Ilyenkor minden elítélt hazagondol

A tékozló fiúról szólt a példabeszéd a veszprémi börtönben tartott misén.

Az ünnep a börtön falain belül speciális és mindig nehéz időszak, mert a fogvatartottak távol vannak szeretteiktől – mondja Németh Éva, a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka. Ilyenkor igyekeznek meghitté tenni a légkört, ünnepi kereteket biztosítani. Persze ne arra gondoljunk, hogy fényfüzérek díszítik a folyosókat, és mindenki békésen forralt bort kortyolgatva, sült gesztenyét csemegézve kvaterkázik.

A rácsok mögött csak apróságok változhatnak, a fegyelemnek, szigornak fent kell maradnia. Ám a börtönlakók életében sokat jelentenek a kézműves foglalkozások, amelyeken különböző tárgyakat, képeslapokat készíthetnek, amivel megajándékozhatják családjukat. Több tévénézést engedélyeznek az elítélteknek, akik közül páran karácsonyfát díszíthetnek, mézeskalácsot süthetnek.

Az étkezések során olyan ételeket szolgálnak fel, amelyek idézik az ünnepet. Így akár töltött káposzta vagy bejgli is kerül olykor az asztalra, néha szaloncukorral egészítik ki az étkezéseket. – Ilyentájt még a nem befelé fordulók is hazagondolnak. Ezért különösen oda kell figyelni a szuicid hajlamú rabokra, a börtönlelkész, a reintegrációs tiszt folyton beszélget az elítéltekkel, illetve ők is egymással. Ilyenkor kis csoportokban mondják el, otthon milyen karácsonyi szokásokat tartanak – magyarázza a börtönparancsnok.

December 22-én ünnepi műsort adtak elő a fogvatartottak, ekkor hirdették ki az idei Biblia-ismereti verseny helyezettjeit is. Néhányan magaviseletükkel kiérdemelték, hogy részt vegyenek az adventi szent misén és az azt követő beszélőn. Az ünnepi istentisztelet többéves hagyomány a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.

A felszentelt kápolnában női és férfi elítéltek, előzetesben lévők, családtagok egyaránt helyet foglalnak. A szentmisét Antal Ilona kántor orgonajátéka vezeti be, az eseményt maga a veszprémi érsek, Márfi Gyula celebrálja. A főegyházmegye vezetője emlékeztet rá, december 8-án az irgalmasság éve kezdődött. – Vizsgáljuk meg hát a lelkünket, valljuk meg bűneinket! – kéri az érsek.

A misén elítéltek rokonai a rabokkal együtt gyónják meg bűneiket. – Uram, irgalmazz, Krisztus kegyelmezz! – hangzik, amit az érsek könyörgése követ – az egyik rab kisfia tátott szájjal figyeli. – Fölkelek és útnak indulok, Atyám házába térek – csendül fel az ismert egyházi ének.

„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta” – idézi az érsek Lukács evangéliumából a tékozló fiú igéjét.

Elmagyarázza, hogy a példabeszédek tükröt tartanak elénk. A tékozló fiú nem volt engedelmes, kevés öröme telt az otthoni munkában. Sokszor mi is unjuk, von párhuzamot napjainkkal, és Balázs Fecó egy dalszövegét eleveníti fel: „Engedd, hogy a dolgok most nélkülünk változzanak”. – Pedig a munka és az emberekkel való kapcsolat sokat ad – figyelmeztet az érsek.

A tékozló fiú disznópásztor lett, az akkori értékrend leginkább megvetett munkáját végezte, még a moslékból sem kapott. Nem jó, ha az ember ujjat húz az atyjával, int óva a főpap. Hozzáfűzi: mindig akad probléma, és lesz, aki gyaláz bennünket, de ezt el kell tudni viselni, mert a munka, az emberi kapcsolatok rengeteg szépséget nyújtanak. Mindenért, ami jó, hálát kell adni Istennek, és ha hibázunk, tudjunk bocsánatot kérni, ebben áll a tékozló fiú nagysága, aki belátja bűnét. Mindannyian hibázunk, de sokszor nem valljuk be. A mai társadalom azért beteg, mert mindent megenged – kell a gyógyító szándék, és olykor a büntetés is. – Segítsen a Szentlélek abban, hogy méltók legyünk Isten irgalmára – könyörög az érsek, majd a szertartás végén egypercnyi néma csöndben ülnek a résztvevők.

„( ) Nincs éjjelem, nincs, és nappalom sincs,
csak e hajnali ég, csak e kék
Istenem, szeretsz-e,
Istenem, vezetsz-e,
Istenem, megversz-e még?” – szavalja el Márfi Gyula búcsúzóul Somlyó Zoltán A szűk könyök-uccán című versét, és megáldja az egybegyűlteket.

Az istentisztelet utáni karácsonyi beszélő a megszokott szigorú kereteket elhagyva egy ebédlőben, asztalok mellett folyhat. Óvári Mariann többszörös erőemelő-világbajnokot, Guinness-rekordert szakács fia és édesanyja látogatja meg, akikkel nagyon szoros a kapcsolata. Az egykori sportoló csalásért kapott két évet, az első karácsonyát tölti majd szerettei nélkül. – Nagyon rossz lesz, de nem csak nekem, a családnak is – mondja a nő, aki soha nem gondolta volna, hogy hitelügyletei börtönbe juttatják, de pár éve még a pénz motiválta, emlékszik. Hiába tért később jó útra, utolérte a végzet. A betlehemi műsorban Szűz Máriát alakította, egyébként is részt vesz minden programban; szeretteinek saját készítésű festményt ajándékoz, ami melegséggel tölti el. Zárkatársaival már elhatározták, hogy szenteste beszélgetni fognak, kinek hogy telt anno a karácsony a rácsokon túl. – A halászlét otthon mindig én készítettem – mondja a középkorú nő maga elé mormolva. – „Mindenki maradjon ember, minden körülmény között”, mondta még néhai édesapám, kár volt nem megfogadni intelmét – súgja, miközben könnyezni kezd.

A 21 éves Papp Márk súlyos testi sértés és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt kapott öt és fél évet, az egykori lakatostanuló már negyedik karácsonyát tölti bent. Ám a bezárva töltött ünnepet nem lehet megszokni: a börtön és az otthon ünnepe össze sem hasonlítható, ezért az elítélt csak arra törekszik, minél előbb legyen túl a karácsonyon. – Hiányzik a család, a nagymama rántott húsa – vágyakozik. Unokaöccsének és -húgának csokoládét küld, amit maga készítette dobozba csomagolt, nagyszüleinek, nagybátyjának, testvérének képeslapot készített. Márk bátyja, Dániel nagyon kötődik testvéréhez. Amikor a verekedés miatt börtönbe került, azonnal visszaköltözött a fővárosból Veszprémbe, hogy minél többet lehessen együtt öccsével. Minden beszélőre eljön, amint lehetősége nyílik rá, pénzt küld neki. A minőségellenőrként dolgozó fiatalember azt is elmondja: 14-15 évesen hagyták el a szülői házat, mert nem bírták tovább mostohaapjuk zsarnokoskodását. Azóta nem találkoztak szüleikkel. Közli, Márk igyekszik bent mindenben példát mutatni, hogy magaviseletével rászolgáljon olyan kedvezményekre, mint ez a beszélő. Ám a családot nem tudja pótolni semmilyen kedvezmény.