Sokszor az áldozatnak kell szégyenkeznie

Párkapcsolaton belüli erőszak: tudást és nem együttérzést várnak a bíróktól.

– Tudja-e, milyen érzés az, amikor valaki úgy megveri, hogy bepisil? Amikor fojtogatják? Amikor a szeme láttára üti meg a gyerekét?

– A maga hibája, minek szült egy ilyen kapcsolatba négy gyereket!

Ez a párbeszéd egy másodfokú tárgyaláson zajlott le egy feleség és a bíró között. Az asszony, akinél az alperessel négy közös gyermeküket elhelyezték, szerette volna elérni, hogy rövidítsék le az apa számára első fokon megítélt kapcsolattartás idejét. Ennek a kérésnek a bíróság nem adott helyt. Ezután hangzott el a hajmeresztő párbeszéd.

A Patent Jogvédő Egyesület a közelmúltban lezárult 14 hónapos, 85 tárgyalást megfigyelő programja tárt fel hasonló eseteket. Sándor Beáta, a szervezet kutatója szerint a párkapcsolaton belüli erőszak iránti közömbösség nemcsak a bíróságokra, hanem az egész társadalomra jellemző. Ugyanakkor az igazságszolgáltatás szerveinek élen kellene járniuk abban, hogy ez az attitűd megváltozzon – mondta lapunknak a kutató. A szakember – aki az említett programot vezette – úgy véli, a jövő bíráinak, ügyvédeinek, ügyészeinek képzését éppen ezért át kell alakítani, ami azonban önmagában még nem elég. Azoknak a jogi szakembereknek a párkapcsolaton belüli erőszakkal kapcsolatos ismereteit is bővíteni kell, akik jelenleg a bíróságokon dolgoznak. Sándor Beáta hangsúlyozta, senki sem azt várja a bírótól, hogy az áldozat meghallgatása közben elárassza az együttérzés és a sajnálat. Amikor a szervezet célként a jogi szakemberek „érzékenyítését” jelöli meg, az a gyakorlatban nem egy érzelmi szintű fejlesztést jelent, hanem a párkapcsolati erőszakhoz köthető, hosszú idő óta rendelkezésre álló anyagok megismerését és a nemzetközi irányelveknek a magyar jogszabályokba való pontos átültetését. Ilyen többek között, hogy a 18 éven aluli áldozatokat nem az elkövető és a tanúk jelenlétében hallgatják meg azzal kapcsolatban, miként folyt a bántalmazása. A vonatkozó európai uniós irányelv tartalmazza azt is, hogy amennyiben az áldozat még gyermek, a nyomozás közben minden kihallgatásról felvétel készüljön. A büntetőeljárás alatt ezeket a hang- és képfelvételeket bizonyítékként lehet kezelni, ahelyett hogy – miként ez gyakran előfordul – az éveken át húzódó eljárásban időről időre meg kelljen jelennie a bíróság előtt az áldozatnak, és újra elmondani, mi és hogyan történt vele.

A jogvédő egyesület nem most végzett először megfigyelést. Hasonló, a Norvég Civiltámogatási Alap segítségével megvalósított programjuk 2013–2014-ben is volt. Akkor ugyanazt tapasztalták, mint most.

Nehezítette a kutatást, hogy a tárgyalási jegyzékek nem voltak előre megismerhetők; a tárgyalásokat gyakran indoklás nélkül, olykor kifejezetten a bíró sugallatára tették zárttá. A tárgyalások közben azt tapasztalták az önkéntes megfigyelők, hogy a bírók, ügyvédek, ügyészek gondolkodását gyakran sztereotípiák határozzák meg. Ilyen például az, hogy a bántalmazott hazudik, a feljelentést azért tette, mert bosszút akar állni a párján, ő maga is felelős a bántalmazásért, s anyai helytállása kétségbe vonható, ha nem tudta megakadályozni a családon belüli erőszakot. Az egyik perben például (amelynek tárgya kiskorú veszélyeztetése volt, az apa az elsőrendű, míg az anya a másodrendű vádlottként jelent meg) a bíró azt rótta az anya szemére, hogy „ilyen embert választott”.

