír, a padkák megsüllyedtek, az út szélei töredeznek.
Somfalva csütörtök kora délután szinte teljesen kihalt, a temetőben két idős, de láthatóan jó erőben lévő asszony rendezgeti nagy gonddal a sírokat. Kérdésünkre elmondják, hogy rettenetesen zajos a reggeli és délutáni forgalom, szinte nem is lehet kinyitni az ablakot. Őket leginkább az zavarja, hogy az autók túl gyorsan közlekednek, ami balesetveszélyes, éppen ezért örülnek az új szabálynak, mely előírja, hogy 5 és 8, illetve 16 és 19 óra között nem használhatják az utat az ingázók. Sőt, úgy vélik, jobb volna, ha a mostaninál is nagyobb időintervallumot adnának meg, akár egész napra is kiterjesztenék a korlátozást. Ők egyébként mindketten biciklivel járnak, így a szabad mozgásban őket nem akadályozzák.
A faluban egy középkorú férfi, Günter egészen más véleményen van, szerinte egyáltalán nem szabadna korlátozni a gépkocsi-közlekedést a két település között. Úgy véli, összességében rossz döntést hozott a polgármester, hiszen ha már egyszer megnyitottak egy határt, az átjárást nem kellene semmilyen módon tiltani. Az ideális megoldás egy elkerülő út építése lenne, ez azonban rengeteg pénzbe kerülne, és évekig tartana az elkészülte. Azt is megfontolandónak tartja, hogy legalább a helyi lakosoknak engedélyezzék az autós határátkelést, mert a mostani döntés túlságosan drasztikus.
Péter, aki az Ágfalvához közeli, kertvárosi hangulatú lakóparkból heti négy alkalommal jár Ausztriába dolgozni, ellentmondásos érzelmekkel viszonyul a helyzethez. „A dolog kétélű. Be kell látni, hogy bizonyos tekintetben igazuk van az itt lakóknak, hiszen én sem örülnék annak, ha a csendes kis utcában naponta több száz autó robogna el reggel és este, de a korábbi határátlépési lehetőség helyett nem kínáltak más alternatívát, ami komoly gondot okoz.”
A kint dolgozóknak nincs más lehetőségük, a soproni határátkelő felé kell menniük, ahol épp emiatt komolyan megnövekedett a forgalom. Időben is nagy kitérőről van szó, Péter elmondása szerint neki plusz húsz percet jelent így átjutni a munkahelyére – már ha épp nincs dugó a határon. Naponta 15 kilométeres kerülőt kell tennie, de van, aki 45-50 kilométert autózik pluszban. Ráadásul a gyakran feltorlódó kocsisor lassan halad, a lámpák nem tudják folyamatosan átereszteni az embereket, sokat kell várakozni. „Nem véletlenül dolgozik ennyi magyar odaát, az osztrákoknak szükségük van a jó szakemberekre, éppen ezért valami közös, egyezményes megoldásra lenne szükség” – mondja Péter.
Ahogy arról Somfalva önkormányzata tájékoztat, az utóbbi időben már óránként 300 autó lépett át itt a határon, a legtöbben Nagymartonra, Kismartonra vagy Bécsújhelybe tartottak, munkába menet és jövet használták a nem erre a célra épült határátkelőt. Nekik most Sopron felé kell kerülniük.
A leginkább érintett ágfalvai utcában lakó egyik házaspár tagjai – épp házuk előtt kertészkednek – úgy vélik, ideje volt tenni valamit, mert akár akarták, akár nem, reggel 5-kor minden hétköznap felkeltek a nagy zajra. Földszinti hálószobájuk ablaka épp az útra néz. Fiuk is Ausztriában dolgozik, így neki is kerülnie kell, mégis a nyugalom szempontjából jó megoldásnak tartják a korlátozást, bár ők is inkább egy elkerülő építését támogatnák.
A határ túloldalán, Somfalván egy negyvenes éveiben lévő, jól szituált, takaros portával rendelkező nőhöz is becsengetek. Ő is egyetért azzal, hogy ideje volt a cselekvésnek, és reméli, többé nem kell a kocsik zajától szenvednie. Tőle tudjuk meg, hogy a rendőri ellenőrzés nem folyamatos, szúrópróbaszerűen mennek ki a határhoz megnézni, megszegi-e valaki a tiltást. Ha épp nincs ellenőrzés, akár át is lehet csusszanni, de ha elkapnak, az első büntetés 45 euró, majd 120, és így tovább.
A magyarok persze máris találtak olyan megoldást, mellyel kicselezhető a korlátozás, a határ ágfalvai oldalán több parkoló autót is megfigyeltünk, sokan négy keréken érkeznek, átsétálnak, majd négyen, öten beülnek az előző nap Somfalván hagyott kocsiba, és így, a benzinköltségeken osztozva indulnak munkába. Leleményességből tehát nincs hiány, de a végtelenségig ez sem tartható.
