Vár még teendő a sikeresen felvételiző gólyákra tanévkezdés előtt, több egyetemen ugyanis e hét végéig lehet jelentkezni a kollégiumokba. A legjobb felszereltségű és fekvésű szobákért most is nagy harc folyik, hisz fiatalok tízezrei igyekeznek szállást találni maguknak néhány hét leforgása alatt.
A Miskolci Egyetemen havi kilencezer forint a legolcsóbb szoba, de az itt lakóknak közös konyhán és vizesblokkon kell osztozkodniuk. Picivel drágábban, 11 ezer forintért viszont elérhetők a komfortosabb, 2x2 ágyas apartmanok is, de nem mindegy, hogy a hallgató milyen finanszírozású képzésre jár: az önköltségen tanulóknak a közös vécés verzió esetén is 14 800 forintot kell fizetniük. A legjobb felszereltségű apartmanokért pedig 21 800-at kérnek el a fizetős diákoktól, míg ugyanezt az ösztöndíjasok 16 ezerért megkapják.
Hasonló a helyzet a Műegyetemen is, ahol a havi térítési díj felszereltségtől függően 9-11 ezer forint az államilag támogatott hallgatóknak, ám az önköltséges hallgatóknak ugyanezért 21-23 ezer forintot kell kifizetniük.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem meghagyta a tavalyi árakat: az állami ösztöndíjas hallgatók nagyon olcsón, 9250 forintért vehetnek igénybe szálláshelyet, az önköltségesek viszont ennek többszörösét, 23 ezer forintot kell hogy fizessenek.
Rengeteg szálláslehetőség van a Debreceni Egyetemen, ahol 15 különböző helyszínen kínálnak szobát. A legolcsóbbak 12 ezer forintos havidíjért érhetők el, a felszereltebbek 14–20 ezer forintba kerülnek. Aki egyetlen szobatárssal szeretne közösködni, minimum 22 ezres kiadásra készüljön, aki pedig senkivel sem akar osztozkodni, annak 35 ezres díjat kell kifizetnie havonta az egyágyasért. A Pécsi Tudományegyetem viszonylag jó árakkal dolgozik: 13 különböző helyszínen kínálnak szállást, összesen akár ötezer diáknak. A szobák ára 12 és 18 ezer forint között mozog.
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolának ugyan nincs saját kollégiuma, de az együttműködéseiknek köszönhetően 14 helyszínen kínálnak szállást, amelyek ára havi 18 ezertől indul. A levelezősöknek napi 1580 forintos áron tudnak javasolni olyan szobákat, amelyeket akár egy-két éjszakára is ki lehet venni.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!