Egy válóper vagy gyermekelhelyezés esetén nem vette figyelembe a bíróság, hogy a pár egyik tagja ellen már volt vagy folyamatban van bántalmazás miatti büntetőeljárás – hoz egy másik példát Sándor Beáta. Arra hivatkoztak: nem ez a fórum, ahol meg kell oldani a családon belüli problémákat. A polgári peres eljárásban a bíró a tárgyalás kezdetén rögtön leszögezte, a korábbi tényállásokat (így többek közt a bántalmazás miatt az apa ellen tett feljelentéseket) nem veszi figyelembe, mivel azok „nem ide tartoznak”. A jogvédő szervezet szakembere szerint a bírák el akarják távolítani maguktól ezeket az ügyeket, és sokszor arra biztatják a bántalmazói kapcsolatban érintett feleket, hogy a gyermekek érdekeire való tekintettel „viselkedjenek felnőttként”, beszéljék meg problémáikat, és béküljenek ki. Egy ilyen esetben a nő jelezte, hogy a kibékülés lehetetlen, hiszen eleve azért költözött el a férfitól, mert az életét féltette. A bíró erre azt válaszolta, hogy mivel már nem élnek együtt (a pár időközben elvált és szétköltözött), már nincsen életveszélyben. Az egyébként, hogy a felek kibékülését szorgalmazta a tárgyalás vezetője, olyan esetben is előfordult, amikor testi sértés vádja miatt zajló büntetőügyről volt szó.

Gyakran jelen van olyan előítélet, hogy a sértett hazudik, holott Sándor Beáta szerint tanulmányokkal bizonyított, hogy a hamis vád nagyon ritka, és egyáltalán nem jellemzőbb, mint más bűncselekmények esetében. Ennek ellenére előfordul, hogy egy-egy büntetőügyben évek telnek el azzal, hogy kizárólag a sértett szavahihetőségét vizsgálják a hatóságok. A bántalmazó pedig értelemszerűen mindent elkövet, hogy a maga oldalára állítsa a hatóságok tagjait, kétségbe vonja a nő őszinteségét, s ebben gyakran sikerrel is jár.

A megfigyelők arról is beszámoltak, hogy a felperes a tárgyalás alatt végig a nő kárára viccelődött, megalázó megjegyzéseket tett és közbeszólogatott, a bíró azonban nem tett semmit. Mi több, rendre kihagyott a jegyzőkönyvből minden olyan momentumot, amely terhelő lett volna az apára. Mit lehet ilyen esetben tenni? Kérheti-e a bántalmazott például – jelenjen meg bármilyen szerepben is magában az eljárásban –, hogy az ügyet más bíró vezesse, vagy tehet-e panaszt a viselkedése miatt valamilyen hivatalos fórumon? – Nem, erre nincs lehetőség – mondta a Patent Jogvédő Egyesület szakértője. Hozzátette, hosszú távon a bíróságfigyelő programoknak éppen az a céljuk, hogy ilyesmi minél ritkábban forduljon elő.

A tapasztalt jogvédőt a felmérés nem döbbentette meg, de az valóban meglepetés volt számára, hogy néhány esetben már azt jelezték vissza a megfigyelők: a bíró a párkapcsolati erőszak valamennyi dimenzióját igyekezett feltárni. Hozzátette, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) mindazonáltal nem tart igényt olyan hosszú távú, szisztematikus és rendszeres képzésre a témáról, amelyben a „terepen” működő, bántalmazott nőkkel foglalkozó jogvédő szervezetek munkatársai is részt vennének.

Ezzel szemben lapunk megkeresésére az OBH arról számolt be, hogy elemezték és hasznosnak tekintik a jogvédő egyesület által készített két jelentést. Hozzátették, azokon a területeken, ahol változás szükséges, megteszik az ezzel kapcsolatos intézkedéseket. Mint írták, az OBH jelenleg három országos programja is érinti a családon belüli erőszakot, de ezeken kívül számos képzést és „érzékenyítést” tartanak központi, helyi és regionális szinten is. Ezek célja, hogy „a családon belüli erőszak felismerése és az áldozatok érzékeny kezelése a mindennapi bírói tevékenység során evidens legyen”. A hivatal megjegyezte, örülnek ugyanakkor, hogy több esetben pozitív élményekről is beszámoltak a megfigyelők.