A somfalvai Emmelschuh kávézóban az is kiderült, hogy Burgenland tartományban májusban lesz választás, ez lehet az egyik oka annak, hogy a polgármester siettette a korlátozást, hiszen ezzel a döntéssel sokan szimpatizálnak a faluban.
A támogatók mellett bőven akadnak ellenzők is, a törvény ellen egy osztrák vállalkozó kezdett elsőként komolyabb lépéseket tenni; miután konzultált egy ügyvéddel, a magyarokkal összefogva aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy minél hamarabb megváltozzon a jelenlegi helyzet. A férfi indoka nem üzleti, hanem személyes alapokon nyugszik: nem érti, hogy ha negyvenévnyi lezárás után a rendszerváltoztatáskor megnyitották a magyar–osztrák határt, miért kell ismét korlátok közé szorítani az átjárást. Bár őt nem érinti az időkorlát, nem hagyta szó nélkül a dolgot, és már több százan biztosították aláírásukkal, hogy mellette állnak az ügyben.
Az ügyet nehezíti, hogy az osztrák sajtóban megjelenő információk sem pontosak, először napi 2300 autóról írtak, ez később 5000 lett, a Krone Zeitung pedig már 6000 ingázó kocsinál tart – mondja Anna. A cukrászdai alkalmazott arra is kitér, hogy a törvény nemcsak a magyarokat, az osztrák vállalkozókat is hátrányosan érinti. Nekik napi minimum 200 euró veszteségük származik abból, hogy nem arra mennek a magyarok, de a benzinkút is bajba kerülhet, és ugyanez a helyzet a hentessel. Csak Somfalván legalább hatvan magyar dolgozik.
Johann Lotter, Somfalva polgármestere kifejtette, hogy a nagymartoni kerületi elöljáróság (Bezirkshauptmannschaft) által jóváhagyott törvény jogilag érvényes, így visszavonásig él. A legnagyobb problémát az okozta, hogy míg 2010-ben 300, 2014-ben már 3000 autó haladt át – úgy tűnik, a számok mindenhol változnak –, a lakosság éppen ezért egyre hangosabban sürgette az intézkedést. Ráadásul az utat sem úgy tervezték, hogy ellenálljon ekkora megterhelésnek, és a közeli iskolába, óvodába és a temetőbe tartók biztonsága is fontos szempont volt, ahogy a zajszint csökkentése is.
Pék Zsuzsanna, Ágfalva polgármestere szerint mivel a települések szerkezete nem ekkora átmenő forgalomhoz igazodva alakult ki, az autók számának növekedése komoly gondokat okozott. A környezetet a sok áthordott szemét is rombolta, eltakarítása pedig több százezer forintos pluszköltséget eredményezett. A polgármester forgalomszabályozó lámpák elhelyezését javasolta a helyzet megoldására, amelyek lassítanák a gépkocsikat, így az ingázók nagy része más útvonalat választott volna, ám ezt a javaslatot Somfalván nem fogadták el. A törvény szerinte „egy problémát megoldott, és csinált helyette egy másikat”. A legfontosabb Pék Zsuzsanna szerint az volna, ha a forgalom nem növekedne tovább, de az ágfalviak tudnák használni azt az utat, amely a szomszédi kapcsolatok fenntartására szolgál.
De vajon hogy lehet megoldani, hogy legyen is út meg ne is, járjon rajta autó meg ne is? Ezen törik a fejüket most mindkét faluban.
Határ a két település között
Somfalva (németül Schattendorf) Soprontól 6 kilométerre nyugatra fekszik. Az első világháború végén Ausztria igényt formált Moson, Sopron és Vas vármegye egy részére, amit az antant elfogadott, és az 1919-es saint-germaini, illetve az 1920-as trianoni békeszerződésben szentesítették is. Magyarországon – tüntetésben is megnyilvánuló – óriási felháborodással fogadták, hogy a háború kirobbantásának fő felelőse, Ausztria is területet hasít ki az országból. Önkéntesekből felkelő alakulat szerveződött Héjjas Iván, Ostenburg-Moravek Gyula és Prónay Pál vezetésével. A Rongyos Gárda 1921. augusztus 28-án Ágfalvánál Francia Kiss Mihály, Kaszala Károly és Maderspach Viktor vezetésével szembeszállt a Sopronba bevonulni szándékozó osztrákokkal, és visszaverte őket. Ezzel vette kezdetét a közel másfél hónapig tartó nyugat-magyarországi felkelés; a felkelők a teljes mai Burgenlandot visszavették, majd kikiáltották a Lajtabánságot, amelynek élére Prónay került. A felkelésnek köszönhetően az 1921 októberében megrendezett velencei konferencián a magyar kormány elérte, hogy a terület egy részének – Sopron és környékének – hovatartozásáról az ott lakók dönthessenek; a referendumon 65 százalék voksolt a Magyarországhoz tartozás mellett. A népszavazás csak Ágfalvát érintette, a szomszédos Somfalvát nem, így az új határt a két település között húzták meg.
