Mi lesz a hazánkba jött négyezer gyerekmenekülttel?

„Félő, hogy a közbeszéd stigmatizálni kezdi őket, pedig olyanok, mint magyar társaik, csak nagyobb zsákot cipelnek a hátukon.”

Azt a tényt, miszerint ezek a gyerekek voltaképpen semmiben nem különböznek magyar társaiktól, igazolja a szakértő véleménye szerint az az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány által május közepén végzett kérdőív is, melynek során 12–17 éves menekülteket kérdeztek arról, hogy milyen gyermekjogok fontosak a számukra, és szerintük hol jó és hol rossz élni. A válaszadók alapvetően ugyanolyan szükségleteket fogalmaztak meg, mint bármely gyerek a világon. Többségük szerint az a gyerekbarát település, ahol nincsen háború, nincsenek fegyveres emberek, és erőszak sem, meghallgatják viszont a véleményüket, és ahol tanulni is lehet.

Mint azt az UNICEF munkatársa elmondta: a menekült gyerekeknek pontosan olyan jogaik vannak, mint a befogadó ország gyerekeinek, rájuk ugyanúgy érvényes a gyermekjogi egyezmény 3. cikke, amely kimondja, hogy a gyereket érintő valamennyi döntés során a kiskorú mindenek felett álló (legfőbb) érdekét kell figyelembe venni. Lux szerint bár ez talán megfoghatatlannak tűnik, de a menekültügyi eljárás során – amikor is feltérképezik a gyerek családi kapcsolatait, hogy ennek függvényében válasszák ki a számára legmegfelelőbb elhelyezést és ellátást – elengedhetetlenül fontos mégis figyelembe venni. Ez a feltérképezés azonban korántsem olyan egyszerű: a szakértő szerint bizalmi viszonyt feltételez, nem mindegy, ki, hogyan és mikor kérdezi a gyermekeket a körülményeiről, és arról, mit élt át.

Lux úgy véli, arra kell törekedni, hogy a gyerekekkel kapcsolatba kerülő felnőtt és a rendeltetésétől fogva idegen, a gyermekjogi igazgató szerint nemcsak a gyermekekben, de a felnőttekben is sokszor félelmet keltő hatóság segítő szándékkal járjon el. Így kialakulhat az a támogató légkör, amelyben a gyermek segítséget mer kérni. Az UNICEF munkatársa szerint szem előtt kell tartani, hogy a menekült gyerekek olyan országokból jönnek nagyon komoly traumákat elszenvedve, ahová senkinek nem ajánlják az odautat, ráadásul nagyon bizonytalan a további sorsuk is.

A támogató légkör kialakításáért küzdenek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szociális munkás és pszichológus munkatársai is, akik heti rendszerességgel látogatnak el a vámosszabadi és a bicskei táborba, hogy pszichoszociális segítséget nyújtsanak a gyerekmenekülteknek. Fontosnak tartjuk, hogy a frusztráló helyzet alól mentesüljenek a borzalmasan nehéz utat megtett gyerekek – mondta az MNO-nak Senkár Éva, a szervezet pszichológus munkatársa. Sajnos arra nincs mód, hogy nehéz helyzetük feldolgozásában hosszú távon segítsük őket, egyrészt a nyelvi akadályok, másrészt amiatt, hogy ezek a gyerekek és családok 3-5 nap után továbbállnak – tette hozzá.

A pszichológus szerint így az a cél, hogy olyan emlékezetesebb élményeket – legyen az közös játék, sport, kézműves foglalkozás – adjanak a gyerekeknek, amivel jelentősen csökkenthető a stressz. Mivel ezekben a táborokban minden korosztály megfordul, a csecsemőtől egészen a 18 évesig, próbálják szélesebbre venni a foglalkozások tárházát. Senkár szerint a személyes figyelem és odafigyelés a legfontosabb, ez az, ami pozitív élményt adhat a megterhelő környezetben. Úgy véli, a gyerekek bevonása a közös tevékenységbe ezalatt a rövid, átmeneti időszak alatt többet segít, mint a személyes történetekről való beszélgetés révén a traumás emlékek felidézése.

Más a helyzet viszont azokkal a gyerekekkel, akik kísérő nélkül, szüleiket elvesztve érkeznek, nekik mindenképpen szükségük van mélyrehatóbb pszichoszociális segítségre, aminek viszont meg kell teremteni az alapjait. Senkár szerint ehhez elengedhetetlen, hogy a gyermek megnyíljon, és faggatás nélkül ő maga kezdjen el mesélni. Ezt elérni viszont nem egyszerű, egyrészt a nyelvi akadály miatt, másrészt azért sem, mert a gyerekek további sorsa is bizonytalan, ami még több stresszt szül. Ezért is fontos, hogy minél hamarabb stabilizálódjon a kiskorúak helyzete – tette hozzá a pszichológus.

Senkár Éva az eddigi foglalkozásokat értékelve elmondta: a gyerekeket könnyen be tudták vonni a játékba, és a szülők is örömmel vették a segítségnyújtást, egy időre fellélegeztek. A táborokban egyébként nagyon kevés az olyan eszköz, amivel a gyerekek le tudják foglalni magukat, ráadásul a munkatársak is nagyon leterheltek, kétszer annyi emberrel kell foglalkozniuk, mint amit a kapacitás megenged.