Kapok esetleg valami honoráriumot ezért a beszélgetésért? – kérdezi reszelős hangján a Heves megyei Kál kisebbségi önkormányzatának épülete előtt a fiai társaságában érkező Dezső. Most már van valami egzisztenciám, nem akarom, hogy leromboljam azzal, hogy mindent elmondok – teszi hozzá, majd megegyezünk, hogy csak a kereszt- és becenevét írjuk le, a fotón pedig nem mutatjuk az arcát.
A 43 éves férfi kitaposott sportcipőt visel, farmert, bőrdzsekit és egy citromsárga kapucnis pulóvert. Nehéz elképzelni róla, hogy nem is olyan régen még annyi pénze volt, hogy 50 ezer forint alatt nem volt hajlandó cipőt vásárolni. Nyugat-Európában dolgozott striciként, vagy a futtatók védőjeként, így naponta 1500 eurót keresett – megtehette, hogy megválogatta a lábbelijeit. Nagyot sóhajtva azonban mindjárt hozzá is fűzi, hogy a könnyen jött pénz könnyen el is megy. Nem a luxusruhák miatt apadt a tárcája, hanem a játékgépek és a kábítószer miatt.
Dezső ugyanis mindent kipróbált a marihuánától kezdve a heroinon át a dizájnerdrogokig.
Főleg az utóbbiról kérdezgetjük, mivel ezek a szerek úgy ellepték a szegénység sújtotta Északkelet-Magyarországot, hogy egyre nehezebben tudják felvenni velük a harcot az itt lakók. Dezső szomorúan bólogat, valóban ez az igazság, az oka pedig pofonegyszerű szerinte: ezek filléres drogok, ötszáz forintért bárki hozzájut egy cigarettához.
Beszélgetésünk alatt néha herbálnak nevezi ő is ezt a fajta kábítószert, noha pontosan tudja, hogy a növényekhez nem sok közük van az ilyen szereknek. Maga sem tudja pontosan, miből készülnek, de abban biztos, hogy egy Szlovákiából behozott növényvédő például kell hozzájuk, mert egy időben ő szállította ezeket az országba. Nem tartja elképzelhetetlennek, hogy akár helyben, a kis falvakban is előállítják a szereket, de valószínűbbnek tartja, hogy máshogy, sokkal egyszerűbben kerülnek Kálra is az általa már csak ördöginek nevezett anyagok. Budapest 120 kilométerre van innen, ez nem távolság – mondja megjegyezve még, hogy sok gyerek ingázik az iskola miatt, ott is könnyen hozzájutnak a „cigarettához”. Ők az igazi célcsoport Dezső szerint, de nem ritkák a harmincas, negyvenes korosztálybeli fogyasztók sem.
Dezső ugyan filléresnek nevezte ezeket a kábítószereket, de egyrészt annyira nem lehetnek olcsók, hogy gond nélkül elő lehessen teremteni rájuk a pénzt itt, ezen a lassan 25 éve válságrégiónak számító vidéken. Másrészt egy idő után egyre több szerre lesz szüksége a használóknak. A válasz egyszerű: vasazással, lopással lesz pénz rá. Ráadásul interjúalanyunk elmondása szerint megjelent egy meglehetősen szokatlan módszer is, amivel még elterjedtebbé válik a cucc: erőszakkal veszik rá a faluszélen csámborgókat, hogy szívjanak el egy cigarettát.
Abban nem tud egyezségre jutni Kökény Attilával, a káli cigány kisebbségi önkormányzat elnökével, hogy mennyien használnak dizájnerdrogokat a környékbeli falvakban. Dezső szerint ez az arány néha 70 százalék is lehet; még egy akkora településen sem tartja elképzelhetetlennek ezt, mint a 3500 fős Kál. Kökény Attila szerint viszont ez túlzás. Nincs köztük véleménykülönbség viszont abban, hogy az anyag terítéséhez valamiféle külső segítsége valószínűleg van a dílereknek; elvégre ahhoz nem nagy a falu, hogy mindenki ismerjen mindenkit – de erre a felvetésre csak sokat sejtetően mosolyognak, inkább nem is válaszolnak.
