Német–magyar szakképzési együttműködés jött létre

Hetvenezerre növelnék azok számát, akik tanulószerződés keretében vállalatoknál sajátítják el a szakmát.

HZS
2015. 04. 07. 9:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dale A. Martin az aláíráskor elmondta, hogy a német-magyar kamara már a húsz évvel ezelőtti megalapításakor célul tűzte ki a szakképzés korszerűsítését, és e téren a világszerte elismert németországi duális szakképzési rendszer tapasztalataira támaszkodhat. Czomba Sándor kiemelte, hogy Magyarországon a duális szakképzési rendszer 2012-ben indult 37 ezer tanuló részvételével, mára számuk meghaladja az 50 ezret, 2018 végére pedig 70 ezerre szeretnék növelni azok számát, akik tanulószerződés keretében vállalatoknál sajátítják el a szakmát.

Az államtitkár hangsúlyozta, az együttműködési megállapodás segíteni fogja a kormány által elfogadott szakképzési koncepció végrehajtását, amelynek célja, hogy a gazdaság számára megfelelő számú és minőségű munkaerő álljon rendelkezésre, továbbá olyan szakemberek végezzenek az iskolákban, akik el is tudnak helyezkedni a szakmájukban. Fontosnak nevezte, hogy a szakmunka és a szakképzés visszakapja társadalmi megbecsülését. Hozzátette: szeretnék elérni azt, hogy a vállalatok ne tehernek érezzék a tanulók foglalkoztatását, hiszen ezáltal saját vállalkozásuk jövőjét is építik. Hozzátette: ahhoz, hogy megérje a vállalatoknak tanulókat foglalkoztatni megfelelő finanszírozás is szükséges, példaként említette a normatív támogatást és az ösztöndíjrendszert.

Elmondta, hogy a kormány a tanulást követő elhelyezkedés segítése érdekében indította el azt a programot, amelynek keretében legfeljebb egy évig átvállalja a volt tanuló bruttó bérének és járulékainak 70-80-90 százalékát, amennyiben a vállalat továbbfoglalkoztatja. Hozzátette, a 7,5 milliárd forint keretösszegű program több ezer ember részvételét célozza meg. Czomba Sándor szólt arról is, hogy Magyarországon hatezer német vállalkozás működik és mintegy 300 ezer embert foglalkoztatnak. Dale A. Martin kiemelte: a német-magyar kamara tagjai, mint Magyarország legfontosabb befektetői, érdekeltek egy jól működő szakképzési rendszer kialakításában, amely a fiatalok számára olyan alapos, a vállalati gyakorlatban szerzett képzést tesz lehetővé, amely sokkal jobb elhelyezkedési esélyeket biztosít számukra a munkaerőpiacon. A vállalatok pedig jól képzett munkatársakat nyernek, ami hozzájárul versenyképességük erősítéséhez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.