Egyre kevesebb a keresztelő

A cigányság körében szinte minden gyerek részesül a szentségben.

A katolikus egyház Magyarországon 2007 című kiadvány szerint a katolikus keresztelések száma országosan a 2004-es 46 883-ról 2007-re nagyjából 1500-zal csökkent. A katolikus egyház hét évvel későbbi statisztikai kiadványa szerint ez a szám 2010-re 39 694-re esett vissza. A 2011-ben mért adatok szerint ugyan enyhe emelkedés volt tapasztalható (41 766), ám 2012-ben már csak alig több mint 39 ezer keresztelést regisztráltak.

Hámori Ádám szociológus, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója elmondta: statisztikák hiányában csak sejteni lehet, hogy a 90-es évek elején a keresztségek számának és születésekhez viszonyított arányának átmeneti emelkedése inkább a felnőttkeresztelések nagyobb számához volt köthető. Ezekben az esetekben többnyire a korábbi egyházellenes időszak miatt elmaradt keresztelések pótlása történhetett, tehát nem valamilyen átfogó kulturális változás vagy a keresztelkedés intézményének átalakulása állt a háttérben. – A rendszerváltáskor emelkedett a keresztelések száma, még a felnőtteké is. Ám azóta stagnál, évente 2400–2600 között mozog, amelyből a felnőttkeresztelések száma évente 500–600 közötti – erősítette meg a statisztikákat Kovács József, a katolikus Szeged–csanádi Egyházmegye általános helynöke.

A rendszerváltás óta a keresztelések száma apad, ugyanakkor a népesség is csökkent az említett időszakban – hangsúlyozta Huszár Nándor, a Kalocsa–kecskeméti Főegyházmegye hivatalának irodavezetője. A katolikus főegyházmegyében tavaly összesen valamivel kevesebb mint 2800 személy részesült a keresztség szentségében, ebből 7 éves kor felett majdnem 300-an keresztelkedtek meg, azaz kicsivel több mint egytizedük. – Pontos statisztikai adatunk nincs – sem országosan, sem egyházmegyei szinten –, de véleményem szerint a 90-es évek elején volt egy kis emelkedés, ám hamar beállt az a gyakorlat, hogy évről évre egyre kevesebben kérik gyermekük megkeresztelését – válaszolta lapunknak Beer Miklós váci katolikus püspök. Szerinte egyre kevesebb az olyan nagyszülő, akinek hatása van az unokákra. Szavait alátámasztják a Központi Statisztikai Hivatal adatai: míg 1930-ban lényegében értelmezhetetlen volt az, ha valaki nem tartozott vallási felekezethez, vagy nem akart e kérdésre válaszolni, addig 2011-ben előbbi kategóriába 1,8 millióan, míg a választ nem adók táborába 2,7 millióan tartoztak.

– Az általános iskolában néhányan pótlólag kérik a keresztelést, hogy elsőáldozó lehessen a gyerek – tette hozzá Beer Miklós püspök –, ha már az osztálytársai arra készülnek. Természetesen nagyon nagy a különbség városi, nagyvárosi és falusi környezet között. Falun még mindig nagyobb az arány. A cigányság körében szinte minden gyereket megkereszteltetnek. Ezzel együtt sajnálatosan folyamatosan csökken a keresztelések száma.

Korábban és napjainkban is a csecsemőkorban történő keresztelés a leggyakoribb. A keresztség szentségének hagyománytisztelete tehát jellemzően megmaradt. A megkereszteltek ráadásul jellemzően később is a plébániai közösségek tagjai lesznek – közölte Huszár Nándor. Kovács József tapasztalata alapján vannak, akik hagyományból kereszteltetik meg gyermekeiket, s vannak, akik hitből fakadóan. A felnőttek számára az előkészület kétéves; ők tudatosan vállalják a felkészülést, és nagy részük meg is marad a közösségben, hiszen nemcsak a hittant tanulják, hanem a keresztény életbe is bevezetést kapnak.

A Váci Egyházmegyében a rendszerváltás előtt szinte csak a gyermekkeresztelés volt gyakorlatban, a felnőttkeresztelkedés az utóbbi évtizedben növekszik fokozatosan. – Amióta újra megjelent az ősegyház életének gyakorlata, a hitjelöltek felkészítő intézménye, a katekumenátus, szinte minden egyházközségben rendszeresen készülnek felnőttkorúak a keresztségre – és ez a szám egyre emelkedik. Az ünnepélyes felnőttkeresztelés a húsvét éjszakai szertartás fontos része – magyarázta Beer Miklós. A püspök szerint is megmaradt a keresztség szentségének hagyománya, de átalakulóban van a kiszolgáltatásának időpontjára vonatkozó szemlélet. Régebben az a felfogás uralkodott, hogy a gyermeket minél hamarabb meg kell keresztelni, hogy Isten gyermekévé váljon, és ezáltal biztosítva legyen az üdvössége. A jelenkori szemléletben sokkal fontosabb a személyes hit (gyerekkeresztelés esetén a szülők vallásgyakorló, meggyőződéses hitvalló élete). – Mi inkább úgy gondoljuk, hogy mindenki Isten gyermeke, aki emberként megszületik, de az egyház közösségének a tagja csak a keresztségben lesz. Vagyis a hitben vállalt, Krisztus-követő életre, a keresztény életre való elköteleződés a keresztség értelme – magyarázta a Váci Egyházmegye vezetője.