Egy dologban azonban megegyezik a véleményük: a településen az utóbbi években öt diszkó működött, de csak egyet zártak be amiatt, hogy csődbe ment. A többi négyre azért került lakat, mert a bekábítószerezett vendégek rendszeresen verekedtek, aminek mindig a kiérkező rendőrök vetettek véget.
A dizájnerdrogok egyik hatása valóban ez, az elszabaduló agresszió. Dezső a következőképpen írja le, hogyan kell elképzelni: tulajdonképpen idegrendszert cserél tőlük az ember. Aki ideges típus, az eltompul, aki nyugodt, azt felpörgeti. Ő például akkor szokott rájuk, amikor a heroinszurkálástól már fájt a karja, majd a fogai is hullani kezdtek. Ilyenkor, hatóanyagtól függően, néha csak húsz perc erejéig, de akár két órára is megfeledkezett egyre inkább súlyosbodó mindennapi problémáiról.
Utóbbiak akkor szaporodtak csak el igazán, amikor beteljesült Dezső gyermekkori álma. Keserédes mosollyal a szája sarkában mondja, kicsi korában arra vágyott, hogy börtönben megizmosodott, nagymenő cigányként mehessen végig a falun. Rövid hatásszünetet tart, aztán felemeli a hangját: „amilyen furfangos a mi Urunk, meg is adta nekem mindezt”.
Dezső ugyanis megtért, annak a szabadkeresztény gyülekezetnek lett a tagja, amelynek Szőcsi Lajos, a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat első embere a vezetője. Ő volt az egyik felszólaló azon a drogellenes fórumon, amit a faluban rendeztek a helyi cigány önkormányzattal közösen. Szőcsi Lajos egyetért Dezsővel abban, hogy földi törvényekkel nem lehet visszaszorítani a kábítószert, erre szerinte csak az isteni törvények, parancsolatok képesek, illetve az a belső késztetés, amit Dezső csak úgy emleget: Kálban ébredés történt. Ennek tudja be Szőcsi azt, hogy a településen jelentősen visszaesett a szerhasználat, de a számokat firtató kérdésünkre nem tud pontos választ adni ő sem, mondván, nem ülnek ott minden háztartásban. Mert a drog telefonon vagy az interneten keresztül akár házhoz is rendelhető.
A cigányok felháborítónak nevezték a szerhasználatot – mondja Szőcsi Lajos a fórum tanulságairól. Ugyanakkor hozzáteszi, nem kifejezetten roma problémáról van szó. Úgy látja, hogy a cigányok előbb nyílnak meg és kérnek segítséget ebben a kérdésben, mint a többségi társadalom tagjai. Bár meglepőnek tűnhet, hogy megyei cigány vezetőként mondja, de véleménye szerint az élet más területéhez hasonlatosan a cigány kisebbségi önkormányzat rendszere e területen csődöt mondott. Csodálkozásunkat látva hozzáteszi, hogy a kis falvak roma önkormányzatai pont annyi pénzt kapnak, ami nem elég semmire. „Maximum egy rendezvényt lehet tartani belőlük, az meg mit old meg?” – érzékelteti a problémát. Szőcsi Lajos szerint akár az is jobb volna, ha a kisebbségi önkormányzatok nem kapnának támogatást, viszont az így felszabadult forrásokat integrációra, felzárkóztatásra fordítanák. Hozzáteszi: szeretné, ha Balog Zoltán, a humán tárca vezetője ezt úgy venné tőle, mint egy lelkészkolléga üzenetét.
Beszélgetésünk végén megint Dezső veszi át a szót; még csak annyit szeretne elmondani, hogy régen azért volt Tubás a beceneve, mert ő is ugyanolyan hangolhatatlan volt, mint hangszerként a tuba. Elvárta, hogy mindenki hozzá igazodjon.
Dezsőt ugyan ma is régi életében kapott becenevén szólítják, de mikor megkérjük, hogy mutassa meg a tetoválásait – állítólag beborítják az egész testét –, akkor csak egyet enged megnézni: azt a szárnyas keresztet, amit a tarkójára csináltatott – a megtérésekor.
