Gyorsforgalmi út: új kategóriát vezetne be az NFM

Bővítené a gyorsforgalmi utak típusait a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

MTI
2015. 08. 27. 14:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tasó László ismertette: az M gyorsút kétszer két sávos, fizikai elválasztással rendelkező, leállósáv nélküli gyorsforgalmi út lesz, amelyen lehet szintbeli kereszteződés, körforgalom és a települések közelében jelzőlámpás irányítás.

A tervek szerint 2020-ig 515 kilométer gyorsforgalmi utat építenek Magyarországon. Az új uniós támogatási időszakban 2020-ig mintegy 465 milliárd forint áll rendelkezésre közútfejlesztésre, ehhez a kabinet saját forrásból legalább nettó 750 milliárd forintot tesz hozzá, hogy a fejlesztések kellő mértékben valósuljanak meg – mondta az államtitkár.

Erre azért is szükség van az államtitkár szerint, mert az előző uniós támogatási időszakban – amikor a mostaninál lényegesen több, mintegy 800 milliárd forint állt rendelkezésre közútfejlesztésre – a 2010 előtti kormányok által kötött előnytelen ppp-, azaz a köz- és magánszféra partnerségére épülő konstrukciók miatt 100 milliárd forintot is meghaladó éves szintű kiadást örökölt a kormány 2037-ig. Tasó László elmondta: az év végére összesen 500 milliárd forint összegű kiírás jelenik meg a magyar piacon összesen 220 kilométer útszakaszra. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szeptemberben kiírja azokat a közbeszerzéseket, amelyek építésre vonatkoznak, valamint november–december hónapban is számos beruházás kerül építési szakaszba – tette hozzá.

Tasó László szólt arról is, hogy az M1-es autópálya kétszer három sávosra bővítését az út forgalmi viszonyai indokolják. A bővítéshez a „Juncker-csomagból” szeretnének forrásokat szerezni, de ha nem sikerül, azt is meg kell gondolni, hogy hazai forrásból finanszírozzák a beruházást – jegyezte meg.

Az államtitkár felidézte: 2010 óta mintegy 800 kilométer kerékpárút épült Magyarországon. Az augusztus végéig nyitva álló határidőig eddig beérkezett pályázatokkal összesen 7,5 milliárd forintot tudnak felhasználni kerékpárút építésére még idén. Az év végére meg fogja haladni a 10 milliárd forintot a kerékpárutakra fordított összeg – mondta.

Tasó László kérdésre közölte, hogy M gyorsút lehet egyebek mellett az M44-es, továbbá az Eger és a Kaposvár bekötését biztosító út, de felülvizsgálják a jelenlegi terveket is, hol van lehetőség a bevezetésére. Kitért arra is, hogy az M4-es Üllő és Cegléd közötti 48 kilométeres szakaszán a kormány döntése értelmében csökkentett műszaki tartalmú gyorsforgalmi út fog megépülni. Egyértelmű cél 2018-ig Szolnok bekötése – jelentette ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.