A Magyarországi Református Egyház (többek között az éves jelentéseikben közzétett népmozgalmi adatok alapján) 1991-ben majdnem 25 ezer keresztelést végzett, 2000-ben már alig 17 ezret, 2004 óta egészen napjainkig évi 13-14 ezer körül ingadozik ez a szám – tájékoztatta lapunkat Hámori Ádám. A Dunántúli Református Egyházkerület hivatalvezetője ugyancsak azt közölte: az 1990-es évek elején jelentősen érezhető volt a keresztelések számának növekedése. Farkas Gergely szerint a csúcspont az évtized közepén volt, ezután kicsi, de évről évre nyomon követhető csökkenés tapasztalható egészen az ezredfordulóig, amikortól stagnálni látszik a megkeresztelt gyermekek száma. A felnőttkori keresztelések a 2000-es évektől növekedtek meg, az összes megkereszteltnek körülbelül 10 százaléka felnőttkorú.

A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata statisztikai munkacsoportjának 2010-es jelentése megállapította, hogy a keresztelések 1980-as évek elejére jellemző, 3000–3200 közötti száma a rendszerváltás körül rövid időre még az ötezret is megközelítette. Az ezredfordulóig azonban ugyanúgy visszaesett a 80-as évek szintjére, mint a többi felekezetnél, és azóta is ekörül mozog. Az adatsorok tehát első ránézésre határozott csökkenést mutatnak. Közelebbről megvizsgálva látható, hogy a rendszerváltó évek kiugróan magas keresztelési boomja, majd egy tízéves csökkenő trend után az elmúlt évtizedekre inkább a stagnálás a jellemző.

Ennél izgalmasabb, ha a keresztelési számadatokat az évenkénti születési számokkal hasonlítjuk össze. Fontos azonban megjegyezni, hogy az összesített statisztikákban nem minden esetben van lehetőség a gyermek- és felnőttkeresztelés megkülönböztetésére, valamint hogy az összevetésben némi pontatlanságot eredményez, hogy a keresztelésre általában nem a születéskor, hanem néhány hónapos korban kerül sor.

A Magyar Katolikus Egyházban – Révay Edit megállapítása szerint – a keresztelések száma 1990 és 2004 között láthatóan jelentősen és nagyobb arányban csökkent, mint az élveszületések száma. A katolikus keresztelések élveszületésekhez viszonyított arányának csökkenése ezután is folytatódott, a 2004-es 49 százalékról 2012-re 44 százalékra apadt.

A Magyarországi Református Egyházban az ismert statisztikák szerint az 1990-es 19,5 százalékos arány 17-18-ra csökkent az ezredfordulóig, majd újabb visszaeséssel 2010 után kevéssel 15 százalék fölött stabilizálódott. A Magyarországi Evangélikus Egyházban a 80-as évek elején az országban megszületett gyermekek 2–2,5 százalékát keresztelték meg, a rendszerváltás éveiben (1989–1992 körül) ez az arány majdnem elérte, olykor meg is haladta a 3,5 százalékot. Az azóta eltelt években az evangélikus keresztségben részesülők aránya a születések számához képest valamivel három százalék felett mozog, de csak a felnőttkeresztségben részesülőkkel együtt; nélkülük az arány valószínűleg a három évtizeddel ezelőtti értékre tehető.

Összességében tehát megállapítható, hogy a katolikusok esetében továbbra is a lassú csökkenés a meghatározó mind a nyers számokat, mind a népességhez viszonyított arányokat tekintve, míg a nagy protestáns felekezeteknél lassú csökkenésről különösen a rendszerváltás utáni évtizedben beszélhetünk, majd az ezredforduló utáni évtized második felére a stagnálás jellemző.

Bár megbízható statisztikai kimutatásaink nincsenek, a református gyülekezeti tapasztalatok azt mutatják, hogy a felnőttkeresztség inkább városi jellegzetesség, de a jelenség tömeges elterjedéséről, a gyermekkeresztség háttérbe szorulásáról egyelőre nincs szó. Csak az evangélikus egyházból ismerünk az ezredforduló utáni évekből részletes összegző statisztikákat. Ezek a gyermekkeresztségek arányát az összes keresztelésen belül csekély ingadozással 77-80 százalék körülire teszik, a vizsgált időszak végén (2008–2009 körül) kismértékű emelkedést megállapítva. Bár hosszú távú trendekről nem beszélhetünk, lehetséges, hogy a felnőttkeresztség terjedésének átmeneti lassulását mutatják az adatok.

