„ és ő volt Magyarország miniszterelnöke a forradalom alatt, akit a szovjet hadsereg segítségével visszatért kommunista vezetés kivégeztetett” – hallottam az idegenvezető szövegét, amikor a Kossuth tér felől átszlalomoztam egy népes, ötven-hatvan fős turistacsoporton a jelképes kis híd tetejéről nézelődő Nagy Imre szobránál. A Munkáspárt április 4-i eseményére siettem éppen a Szabadság térre – ők ugyanis évről évre kitartóan megemlékeznek Budapest 1945-ös szovjet „felszabadításáról”.
Az egykori MSZMP kisebbik utódpártjának fonnyadó népszerűségét a rendezvény léptéke is jól mutatta: nem voltak érzékelhetően többen a megemlékezők, mint a már említett bámészkodó csoport, így vörös zászlóik, és a két kis hangszóróból szóló munkásmozgalmi dalok híján talán el is vesztek volna a tér pezsgő turistaforgatagában. Megkülönböztető jelzésből nem volt hiány: a társaság negyven százaléka vérvörös inget viselt – egy úriember efféle felszerelés híján megelégedett egy piros OTP Junioros reklámpólóval is –, ki öltönnyel, ki anélkül.
Volt néhány kisebb transzparens, jó pár vörös zászló és két magyar trikolór is, persze a burzsoá-koronás címer nélkül. De az öregecskedő kommunisták enélkül is kiríttak a sétálgatók közül: a hetven év körüli átlagéletkorú többség mellett az ifjúságot mindössze két hipszteres öltözetű, és néhány kopottasabb ruhájú fiatal férfi, egy fotózással foglalatoskodó lány és egy orosz kadétegyenruhába bújtatott fiúcska képviselte.
Utóbbiról a mellette álló hölgytől annyit sikerült megtudnom, hogy ők oroszok, a srác az ő fia, de mivel az ő angoltudása éppolyan kiművelt volt, mint az én oroszom, így ennyiben maradtunk. A hölgy széles mosollyal köszönte meg a fiúhoz oda-odalépő öregek bókjait, és türelmesen végighallgatta még azt a hiányos fogazatú öregurat is, aki vaslogikával magyarázta meg, mit is keres ott: tudniillik, ő két nappal született a szovjet felszabadítás előtt, ezért itt a helye.
Aztán lassan kezdetét vette a megemlékezés. A levezető úriember, aki nem mutatkozott be, deklarálta a tisztelt emlékezőknek és kedves elvtársaknak: azért vannak ma itt, a „szovjet hősök emlékművénél, hogy lerójuk kegyeletünket azért, hogy 1945. április 4-én Magyarország területéről kiűzték a fasiszta náci hadsereget”. Kérésére a jelenlévők meghallgatták a himnuszt – ketten, ha énekelték –, majd Fehérvári Zsolt mondta el Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét, gyér taps volt jutalma.
Majd jött a főattrakció, Benyovszky Gábor, a Munkáspárt központi bizottságának tagja beszélt, ő is köszöntötte az elvtársakat: mint mondta, az emlékmű homlokzatán látható felirat, miszerint „dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek”, ezért a mai nap a felszabadulás ünnepe, erről már 1945. április 23-án döntött az Ideiglenes Nemzeti Kormány – mondta, külön nem kitérve a jelen volt megszálló szovjet hadsereg esetleges ráhatására.
Szidta egy sort a Horthy-érát, amely „a nyilas hungarista fasisztáknak” átjátszotta az országot, amelynek a „megsebzett Szovjetunió” hozta el a szabadságot, mint mondta, rettenetes áldozatok árán. De az emlékmű szélsőséges támadások célpontjában áll, mondta Benyovszky, aki szerint Magyarország nem teljesítette az 1947-ben aláírt párizsi békeszerződésben foglaltakat, mert engedi ellenséges nemzetekkel szembeni „ellenséges, ideértve: revizionista propagandát folytató” szervezetek működését.
A háborúk a határainkon vannak – tett egy kis külpolitikai kitérőt – mondván: a velünk határos Ukrajnában „kettő egész tized millió ember él”, akik nem akarnak Porosenko „nacionalista, fasiszta” rendszerében élni, ahol az ukrán kormány a dolgozó tömegeket fosztják meg jogaiktól, teszik mindezt, mint felsorolta, a magyar kormány, az USA és az EU háttértámogatásával. Emellett a szíriai polgárháborút is felemlegette; itt is Magyarország, az EU, az USA és a NATO együttes támogatásukkal kirobbantották a felkelést, ezért a terroristák már Magyarországot is fenyegetik, nem beszélve a menekülthullámról. A békét az szolgálná, ha a Benyovszky által az imént felsorolt szuperhatalmak befejeznék a háborút – mondta, némi logikai bakugrással hozzátéve: a múlt és a jelen egybefonódik az itt álló emlékműnél, ezért hajtsunk fejet a szovjet hősök előtt.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy oda- és visszautam során is megkérdeztem két-három embert mindenféle korosztályból, tudják-e, minek az évfordulója van április 4-én.
„Hogyne. Az úgynevezett szovjet felszabadítás csodás ünnepe. Balra át, zászlónak tisztelegj” – mondta ironikus mosollyal egy negyvenes férfi. Ő volt a legfiatalabb, aki tudta a helyes választ.
Ezután megkoszorúzták az emlékművet; kicsit komikus volt, ahogy a gyenge hangszórókból szóló patetikus zenét előbb egy régi Nokia-csengőhang, később pedig két öleb marakodásának zajai nyomták el. A Munkáspárt nevében egyébként Thürmer Gyula pártelnök, Bencsik Mihály megyei elnök és Benyovszky helyezte el a koszorút, de koszorúztak az orosz és a belorusz nagykövetség főtanácsosai, és az édesanyja társaságában szabályos díszlépésekben menetelő orosz kadétruhás fiú – ekkor derült ki, hogy az anyuka az orosz honvédelmi minisztérium katonai emlékbizottságának munkatársa. Itt sor került egy igazi vérvörös szelfire: vörös inges öregúr mosolygott bele a saját – vörös színű – fényképezőgépe objektívébe, ahogy lekapta magát a koszorúzással a háttérben.
Végül a nézőközönség helyezte el „az emlékezés és a hála virágait”, majd a társaság vezényszóra lelkesen elénekelte az Internacionálét.
A rendezvény végén egyébként sikerült elkapnom Thürmer Gyula pártelnököt, akitől megkérdeztem, miért délután egy órakor tart megemlékezést a Munkáspárt, amikor ilyenkor a munkások többsége dolgozik, erre leginkább annyit mondott:
„Jó kérdés.”
Mindenesetre hozzátette: a munkásság fogalma is átalakult az elmúlt húsz év során, ezért a párt is átalakult valamelyest, most például tudatosan indulnak addig kihagyott településeken is az időközi választásokon, ahol olykor egy szavazatot sem kapnak, de legalább megmutatják magukat – mondta.
Eközben a megemlékezők lassan szétszéledtek, a kartontranszparensek és zászlók eltűntek a táskák mélyén, a szovjet hősi emlékmű pedig újra demokratikusan visszasüppedt a bámészkodó turisták egyperces szelficélpontjai körébe.
