Ilyen falu nincs is: 550 fő – 24 térfigyelő kamera

Az 1984 senkinek nem jut eszébe, a sorozatos betörések, az ellopott kutyaól, hús vagy kazán már annál inkább.

Mátyás király feje, számtalan oklevél és kupa között, valamint Birján címere alatt egy számítógép bújik meg a Baranya megyei település faluházának fülledt levegőjű tetőterében. A gép ottjártunkkor is be volt kapcsolva, képernyője tizenkilencre volt osztva. A gépet az egyik dolgozó, Nagy Józsefné mutatta meg nekünk, majd egyszer csak felkiáltott: na, megjött a férjem. És valóban az egyik kis négyzeten azt látjuk, hogy beáll egy kisteherautó a faluház elé. Amint kinevettük magunkat, már halljuk is, ahogy fékez a kocsi.

Birján egyébként egy ötszázötven fős falu, július utolsó napja óta pedig tizenkilenc térfigyelő kamerája is van, ezek felvételeit néztük meg. További öt kamerának pedig már megvan a helye, csak még nem rögzítették őket. Hétköznap délelőtti ottjártunkkor amúgy nem volt sok látnivaló, a településen nem volt nagy mozgás, ami érthető is: a már-már burgenlandi utcaképpel bíró községben javarészt a közeli Pécsről kiköltözöttek élnek, és az általánossá vált 21. századi magyar viszonyokkal ellentétben nem csak idősek élnek itt. Ennek megfelelően a település – ugyancsak formabontó módon – valamivel több mint tíz év alatt közel duplájára hízott. Területében és lélekszámában egyaránt.

Teljes az idill, igazi sikersztori. De akkor minek ez a rengeteg kamera? A választ, miszerint a közbiztonság miatt, már Novreczky Jánostól, szerkesztőségi autónk anyósüléséről halljuk. Birján polgármestere ugyanis körbevezetett minket a faluban, hogy megmutassa, mit kell megvédeniük a kamerákkal, másrészt, hogy miért teszik ez. Előbbit sokkal jobban szereti hangsúlyozni a polgármester, aki láthatóan büszke a fejlődésre, amelyet megválasztása, vagy ahogy ő fogalmaz: „hatalomátvétele” óta és „kormányzása” alatt elért. Mind a növényekkel beültetett és térkővel körbeépített buszfordulót, mind az országzászlót, mind az első világháborús emlékművet, mind a templom előtti színpadot úgy mutatja be, sok városban nincs ilyen, mint minálunk, Birjánban.

A takaros falu bemutatása közben Novreczky néha tesz egy-egy elmarasztaló megjegyzést, körülbelül mint egy fociedző a kihagyott helyzeteknél: hát igen, itt egy kaszálás jó lenne már. Vagy: no, hát ez a ház éppen nem illik az utcaképbe, de dolgozunk. És közben néha kihajol az ablakon, hogy az oszlopokra szerelt kamerákat mutassa. Na de egy ilyen mintafaluban ki szokott egyáltalán lopni, tesszük fel a kérdést, mire jön is a gyors válasz. Feltételezhetően azok, akik a földutakon jönnek be hozzánk, ki tudja, honnan, panaszkodik Novreczky. Hozzá is teszi, hogy gondolkozik egy következő, hasonlóan drasztikus megoldáson: ha a jogszabályok lehetővé teszik, akkor a Birjánba vezető földutakat sorompóval zárná le.

A falu egyetlen kocsmájában (ami egyébként az egyetlen itteni bolt is) leülünk egy kávéra. A diszkógömbbel díszített teraszt két plakát is színesíti: az egyik a második birjáni nemzeti töltött paprika fesztivált hirdeti, a másik arra figyelmeztet, hogy a helység be van kamerázva. Novreczky ide ülve meséli el, hogy több sikertelen pályázat után szavazta meg a testület, hogy száz százalékos önerőből veszi meg a kamerákat, amelyek végül is ötmillió forintba kerültek. A felvételeket tíz, adatvédelmi szempontból szigorúan felkészített ember nézheti majd meg. A faluvezető lemondóan beszélt a rendőri jelenlétről: szerinte a napközben néha megjelenő körzeti megbízott kevés.

Hogy mennyire, azt egy indulatosan ismertetett adatsorral támasztja alá: évente húsz lopás volt Birjánban, vittek mindent, amit találtak – húst, készpénzt, fűnyírót, kutyaólat, kútkávát, kerítést, kazánt. Még a polgármesterhez is betörtek. Fájlalja, hogy a nagyapja százéves kovácskészlete valószínűleg az ócskavastelepen végzi majd. A közbiztonság azonban nem csak a nyilvánvaló anyagi szempontok miatt lényeges. Novreczky Egyed Ákost idézve megjegyzi, hogy lélektani hatása van annak, ha egy település 500 fős lélekszám alá megy. Ráadásul – folytatja a polgármester – Baranya megyét különösen sújtja az elvándorlás: Ausztria nincs is olyan messze, a sváb gyerekek pedig már a nyelvet is beszélik. Abban bízik ezért, hogy rövid idő alatt éreztetik majd a hatásukat a kamerák, ugyan szíve szerint még húszat feltetetne, egyrészt, hogy lefedje a teljes falut, másrészt, hogy jól megijessze a betörőket.

Na de mit szólnak ehhez a birjániak, pontosabban a kocsmába járó birjániak? – kérdezzük már a söröző pultjánál. A csaposhölgy ezt nem tudja, ő inkább a boltban szokott lenni napközben, a két kasszát egy ajtó választja el egymástól. De azt megmutatja, hogy annak az öt kamerának köszönhetően, amelynek monitora a pénztárgép felett van, ő bizony mindent lát, ami a két üzletben történik. Ez pedig jó, nem? – kérdezi nyitott rózsaszín ingében egy Öcsinek szólított férfi, miközben vörös nagyfröccse után nyúl. A polgármesterrel ellentétben ő helybéli drogos fiatalokat említ a kamerákat szükségessé tevő körülményként. És Öcsi nemcsak betörésekről, hanem „öregasszonyok popónrúgásáról” is magyaráz. Ezért aztán örül a kameráknak, mert azok nem sértenek semmilyen személyiségi jogot. „Hát nem a fürdőszobámat mutatják!” – jegyzi meg, majd belehúz a borába.

Egy kis tálban babot visz át a szomszédjához Gáspár Ferencné Jolán, Birján helyettes ápolónője. Neki sem volt ellenérzése az új húzás miatt, tőle a kutyaólat vitték el. Meg még egy gázpalackot is – teszi hozzá. Munkája miatt sok öreggel tartja a kapcsolatot, ők is helyeselték az ötmilliós ötletet. Az egyetlen megszólalónk, aki felveti, hogy problémák is lehetnek a térfigyelővel, az egy az országzászlónál gazoló közmunkás. Antalfi József ugyanis pletykaszinten hallott róla, hogy van udvar, ahová belát a kamera. De ezt leszámítva elismeri, hogy jó ötlet volt, amire régóta vártak, mert ahogy fogalmaz, „feltehetően helyi forrásokra támaszkodva, más településekről érkező kivitelezők lassan már mindenhova betörtek”.

Hazafelé hajtva vesszük észre, hogy a faluba belépve mindjárt a birjáni üdvözlőtábla után már az első oszlopon, a muskátlik felett van egy térfigyelő kamera. Alighanem ideje lesz hozzászoknunk, hogy a 21. századi magyar falunak ez a látvány ugyanolyan integráns része lesz, mint mondjuk a templomtornyok mellett magasodó átjátszótornyok, a gólyafészkek vagy a májusfák.