Az európai értékvizsgálat (EVS) magyarországi adatfelvételei révén a 90-es évek elejétől nyomon követhetjük a vallási és kulturális értékek alakulását a társadalomban. A kutatás során azt is vizsgálták, hogy a válaszadó fontosnak tartja-e a vallási szertartást a különböző életfordulókhoz, köztük a születéshez kapcsolódóan. Hámori Ádám szerint a felnőtt népességet reprezentáló válaszadókra nézve elmondható, hogy a keresztelést fontosnak tartók aránya kismértékben folyamatosan csökkent: míg 1991-ben közel 79 százalék vélte úgy, hogy a keresztelés fontos, 1999-ben 75, 2008–2009-ben pedig csupán 73 tartotta ezt fontosnak.

Ha külön vizsgáljuk a magukat valamilyen felekezet tagjának vallók és a felekezeten kívüliek válaszait, láthatóvá válik, hogy különösen az utóbbiak révén következett be a változás: az első adatfelvételkor közülük még közel 60 százalék, az ezredfordulón három százalékkal kevesebb, hat évvel ezelőtt pedig már csak alig több mint felük mondta, hogy fontos számára a keresztelés. A felekezethez tartozók között – ők a társadalom 55-58 százalékát adták különben az EVS szerint – mindvégig 90 százalék körül volt a keresztelést fontosnak tartók aránya. Vagyis aki gyakorolja hitét, nagy valószínűséggel meg is keresztelteti gyermekét.

Érdekes, de a Dunántúlon figyelembe kell venni a lakóhely-változási folyamatokat is: akik egy kistelepülési református gyülekezetben lettek megkeresztelve, könnyen lehet, hogy már máshol konfirmálnak, kötnek egyházi esküvőt. Míg a kistelepülésekről az elvándorlást tapasztaljuk, a városi gyülekezetekben pedig azt a jelenséget, hogy olyanok jelennek meg és épülnek be közösségeinkbe, akik kistelepüléseinkről, de adott esetben az ország másik feléről települtek át – mutatott rá Farkas Gergely.

Megbízható statisztikák és kutatási eredmények híján csak óvatosan lehet feltételezni, hogy akik megkeresztelkednek vagy gyermeküket megkereszteltetik, a későbbiek során is a gyülekezet tagjai maradnak – vélekedett Hámori Ádám. A gyermekek esetében nyilván a családi háttér vallásossága és gyülekezeti kötődése döntő abból a szempontból, hogy ők később részt vesznek-e hitoktatáson, istentiszteleteken vagy más közösségi, hitéleti alkalmakon. Önmagában a keresztelés tehát szociológiai szempontból nem annyira oka vagy előzménye a későbbi tagságnak, mint inkább következménye vagy lehetséges mutatója a család meglévő gyülekezeti, felekezeti kötődésének.

A protestáns egyházak gyakorlatában közvetett mutatója lehet a későbbi gyülekezeti tagságnak a konfirmálók száma, illetve aránya. Ha a 13-14 éves kor körül sorra kerülő, a gyülekezeti tagság előfeltételének számító szertartásban részt vevők számát a református egyházban megkereszteltek számához viszonyítjuk, a 90-es évek elején református keresztségben részesültek 40-43 százaléka, az évtized második felében megkeresztelteknek már körülbelül a fele konfirmált 13-14 évvel később. Az egyházhoz kötődés kismértékű erősödéséről van tehát szó. A korábbi évek adatai alapján a megkeresztelt gyermekek kétharmada konfirmál, és a konfirmáltak fele kér egyházi esküvőt – informál Farkas Gergely is. Az evangélikus egyház esetében a konfirmációk száma az ezredforduló utáni években gyorsabban csökkent, így itt inkább gyengülő kötődés látható. A református és evangélikus gyermekek egy nehezen meghatározható aránya pedig „kikonfirmál”, vagyis a konfirmációs oktatás és fogadalomtétel után évekig-évtizedekig vagy talán soha többé nem megy el templomba.

A Dunántúli Református Egyházkerület hivatalvezetőjétől azt is megtudtuk: a mindennapi gyülekezeti élet mellett a következő lépcső, ahol megjelennek a megkereszteltek, a hitoktatás. A kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatás révén jobban előkerülnek, akik esetleg addig nem voltak részesei a gyülekezeti közösségnek – erről ugyanakkor még statisztikailag mérhető adataik nincsenek, hiszen a rendszer egy éve működik, így hosszú távú tendenciákat még nem tudtak megállapítani.