Unitárius szemmel az adventi időszakról

Jézust mint embert szeretnénk megismerni, és példaadásából meríteni – mondta Léta Sándor lelkész.

– A többi felekezethez hasonlóan gyújtanak gyertyát, állítanak karácsonyfát?
– Készítünk adventi koszorút, a négy adventi vasárnap során meggyújtjuk a gyertyákat, és sütünk mézeskalácsot. A többi keresztény felekezethez hasonlóan mi is feldíszítjük a fát, amely alá odatesszük az ajándékokat. Gyülekezetünk megajándékozza azokat az egyedülálló időseket is, akik még a templomba sem tudnak eljönni.

– Hány tagja van az unitárius gyülekezeteknek?
– A mi Bartók Béla gyülekezetünk 650 tagú, több mint hatoduk gyermek, vagyis gyarapodó egyházközség vagyunk. Az országban nagyjából 15-20 ezer unitárius lehet, bár a népszámlálási adatok alapján alig hétezren vallották magukat unitáriusnak. Erdélyben körülbelül hatvanezer hívőnk él.

– Hogyan élik meg a hívek, hogy a karácsonyi ünnepkört szinte teljesen kisajátította magának az üzleti világ?
– Nagyon zavaró volt látni, hogy alig múlt el a halottak napja, máris felkerültek a polcokra a Mikulás-csomagok, a karácsonyi ajándékok. Az Újtestamentumban a Példabeszédek könyvében ez áll: „A hosszú várakozás beteggé teszi a szívet, de a beteljesült kívánság az élet fája.” Ha sokáig várakozunk vásárolgatva, mire karácsonyhoz érünk, elfáradunk, telítődünk, lezajlik bennünk minden. Amikor egy hónapig csak ebben a bűvkörben élünk, mi újat tudna hozni az ünnep? Emlékszem, gyermekkoromban, bár a templomban advent idején gyújtottunk gyertyát, és tanultuk karácsonyi verseket, dalokat, ez nem azt jelentette, hogy az utcán úton-útfélen fények, reklámok hívják fel a figyelmet a karácsonyra – a szüleink is titokban vették meg az ajándékokat. Legbelül persze várakoztunk. Csak egy héttel az ünnep előtt kezdtünk ráhangolódni az ünnepre, ami azzal kezdődött, hogy takarítottunk a portán, a házban, hogy az ünnepet tisztán várjuk. Azt tanácsolom, ugyanezt tegyük lelkünkkel, az ember ilyentájt tisztítsa meg a gondolatait, és megnyugodva, megtisztulva várja az adventet; menjen át a szomszédjához, béküljön ki a haragosával.

– Meg lehet őrizni ebben a közegben a meghittséget?
– Nehéz kigyomlálni a fejekből a rosszat, vagy kivonni magunkat az üzleti befolyás alól, mert ha kilépünk az utcára, csak el kell mennünk vásárolni, ahol azonnal szembetalálkozunk az „ünneppel”. Próbáljuk elérni, hogy a karácsony teljesen „mentes” legyen, igyekszünk más lelkiállapotot teremtetni a hívekben.

– Manapság más, a terrorfenyegetettség is árnyékot vet az adventre. Mennyire igényelnek a hívek útmutatást kül- és belpolitikai kérdésekben?
– A médiából folyamatosan értesülnek a hírekről, így az istentiszteleteken nem hozom fel azokat, mert nem igénylik, elegük van. Itt, a mi vallási és szeretetközösségünkben egymással foglalkozunk.

– Miből gondolja, hogy a híveknek elegük van?
– Félszavakból, félmondatokból, legyintésekből gyorsan következtetni lehet erre. Ugyanakkor nem tapasztalok aggodalmat, mert az emberek tudják, hogy a migránsok nem bennünket akarnak elárasztani, látják, nem mi vagyunk a célország. Ezért azt gondolom, a mi híveinkben nincs félelem.

– Tud az egyház megnyugvást adni, hogy a háborgó lelkek advent idején képesek legyenek az elcsendesedésre?
– Mint lelkésznek nehéz úgy elvonatkoztatnom, hogy legalább egy pár gondolatba ne szőjem bele a világban történő eseményeket, hiszen a híreket mi is követjük. Nagyon nehéz kiszakadni ebből a földi, anyagi és érdekvilágból, és csak az evangéliumi lelki környezetben élni, prédikálni. A minap a sötétségről és a világosságról beszéltem, amelyben kiemeltem a dalai láma párizsi terrorcselekményeket követő gondolatait, mely szerint emberek okozták a tragédiát, amit embereknek is kell megoldani. Ne imádkozzunk Istenhez, mert több mint valószínű, hogy azt mondaná: oldjátok meg ti, én helyettetek nem tudom helyrehozni a hibáitokat. Vigyáznunk kell cselekedeteinkre. Kétségtelen, hogy nyugtalanító a helyzet, ezért nehéz a békességről, a szeretetről, Jézus példázataiból beszélni. Habár Jézus is a maihoz hasonló háborgó időben nyugtatta a lelkeket. Olyan családi közösséget próbálunk alkotni, amelyben a több helyről érkező emberek egymással szót értenek, ahol kiszakadhatnak a mindennapokból.