Ilyen falu nincs is: 550 fő – 24 térfigyelő kamera

Az 1984 senkinek nem jut eszébe, a sorozatos betörések, az ellopott kutyaól, hús vagy kazán már annál inkább.

A falu egyetlen kocsmájában (ami egyébként az egyetlen itteni bolt is) leülünk egy kávéra. A diszkógömbbel díszített teraszt két plakát is színesíti: az egyik a második birjáni nemzeti töltött paprika fesztivált hirdeti, a másik arra figyelmeztet, hogy a helység be van kamerázva. Novreczky ide ülve meséli el, hogy több sikertelen pályázat után szavazta meg a testület, hogy száz százalékos önerőből veszi meg a kamerákat, amelyek végül is ötmillió forintba kerültek. A felvételeket tíz, adatvédelmi szempontból szigorúan felkészített ember nézheti majd meg. A faluvezető lemondóan beszélt a rendőri jelenlétről: szerinte a napközben néha megjelenő körzeti megbízott kevés.

Hogy mennyire, azt egy indulatosan ismertetett adatsorral támasztja alá: évente húsz lopás volt Birjánban, vittek mindent, amit találtak – húst, készpénzt, fűnyírót, kutyaólat, kútkávát, kerítést, kazánt. Még a polgármesterhez is betörtek. Fájlalja, hogy a nagyapja százéves kovácskészlete valószínűleg az ócskavastelepen végzi majd. A közbiztonság azonban nem csak a nyilvánvaló anyagi szempontok miatt lényeges. Novreczky Egyed Ákost idézve megjegyzi, hogy lélektani hatása van annak, ha egy település 500 fős lélekszám alá megy. Ráadásul – folytatja a polgármester – Baranya megyét különösen sújtja az elvándorlás: Ausztria nincs is olyan messze, a sváb gyerekek pedig már a nyelvet is beszélik. Abban bízik ezért, hogy rövid idő alatt éreztetik majd a hatásukat a kamerák, ugyan szíve szerint még húszat feltetetne, egyrészt, hogy lefedje a teljes falut, másrészt, hogy jól megijessze a betörőket.

Na de mit szólnak ehhez a birjániak, pontosabban a kocsmába járó birjániak? – kérdezzük már a söröző pultjánál. A csaposhölgy ezt nem tudja, ő inkább a boltban szokott lenni napközben, a két kasszát egy ajtó választja el egymástól. De azt megmutatja, hogy annak az öt kamerának köszönhetően, amelynek monitora a pénztárgép felett van, ő bizony mindent lát, ami a két üzletben történik. Ez pedig jó, nem? – kérdezi nyitott rózsaszín ingében egy Öcsinek szólított férfi, miközben vörös nagyfröccse után nyúl. A polgármesterrel ellentétben ő helybéli drogos fiatalokat említ a kamerákat szükségessé tevő körülményként. És Öcsi nemcsak betörésekről, hanem „öregasszonyok popónrúgásáról” is magyaráz. Ezért aztán örül a kameráknak, mert azok nem sértenek semmilyen személyiségi jogot. „Hát nem a fürdőszobámat mutatják!” – jegyzi meg, majd belehúz a borába.

Egy kis tálban babot visz át a szomszédjához Gáspár Ferencné Jolán, Birján helyettes ápolónője. Neki sem volt ellenérzése az új húzás miatt, tőle a kutyaólat vitték el. Meg még egy gázpalackot is – teszi hozzá. Munkája miatt sok öreggel tartja a kapcsolatot, ők is helyeselték az ötmilliós ötletet. Az egyetlen megszólalónk, aki felveti, hogy problémák is lehetnek a térfigyelővel, az egy az országzászlónál gazoló közmunkás. Antalfi József ugyanis pletykaszinten hallott róla, hogy van udvar, ahová belát a kamera. De ezt leszámítva elismeri, hogy jó ötlet volt, amire régóta vártak, mert ahogy fogalmaz, „feltehetően helyi forrásokra támaszkodva, más településekről érkező kivitelezők lassan már mindenhova betörtek”.

Hazafelé hajtva vesszük észre, hogy a faluba belépve mindjárt a birjáni üdvözlőtábla után már az első oszlopon, a muskátlik felett van egy térfigyelő kamera. Alighanem ideje lesz hozzászoknunk, hogy a 21. századi magyar falunak ez a látvány ugyanolyan integráns része lesz, mint mondjuk a templomtornyok mellett magasodó átjátszótornyok, a gólyafészkek vagy a májusfák.